Az új Horthy Miklósra várva
2012, február 16 - 12:14
Bevezető:
Megemlékezés Horthy Miklós halálának 55. évfordulójáról Kenderesen: Vasárnap a kenderesi református templomban gyülekeztek a megemlékezők.
Cikk Front kép - 280x185:
Vasárnap a kenderesi református templomban gyülekeztek a megemlékezők. Cseh Judit református lelkész imája után a Horthy-család síremlékéhez vonultak, ahol a katolikus plébános, Mészáros Ferenc megáldotta a kriptában elhelyezett hamvakat.

A vendégek megkoszorúzták a síremléket. Jelen voltak a Horthy-család leszármazottai Horthy Éva asszony vezetésével, a Vitézi Rendek képviselői, az Új Szegedi Gondolat Baráti Társaság v. Zetényi-Csukás Ferenccel és barátaikkal, a Horthy Miklós Tisztelői csoport tagjai, Szentgyörgyi Dezső pilóta, a Rákóczi Nemzetsége interneten szerveződött csoport tagjai, az ÚMG Jász-Nagykun-Szolnok megyei tagjai, a Nemzetőrség mintegy tucatnyi tagja és a Jobbik Magyarország Mozgalom sok képviselője, valamint az ország különböző részéről érkezett Horthy Miklóst tisztelő látogatók.

Bodor Tamás, a Horthy Miklós Tengerészeti Múzeum igazgatója fogadta és kalauzolta a vendégeket a kiállítóhelyen, majd vitéz Zetényi Csukás Ferenc, a Horthy István Mártírok és Hősök Alapítvány vezetője emlékező beszédet tartott. Arról szólt, hogy bízzunk benne eljön hozzánk az új Horthy Miklós, hiszen nagy szükségünk van rá. Olyan hadsereg, amely egymás között marakszik, nem győzhet. Le kell tehát tenni az egyéni osztály- és pártérdekeket és össze kell fogni a megmaradásért. Forduljunk el azoktól, akik széthúzást szítanak és tekintélyt rombolnak. Támogassuk azokat, akik fáradságot nem ismerve, ernyedhetetlenül munkálkodnak a nemzet tömörítésén, és végre oly nehezen megváltott 500 év óta annyi hiábavaló kiontott vérbe és küzdelembe kerülő nemzeti függetlenségünk megtartásán dolgoznak. Tanuljunk meg gondolkodni, okulni, akarni és cselekedni, hogy méltó és rendíthetetlen támaszai lehessünk hazánknak. Ha elérjük, hogy ebben az országban egy vezető után indul el az egész nemzet, akkor ugyanazt mondhatjuk, mint Szent István királyunk, amikor az orgyilkos rá emelte a tőrét: ha Isten velünk, ki ellenünk?
Ha mindez megtörténik, akkor újra ki fog esni a tőr az ellenségeink kezéből.

