Bulgária fizetett a transzbalkáni olajvezetéktervből történő kilépésért

Bulgária 4,7 millió eurót fizetett Oroszországnak azzal kapcsolatban, hogy a balkáni ország kihátrált a tervezett Burgasz-Alekszandropolisz kőolajvezeték tervből.

A bolgár környezetvédelmi minisztérium korában több alkalommal  visszadobta a tervezett olajvezeték környezetvédelmi hatástanulmány-tervét, és mivel a kiegészítéseket nem fogadta el, Bulgária végül is lemondott a tervben történő részvételről.
  
Igor Gyomin, az orosz Transneft (Transznyefty) orosz vezetéküzemeltető szóvivője szerdán azt mondta, hogy a Bulgária által kifizetett 4,7 millió euró a lelépti díj alaprésze.
   
Az ITAR-TASZSZ korábbi bejelentésre hivatkozva megjegyezte:  Bulgáriának a járulékos költségekkel együtt 65 millió eurót kellene kifizetnie.
    
A 300 kilométeresre tervezett transzbalkáni vezetéken keresztül kívánt Oroszország kőolajat szállítana Görögországba, Bulgárián át.
   
A bolgár szakminisztérium egyebek között azt sérelmezte, hogy kevés az információ arról, milyen alternatívák vannak a kikötőben történő olajkirakodásra.  
   
A három ország még 2007-ben állapodott meg az 1 milliárd euró összértékű beruházás megvalósításáról, amely lehetővé tette volna évi 50 millió tonna nyersolaj Görögországba szállítását. Akkor, az előző bolgár kormány képviselője úgy nyilatkozott, hogy a beruházás hozzájárulhat Bulgária energia tranzitközponttá válásához. A beruházás megvalósítását az a közös tulajdonú vállalat végezte volna, amelyben az orosz fél 51, a görög, illetve bolgár fél 24,5-24,5 százalékos tulajdonrésszel bírt.

MTI - barikad.hu

FRISS HÍREK