Bogár László: Kettőezer-tizenkettő

Cikk Front kép - 280x185: 

Az előttünk álló év a háború utáni korszak legnehezebb éveinek egyike lesz. Amikor azonban ezt leszögezzük, mindjárt arra is figyelmeztetni kell magunkat, hogy az önbeteljesítő jóslatoknak is minden eddiginél nagyobb jelentőségük lesz. Így aztán, ha a tisztánlátás érdekében szembesülnünk is kell a fenyegető valósággal, közben mozgósítanunk kell azokat a lelki, erkölcsi, szellemi energiáinkat is, amelyek majd a kivezető utat is megmutathatják számunkra.

Kiindulásul, részben megnyugtatásul, rögzítsük először is azt, hogy nincs semmi újdonság abban, ami most történik velünk. Valójában csupán az az évszázadok óta fennálló történelmi csapdahelyzet „élesedik ki” újra, amely az elmúlt félezer év során mindig is kísérőnk volt. Ennek lényegét a legpontosabban a magyar urak kórusa fejezi ki az István, a király című rockoperában, miszerint „minden kornak rendszere van, rendszere van…”

Igen, minden kornak rendszere van, vagyis egy olyan birodalmi, hatalmi konstrukciója, amely megsemmisítéssel fenyeget mindent és mindenkit, aki vonakodik betagozódni ebbe a rendszerbe. A baj csak az, hogy a birodalom, illetve a mögötte meghúzódó világszerveződési módot ellenőrző erők természetüknél fogva „telhetetlenek”, egyszerűen azért, mert velük szemben nincs semmiféle „ellensúly”. Vagyis miközben a birodalom az őt kiszolgáló világ erőforrásain élősködik, tehát „belőle él”, mégis hajlamos a megsemmisülésig kifosztani azt. A birodalom tehát valójában mindig „öngyilkos” konstrukció, és ezért sorsa most is — mint mindig — az összeomlás lesz. Ám amíg ez az összeomlás nem következik be, az egyes alávetett lokalitásokban kialakul az illúzió, hogy a birodalom komfortos kiszolgálása a nemzet legfőbb stratégiai érdeke és célja. És persze, hogy nemzetvesztő, felelőtlen, felforgató mindenki, aki a birodalommal szemben az adott lokalitás érdekeiért harcol.

Ezt az uralmi eliten belüli szembenállást az elmúlt három évszázad során nálunk a kuruc–labanc kettősség írja le. A történelmi dilemma és egyben az előttünk álló év fenyegető kihívása is erre a talapzatra épül. Az elmúlt másfél év lázadási kísérletének nyilvánvaló oka az, hogy a birodalom „túlfoszt” minket, így a lokális uralmi struktúra logikusan megpróbálta ezt enyhíteni. A birodalmi megtorlás azonban olyan brutálisnak látszik, ami most már elkerülhetetlenné teszi a meghátrálást. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a helyzetünk a lázadási kísérlet leverése után valószínűleg rosszabb lesz, mint annak előtte volt.

A 2012-es év tehát hármas feladatot ró ránk. Az első és legsürgetőbb feladat most a „rendezett visszavonulás”. Akármilyen keserű is, be kell látni, a birodalom nemcsak sokkal erősebb, de ráadásul olyan pusztító fegyvereket (pénzügyi atombombákat) használ ellenünk, amelyek a teljes megsemmisülésünket válthatják ki. A másik feladat, ami eddig soha nem sikerült, a vereség okainak őszinte feltárása, hogy legalább tanulni tudjunk a történtekből. És végül, hogy végre nekilássunk egy olyan összehangolt nemzetstratégia elméleti és gyakorlati teendőinek a tisztázásához, amely nélkül nincs esély a megmaradásra. Ennek tudatosításakor sajnos szembesülni kell azzal, hogy az elmúlt másfél év történései mögött nincs és nem is volt semmiféle végiggondolt nemzetstratégia. A lázadási kísérlet most bekövetkező bukása éppen annak tulajdonítható, hogy nemcsak stratégia nem alakult ki, de éppen a stratégiátlanság vált a legfőbb stratégiai elemmé.

A logikai talapzat valószínűleg az a feltételezés volt, hogy a birodalom most már úgyis szétesőben van, illetve, hogy Magyarország népe egységben sorakozik fel a lázadás mögé, és a globális térben is nagy erejű szövetségesek rendszere segíti majd lázadásunkat. Ez a feltételezés azonban tragikus tévedésnek bizonyult. Először is a birodalom egyáltalán nincs szétesőben, sőt éppen egy minden eddiginél hatásosabb fegyverrendszerrel növelni is képes világuralmát. Ami a meggyengülés jelének látszik, az csupán egy éppen a birodalmi központok által tudatosan keltett mesterséges hisztéria a még hatékonyabb elnyomás és kifosztás érdekében. Ráadásul ez a kifosztás nem csak anyagi természetű, mert a globális „véleményipari” művek segítségével a hamis világértelmezési logikák olyan komplex rendszerével manipulálják a gyanútlan, kiszolgáltatott és mit sem sejtő világot, amely minden lázadás hátországát felszámolja, pontosabban szembefordítja a felszabadításukra törekvő lokális lázadókkal.

Ami pedig a potenciális szövetségeket illeti, sajnos be kell látni, hogy ezek valóságos ereje sokkal kisebb, belső ellentmondásaiknak, széttartó tendenciáiknak, vélt vagy valós érdekellentéteiknek intenzitása pedig sokkal nagyobb, mint amilyennek gondoltuk. Végül bármilyen fájdalmas, de szólnunk kell arról is, hogy a magyar társadalom többsége egyelőre nem képes megérteni a történések valóságos mozgatórúgóit, így sajnos tehetetlen tárgya a birodalmi manipulációnak. Ezt jól jelzi az a tendencia, amelynek során az ellenünk használt pénzfegyverek keltette hisztéria nyomán önpusztító döntések egész láncreakciója indult el. Szemben például Olaszországgal, ahol spontán állampolgári kezdeményezéssel próbálják meg a pénzfegyverek pusztító hatását úgy kivédeni, hogy a lakosság vásárolja fel az államkötvények döntő többségét, nálunk éppen az ellenkezője zajlik. Szolgáljon tehát mindez tanulságul számunkra ahhoz, hogy a megmaradásunkért zajló, a birodalom elleni elkerülhetetlen küzdelem új stratégiáját legyünk képesek kidolgozni. Az előttünk álló év ennek megalapozásához nyújt esélyeket.

Bogár László

Forrás: magyarhirlap.hu