Vitéz Pintér István hadtörténész Horthy Miklós életútjáról beszélt, arról, hogy 1868-ban Kenderesen született, Fiumében tanult. A Magyar Királyi Hadiflottánál szolgált az I. világháborúban, amikor az olasz hadbalépés kapcsán az Osztrák-Magyar hadiflotta kifutott. Legismertebb az 1917-es otrantói tengeri csata, amelyben Horthy Miklós a flottájával felvette a harcot a sokkal nagyobb erővel rendelkező antant hajóegységeivel és győzelmet aratott. Sebesülten is tovább folytatta a harcot. Majd jöttek a forradalmak, az 1920-as Szegedről elindulása a Nemzeti Hadsereg élén és kormányzóvá avatása. A marxista történetírás sok téveset közölt Horthy Miklósról. Az otrantói matrózfelkeléskor ott se volt a kormányzó úr! Képzeljük el azt a szituációt, amikor a világháborút elvesztettük, ott volt a Károlyi-féle hatalomátvétel, a Tanácsköztársaság, az 1920-as Trianoni békeszerződés, a békének csúfolt országcsonkítás, a román megszállás. Ezek után kellett egy olyan vezetőnek fellépni és átvenni az ország irányítását, aki ilyen kegyetlen helyzetben is helyt tud állni. Ilyen vezető volt vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr 1920 március elsejétől. Természetesen voltak mellette más politikusok is, akik ebben a munkában partnerei voltak: gróf Bethlen István, gróf Teleki Pál, gróf Klebelsberg Kuno. Magyarország a 20-as években gazdaságilag megerősödött, a pengő akkor igen erős és jó pénz volt. Amit minden ok nélkül évtizedekig ráaggattak a Horthy-rendszerre, hogy fasiszta volt, nem igaz, mert többpártrendszer volt, működhetett a Kisgazdapárt, a Szociáldemokrata Párt is. Azzal is vádolták, hogy nem tudott magyarul, holott anyanyelvi szinten beszélt és erről a fennmaradt beszédei tanúskodnak. Öt nyelven beszélt még a magyaron kívül. 50-60 éven át gyalázták azt az embert, aki katasztrofális helyzetben vette át az ország irányítását kormányzóként, mint nagy elődei Hunyadi János és Kossuth Lajos. Királyság maradt az államforma. Meg kell emlékeznünk még arról, hogy Horthy Miklós mellett a másik nagy formátumú politikus, gróf Bethlen István az, aki 1921 és 1931 között miniszterelnökként konszolidálta az országot. 1938 és 41 között Magyarország békés körülmények között szerezte vissza az elrabolt területeinek döntő többségét, az 1939-ben kezdődött II. világháború alatt is. A háborúba belesodródtunk, egy közép-európai kis ország az akkori viszonyok között nem is maradhatott volna ki. Gyakorlatilag 1944. március 19-éig többpártrendszer működött Magyarországon. 1942-ben vonult ki a frontra a 2. Magyar Hadsereg, világháború volt.

