Az IMF markában: 67 évre emelik a nyugdíjkorhatár
2012, február 21 - 16:46
Bevezető:
A választások után megalakuló szerbiai kormánynak szinte biztosan engednie kell a Nemzetközi Valutaalap nyomásának.
Cikk Front kép - 280x185:
A választások után megalakuló szerbiai kormánynak szinte biztosan engednie kell a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nyomásának, és két évvel meg kell emelnie a nyugdíjkorhatárt. Így a férfiak a mostani 65 év helyett 67 éves korukig fognak dolgozni, míg a nők nyugdíjkorhatára 62 évre emelkedne.
Belgrádi szakértők szerint a jelenlegi szerbiai nyugdíjrendszer semmiképpen sem maradhat fenn a jelenlegi formájában. Fredrick Reinfeldt svéd miniszterelnök a minap azzal a javaslattal állt elő a skandináv és balti országok, továbbá Nagy-Britannia miniszterelnökeinek stockholmi tanácskozásán, hogy 65 évről 75 évre (!) kell megemelni a nyugdíjkorhatárt úgy, hogy az utolsó évtizedekben más, a korábbitól eltérő, kevésbé fáradságos munkát végezhessenek az emberek.
A tanácskozáson részt vevő államok állítólag támogatják Reinfeld javaslatát, aki azzal érvel, hogy ma tovább élünk, jobban képzettek és egészségesebbek vagyunk, mint korábban bármikor, de az oktatási, egészségügyi és nyugdíjrendszerek nem alkalmazkodtak e fejlődéshez, nem beszélve az emberek viselkedéséről és társadalmi normáiról.
Az IMF januárban elhalasztotta a tavaly nyár végén Szerbiával kötött egymilliárd eurós, 18 hónapra szóló készenléti hitelmegállapodás negyedéves felülvizsgálatát. A valutalap arra hivatkozott, hogy a balkáni ország 2012. évi költségvetése nincs összhangban a hitel feltételeivel. Az IMF szerint mértéküket tekintve az államkötvény-kibocsátások, illetve az állami kezességvállalások sincsenek összhangban az államháztartási hiányra, valamint az államadósságra vonatkozó szerb vállalásokkal.
Az IMF nem rejti véka alá, hogy a munkában töltött idő megemelése a Szerbia elé állított egyik legfontosabb feltétele a hitelnyújtásnak, és erőteljesen szorgalmazza is a teljesítés követelését. Sasa Dogovic, a belgrádi piackutató intézet munkatársa is biztos abban, hogy az országot finanszírozó külföldi tőke egyre inkább a hitelnyújtás egyik feltételeként fogja szabni a nyugdíjkorhatár megváltoztatását. Belgrád szerinte így fog fizetni sikertelen gazdaságpolitikája hibáiért.
Milojko Arsic, a szerb jegybank monetáris tanácsának tagja egyetért azzal, hogy elkerülhetetlen a nyugdíjkorhatár megemelése, de úgy véli, hogy mielőtt ez megtörténik, kiegyenlítődik a férfiak és a nők nyugdíjkorhatára. Azzal érvel, hogy ez már számos országban megtörtént, és Szerbiában is várható ilyen döntés. Arsic az okok között sorolja azt, hogy ugyanannyi férfi születik, mint nő, illetve a nők életkora hosszabb, és többségük olyan munkát vállal, amely megfelel a nők fizikai képességeinek.
A nyugdíjkorhatár megemelése nem máról holnapra fog megtörténni. Arsic emlékeztetett arra, hogy amikor 63-ról 65-re emelték a nyugdíjkorhatárt, az is fokozatosan, négy év alatt történt. Szerbiának végre kell hajtania a nyugdíjreformot, mert jobb, ha elébe megy a problémának, s nem várja meg a görögországihoz hasonló adósságválság kialakulását, amelyből már csak gyors intézkedések megtételével lehetne kievickélni - mondja Milojko Arsic.
MTI - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 21:48
12 ezer magyar tántorgott ki Németországba tavaly
- 21:28
Letette az esküt a görög ügyvezető kormányfő
- 21:05
Lakástűz a IX. kerületben
- 20:46
Nem sokat változott a forint árfolyama estére
- 20:20
Megalakult az új francia kormány
- 20:10
Mégis lesz ingatlanadó?
- 20:06
A román kormány megakadályozni készül Nyírő József újratemetését?
- 19:56
Magatartási kódexet kapnak a bevándorlók
- 19:27
Kiemelt jelentőségű a Kossuth tér rekonstrukciója
- 19:24
Bencsik János: Kit bánt a Székely himnusz?
