Belgiumban is antiszemitizmusnak számít Izrael bírálata
2012, február 17 - 12:10
Bevezető:
Belgiumban a sajtóban és a közéletben tabunak számít Izrael kritizálása, a bírálók attól tartanak, hogy ha nyilvánosan megszólalnak, szakmailag és közéletileg elszigetelődnek.
Cikk Front kép - 280x185:
NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLE
2012-02-17
ALTERNET.org
Az alternatív portál arról számol be, hogy tegnap az amerikai Helsinki Emberjogi Figyelő súlyosan és hosszú jelentésben ítélte el a médiaszabadság magyarországi korlátozását. A szervezet felszólítja az Európai Tanácsot, az Európai Parlamentet és az Európai Bizottságot, hogy járjon el az Európai Unió szerződése 7-ik cikkelye alapján, vagyis vonja meg Magyarországtól a szavazati jogot annak alapján, hogy az országban a sajtószabadság rosszabbodó helyzete egyértelműen kockáztatja az európai értékek megszegését.
REUTERS
A brit hírügynökség Berlinből részletesen számol be a magyarországi Fliegauf Bence fesztiválon benevezett filmjéről (Csak a szél), amely a roma közösség elleni ténylegesen megtörtént gyilkosságokról szól.
LE SOIR
A belga lap napokon át ismerteti azokat a témákat, amelyeket Belgiumban a sajtóban és a közéletben tabunak tekintenek. Egyik ilyen az Izraellel kapcsolatos bírálatok, amelyeket azonnal antiszemitának minősítenek. A bírálók erősen tartanak attól, hogy ha nyilvánosan megszólalnak, szakmailag és közéletileg elszigetelődnek.
WORLD NEWS
Az amerikai hírportálon a Yale Egyetem világhírű szociológiaprofesszora, Immanuel Wallerstein hosszabb cikke olvasható arról, hogy a szíriai Basar al-Asszad rendszere miért nem fog megbukni. Az érintettek csak kiabálnak, de senkinek nem áll érdekében megbuktatása. A törököket beleértve, akik a szavak mellett semmiféle fegyverszállítási segítséget sem nyújtanak a rendszerrel szembenállóknak. Izrael, noha gyűlöli a damaszkuszi kormányt, fél az ismeretlen jövőtől, mert alappal számít arra, hogy Asszad helyébe radikálisabb iszlamista kormány lép.
THE WALL STREET JOURNAL
A globális amerikai lap ezzel a címmel ír az internetes kalóztámadásokról: Az informatikai támadások valódi háborúkhoz vezetnek. A cikk főleg a közel-keleti csapásokkal és ellencsapásokkal foglalkozik, elsősorban az arabok és Izrael között. A cikkíró véleménye szerint – Richard A. Clarke három amerikai elnök mellett szolgált nemzetbiztonsági tanácsadóként – üres fecsegés Izraelnek az az állítása, hogy immunis a külső informatikai támadásokkal szemben. A tények ennek pontosan az ellenkezőjét bizonyítják. Szaúdi és más hackerek betörtek az izraeli tőzsdére, légitársasági honlapra, bankokba és még kórházak információs rendszerébe is.
* * *
Egyiptomi kormánykörök arra figyelmeztették az Egyesült Államokat, hogyha megkurtítja az Egyiptomnak juttatott segélyeket, veszélybe kerülhet az egyiptomi-izraeli békeszerződés. (A zsarolás iránya ezzel megfordult: korábban az amerikaiak fenyegettek azzal, hogy Kairónak leállítják a segélyezést, ha elromlik viszonya Izraellel. Most washingtoni fejvakarás következik.)
HAARETZ
Az angol nyelvű baloldali izraeli lap szerkesztőségi állásfoglalásban ítélte el azt a hatalmas mértékű diszkriminációt, amelynek izraeli arab állampolgárok vannak kitéve az izraeli légitársasággal történő utazáskor. Egy ismert főszerkesztőnő inkább most Milánóban maradt és nem tért haza, minthogy megszégyenítsék testi motozással és más zaklatással.
Készítette az Ordosz műhely
(Felhívjuk olvasóink szíves figyelmét, hogy szemlénkben a dőlt betűkkel megjelent részek kommentárt jelentenek.)
FRISS HÍREK
- 21:48
12 ezer magyar tántorgott ki Németországba tavaly
- 21:28
Letette az esküt a görög ügyvezető kormányfő
- 21:05
Lakástűz a IX. kerületben
- 20:46
Nem sokat változott a forint árfolyama estére
- 20:20
Megalakult az új francia kormány
- 20:10
Mégis lesz ingatlanadó?
- 20:06
A román kormány megakadályozni készül Nyírő József újratemetését?
- 19:56
Magatartási kódexet kapnak a bevándorlók
- 19:27
Kiemelt jelentőségű a Kossuth tér rekonstrukciója
- 19:24
Bencsik János: Kit bánt a Székely himnusz?