Nem lehet a kérdést úgy feltenni, ahogy sokan, hogy minek mentünk oda, 150 ezer ember elpusztult. Egyrészt nem annyi és nem elpusztult, hanem hősi halált halt és fogságba estek, vagy megsebesültek többen. 1944. október 15-én, miután a háború menete úgy alakult, Horthy Miklós kormányzó úrnak kötelessége volt az akkor már vesztes háborúból kilépni. Ez nem sikerült, a harcok tovább folytatódtak. A magyar katonák az osztrák és olasz részeket is védték valamilyen szinten, de ezt az 1947-es békeszerződésben nem hálálták meg, visszaállították a trianoni határokat, sőt pár falut a Csehszlovákia néven létrejött államalakulatnak ítéltek. A háború után a kormányzó úr Portugáliában élt. Úgy rendelkezett, hogy akkor hozzák haza hamvait Magyarországra, ha a magyar föld szabad lesz. Ez 1993-ban történt meg a szovjet csapatok kivonulása után itt Kenderesen az újratemetés kapcsán. Végül megtért abba a városba, ahol született és annyi mindent tett. Történészként és a Vitézi Rend tagjaként maximális elismerésemet fejezem ki. Vitéz Molnár Gazsó János, a Vitézi Rend főkapitánya bejelentette, hogy még az idén szobrot kívánnak állítani a kormányzó úrnak.
Cserép Anikó
barikad.hu
FRISS HÍREK
- 21:48
12 ezer magyar tántorgott ki Németországba tavaly
- 21:28
Letette az esküt a görög ügyvezető kormányfő
- 21:05
Lakástűz a IX. kerületben
- 20:46
Nem sokat változott a forint árfolyama estére
- 20:20
Megalakult az új francia kormány
- 20:10
Mégis lesz ingatlanadó?
- 20:06
A román kormány megakadályozni készül Nyírő József újratemetését?
- 19:56
Magatartási kódexet kapnak a bevándorlók
- 19:27
Kiemelt jelentőségű a Kossuth tér rekonstrukciója
- 19:24
Bencsik János: Kit bánt a Székely himnusz?
- 18:58
Vona Gábort elsöprő többséggel jelölték újra elnöknek
- 18:32
A Keresztapa – Balog Zoltán csúcsminisztériuma
- 18:10
Nem bűncselekmény áldozata lett a Békéscsabán holtan talált férfi
- 18:03
Pörzse Sándor Londonban
- 17:46
Megkezdődött a Malév-privatizáció parlamenti vizsgálata
- 17:34
Idén is lesz OI-KOR focikupa
- 17:09
A tanárok a Hit Gyülekezete mellett vannak
- 17:09
A bevert kapu esete
- 17:05
Lakossági fórum Szigetszentmiklóson
- 16:33
Feljelentést tett a Horthy-szobor meggyalázása ügyében a Jobbik
- 16:25
Dániel Péter mindenhol akcióban (fotósorozat az antifasiszta hősről)
- 16:14
Tizenhárom év börtön a barátnőjét megölő fiatalnak
- 15:54
Ismét elbukunk egy nagy lehetőséget?
- 15:40
Bankpánik Görögországban?
- 15:32
Nap képe: így működik a kapitalizmus
- 15:32
Vissza kell adni a magyar társdalom büszkeségét!
- 15:25
Már a londoni City is az euróövezet bomlásával számol
- 15:14
Börtön járhat az EU-ellenes felszólalásokért
- 14:56
Rács mögött az idős embereket összeverő banda
- 14:49
Gyurcsány egy erkölcsi hulla!
- 14:46
Századik szülestésnapját ünnepli Tamás Ilonka néni
- 14:15
Irán tüntetést szervez az öböl menti uniós tervek ellen
- 13:52
Nem akar magyar feliratokat a szlovák államvasutak
- 13:40
Mirkóczki Ádám a Gyöngyöspata-jelentésről
- 13:27
Vitézy elmozdítását követeli a Jobbik
- 13:11
Nyilvánosságra hozták Obama vagyoni helyzetét
- 12:55
Átvette hivatalát az új francia miniszterelnök
- 12:37
Kína, Japán és Korea letér a dolláralapról
- 12:23
Svájc diszkriminál. Na és? Gazdag.
- 12:05
Június közepén kezdődik a Hagyó-per Kecskeméten
- 11:56
Görög válság: merénylet egy német uniós hivatalnok ellen
- 11:45
Részeg férfi rongált Csongrád megyében
- 11:23
Növelni akarja a termelésben a nők arányát az Audi
- 11:13
Milliárdos megszorításokra van szükség a gyógyszerár-támogatásban
- 10:51
Szávay Ági is indulhat az olimpián
- 10:31
Tömegesen menekítik ki pénzüket a bankokból a görögök
- 10:07
Nagyot esett a forint
- 09:54
Az ügynökök leleplezése a nemzet érdekét szolgálja
- 09:47
Nemzeti Vágta: dobogós helyre számítanak a székely lovasok
- 09:36
Megkezdődött Hágában Ratko Mladic pere
- 09:18
Európa délről népesült be
- 08:57
Meggyalázták Horthy Miklós frissen felállított szobrát
- 08:47
Már az idén megnyithat a Rác fürdő
- 08:12
Bush is támogatja Mitt Romney elnökjelöltségét
- 08:00
Finisébe ért a legnagyobb adóhivatali vesztegetési ügy
- 07:51
Hollande: gazdasági növekedés nélkül nincs adósságcsökkentés
- 07:44
Törvényt szegett a honvédség a 2006-os tömegoszlatáskor
- 07:32
Őszre lehet IMF-hitel
- 07:20
Egyre több az allergiás
- 21:51
Moszkvában beomlott egy bevásárlóközpont mennyezete
- 21:37
Pokolgép robbant egy kelet-szíriai kőolajvezetéknél
- 21:34
A kormány faluromboló vidékpolitikát folytat
- 21:10
Hátrébb került a magyar egészségügyi rendszer a rangsorban
- 21:08
Szíriában belelőttek egy temetési menetbe
- 21:06
Visszafordult a francia elnök repülőgépe
- 20:40
Tizenegymillió forintos bor
- 20:33
Facebook-fogadóóra Vona Gáborral
- 20:23
Újratemetik Székelyudvarhelyen Nyirő József hamvait
- 20:13
Hamis parfümöket foglaltak le egy román autóbuszban
- 20:03
Rovásírásos tábla Szentesen is
- 20:01
Kegyetlen gyilkosságok és bestiális bűnesetek Jász-Nagykun-Szolnok megyében
- 19:37
Demonstráció a terjedő erőszak ellen Kunhegyesen
- 19:31
Lemondott a plágiummal gyanúsított román oktatási miniszter
- 19:23
Leállította a távfűtést kedden a Főtáv
- 19:21
Lemondott a kezelésről Timosenko





* Pörzse Sándor: Hírek, emberek