- 18:58
Vona Gábort elsöprő többséggel jelölték újra elnöknek
- 18:32
A Keresztapa – Balog Zoltán csúcsminisztériuma
- 18:10
Nem bűncselekmény áldozata lett a Békéscsabán holtan talált férfi
- 18:03
Pörzse Sándor Londonban
- 17:46
Megkezdődött a Malév-privatizáció parlamenti vizsgálata
- 17:34
Idén is lesz OI-KOR focikupa
- 17:09
A tanárok a Hit Gyülekezete mellett vannak
- 17:09
A bevert kapu esete
- 17:05
Lakossági fórum Szigetszentmiklóson
- 16:33
Feljelentést tett a Horthy-szobor meggyalázása ügyében a Jobbik
- 16:25
Dániel Péter mindenhol akcióban (fotósorozat az antifasiszta hősről)
- 16:14
Tizenhárom év börtön a barátnőjét megölő fiatalnak
- 15:54
Ismét elbukunk egy nagy lehetőséget?
- 15:40
Bankpánik Görögországban?
- 15:32
Nap képe: így működik a kapitalizmus
- 15:32
Vissza kell adni a magyar társdalom büszkeségét!
- 15:25
Már a londoni City is az euróövezet bomlásával számol
- 15:14
Börtön járhat az EU-ellenes felszólalásokért
- 14:56
Rács mögött az idős embereket összeverő banda
- 14:49
Gyurcsány egy erkölcsi hulla!
- 14:46
Századik szülestésnapját ünnepli Tamás Ilonka néni
- 14:15
Irán tüntetést szervez az öböl menti uniós tervek ellen
- 13:52
Nem akar magyar feliratokat a szlovák államvasutak
- 13:40
Mirkóczki Ádám a Gyöngyöspata-jelentésről
- 13:27
Vitézy elmozdítását követeli a Jobbik
- 13:11
Nyilvánosságra hozták Obama vagyoni helyzetét
- 12:55
Átvette hivatalát az új francia miniszterelnök
- 12:37
Kína, Japán és Korea letér a dolláralapról
- 12:23
Svájc diszkriminál. Na és? Gazdag.
- 12:05
Június közepén kezdődik a Hagyó-per Kecskeméten
- 11:56
Görög válság: merénylet egy német uniós hivatalnok ellen
- 11:45
Részeg férfi rongált Csongrád megyében
- 11:23
Növelni akarja a termelésben a nők arányát az Audi
- 11:13
Milliárdos megszorításokra van szükség a gyógyszerár-támogatásban
- 10:51
Szávay Ági is indulhat az olimpián
- 10:31
Tömegesen menekítik ki pénzüket a bankokból a görögök
- 10:07
Nagyot esett a forint
- 09:54
Az ügynökök leleplezése a nemzet érdekét szolgálja
- 09:47
Nemzeti Vágta: dobogós helyre számítanak a székely lovasok
- 09:36
Megkezdődött Hágában Ratko Mladic pere
- 09:18
Európa délről népesült be
- 08:57
Meggyalázták Horthy Miklós frissen felállított szobrát
- 08:47
Már az idén megnyithat a Rác fürdő
- 08:12
Bush is támogatja Mitt Romney elnökjelöltségét
- 08:00
Finisébe ért a legnagyobb adóhivatali vesztegetési ügy
- 07:51
Hollande: gazdasági növekedés nélkül nincs adósságcsökkentés
- 07:44
Törvényt szegett a honvédség a 2006-os tömegoszlatáskor
- 07:32
Őszre lehet IMF-hitel
- 07:20
Egyre több az allergiás
- 21:51
Moszkvában beomlott egy bevásárlóközpont mennyezete
- 21:37
Pokolgép robbant egy kelet-szíriai kőolajvezetéknél
- 21:34
A kormány faluromboló vidékpolitikát folytat
- 21:10
Hátrébb került a magyar egészségügyi rendszer a rangsorban
- 21:08
Szíriában belelőttek egy temetési menetbe
- 21:06
Visszafordult a francia elnök repülőgépe
- 20:40
Tizenegymillió forintos bor
- 20:33
Facebook-fogadóóra Vona Gáborral
- 20:23
Újratemetik Székelyudvarhelyen Nyirő József hamvait
- 20:13
Hamis parfümöket foglaltak le egy román autóbuszban
- 20:03
Rovásírásos tábla Szentesen is
- 20:01
Kegyetlen gyilkosságok és bestiális bűnesetek Jász-Nagykun-Szolnok megyében
- 19:37
Demonstráció a terjedő erőszak ellen Kunhegyesen
- 19:31
Lemondott a plágiummal gyanúsított román oktatási miniszter
- 19:23
Leállította a távfűtést kedden a Főtáv
- 19:21
Lemondott a kezelésről Timosenko





* Pörzse Sándor: Hírek, emberek