- 18:58
Vona Gábort elsöprő többséggel jelölték újra elnöknek
- 18:32
A Keresztapa – Balog Zoltán csúcsminisztériuma
- 18:10
Nem bűncselekmény áldozata lett a Békéscsabán holtan talált férfi
- 18:03
Pörzse Sándor Londonban
- 17:46
Megkezdődött a Malév-privatizáció parlamenti vizsgálata
- 17:34
Idén is lesz OI-KOR focikupa
- 17:09
A tanárok a Hit Gyülekezete mellett vannak
- 17:09
A bevert kapu esete
- 17:05
Lakossági fórum Szigetszentmiklóson
- 16:33
Feljelentést tett a Horthy-szobor meggyalázása ügyében a Jobbik
- 16:25
Dániel Péter mindenhol akcióban (fotósorozat az antifasiszta hősről)
- 16:14
Tizenhárom év börtön a barátnőjét megölő fiatalnak
- 15:54
Ismét elbukunk egy nagy lehetőséget?
- 15:40
Bankpánik Görögországban?
- 15:32
Nap képe: így működik a kapitalizmus
- 15:32
Vissza kell adni a magyar társdalom büszkeségét!
- 15:25
Már a londoni City is az euróövezet bomlásával számol
- 15:14
Börtön járhat az EU-ellenes felszólalásokért
- 14:56
Rács mögött az idős embereket összeverő banda
- 14:49
Gyurcsány egy erkölcsi hulla!
- 14:46
Századik szülestésnapját ünnepli Tamás Ilonka néni
- 14:15
Irán tüntetést szervez az öböl menti uniós tervek ellen
- 13:52
Nem akar magyar feliratokat a szlovák államvasutak
- 13:40
Mirkóczki Ádám a Gyöngyöspata-jelentésről
- 13:27
Vitézy elmozdítását követeli a Jobbik
- 13:11
Nyilvánosságra hozták Obama vagyoni helyzetét
- 12:55
Átvette hivatalát az új francia miniszterelnök
- 12:37
Kína, Japán és Korea letér a dolláralapról
- 12:23
Svájc diszkriminál. Na és? Gazdag.
- 12:05
Június közepén kezdődik a Hagyó-per Kecskeméten
- 11:56
Görög válság: merénylet egy német uniós hivatalnok ellen
- 11:45
Részeg férfi rongált Csongrád megyében
- 11:23
Növelni akarja a termelésben a nők arányát az Audi
- 11:13
Milliárdos megszorításokra van szükség a gyógyszerár-támogatásban
- 10:51
Szávay Ági is indulhat az olimpián
- 10:31
Tömegesen menekítik ki pénzüket a bankokból a görögök
- 10:07
Nagyot esett a forint
- 09:54
Az ügynökök leleplezése a nemzet érdekét szolgálja
- 09:47
Nemzeti Vágta: dobogós helyre számítanak a székely lovasok
- 09:36
Megkezdődött Hágában Ratko Mladic pere
- 09:18
Európa délről népesült be
- 08:57
Meggyalázták Horthy Miklós frissen felállított szobrát
- 08:47
Már az idén megnyithat a Rác fürdő
- 08:12
Bush is támogatja Mitt Romney elnökjelöltségét
- 08:00
Finisébe ért a legnagyobb adóhivatali vesztegetési ügy
- 07:51
Hollande: gazdasági növekedés nélkül nincs adósságcsökkentés
- 07:44
Törvényt szegett a honvédség a 2006-os tömegoszlatáskor
- 07:32
Őszre lehet IMF-hitel
- 07:20
Egyre több az allergiás
- 21:51
Moszkvában beomlott egy bevásárlóközpont mennyezete
- 21:37
Pokolgép robbant egy kelet-szíriai kőolajvezetéknél
- 21:34
A kormány faluromboló vidékpolitikát folytat
- 21:10
Hátrébb került a magyar egészségügyi rendszer a rangsorban
- 21:08
Szíriában belelőttek egy temetési menetbe
- 21:06
Visszafordult a francia elnök repülőgépe
- 20:40
Tizenegymillió forintos bor
- 20:33
Facebook-fogadóóra Vona Gáborral
- 20:23
Újratemetik Székelyudvarhelyen Nyirő József hamvait
- 20:13
Hamis parfümöket foglaltak le egy román autóbuszban
- 20:03
Rovásírásos tábla Szentesen is
- 20:01
Kegyetlen gyilkosságok és bestiális bűnesetek Jász-Nagykun-Szolnok megyében
- 19:37
Demonstráció a terjedő erőszak ellen Kunhegyesen
- 19:31
Lemondott a plágiummal gyanúsított román oktatási miniszter
- 19:23
Leállította a távfűtést kedden a Főtáv
- 19:21
Lemondott a kezelésről Timosenko





* Pörzse Sándor: Hírek, emberek