Címlap Forró szívvel, hideg fejjel – itt a Bar!kád legfrissebb száma
2012, február 2 - 19:04
A Klubrádió-ügy Jobbik-szemüvegen át
Az elmúlt hét a klubrádiósok sírás-pityogásától volt hangos. Miután a Klubrádióról van szó, természetesen tele van ez a felháborodás is hamis hangokkal, csúsztatásokkal. Telesírták az európai lapokat azzal, hogy milyen szinten sérül a magyar sajtószabadság azzal, hogy elvették a Klubrádió frekvenciáját. Apró különbség, hogy nem elvették, hanem lejárt. És mindössze pályázni kellett volna az újért, megfelelően.
„El innen rablók, – ez az én hazám!”
Képes beszámoló a Jobbik évadnyitó nagygyűléséről.
Európa-ellenes hangulat az öreg kontinensen
Horvátország népe ugyan megszavazta az EU-csatlakozást, ám Európában egyre inkább úgy tűnik, szociális fordulat van kibontakozóban. A hangulat az EU diktálta megszorító politika, végeredményben az Unió ellen van.
Lajos megbokrosodott, a lepel lehullt
A politika iránt érdeklődők nagy-nagy örömére az utóbbi hetekben a megszokottnál jóval gyakrabban tűnt fel a televízió képernyőjén Bokros Lajos. Az apropót az Európai Unió parlamentjének magyar napjai adták, ahol a szélsőségesen Izrael-párti Európai Konzervatívok és Reformisták frakció álláspontját Bokros ismertette. Egy tévés vitában aztán azt is megtudhattuk a Horn-kormány egykori pénzügyminiszteréről, hogy ő húsz éve következetesen „vitte a konzervatív vonalat”.
Orbán pofon vágta a híveit
Csatlakozna Orbán Viktor az ország önállóságát jelentős mértékben csökkentő uniós paktumhoz annak ellenére, hogy hívei néhány napja a „Nem leszünk gyarmat” jelszóval vonultak utcára. Matolcsy György, a gazdasági szabadságharcot imitáló nemzetgazdasági miniszter családtagnak nevezte az IMF-et, amely brutális megszorításokat kér Magyarországtól a hitelnyújtásáért cserébe.
Kultúrharc Miskolcért, avagy nemzeti lesz-e a Miskolci Nemzeti Színház?
Koltay Gábor ezúttal Magyarország keleti felén vív csatát. A tét a Miskolci Nemzeti Színház direktori széke. A fideszes polgármester a liberális garnitúra pályázatát részesítené előnyben, míg Demeter Ervin kormánybiztos, a szakmai bíráló testület, a teátrum társulata és a városi közgyűlés nemzeti fele a Koltay Gábor nevével fémjelzett irányt támogatná.
Forró szívvel, hideg fejjel – interjú Vona Gáborral, a Jobbik elnökével
Amikor a Jobbik megérett egy feladatra, azt a feladatot mi megkaptuk. Terelgetett és terelget minket a Gondviselés ugyanabba az irányba. Ezáltal megtapasztalhattuk, hogy habár rövidtávon nem mindig kifizetődő, de csak az igazság útján érdemes járni – mondta el lapunknak Vona Gábor. A Jobbik elnöke szerint a harcot nem fizikai úton, hanem ésszel, szívvel és hittel kell megvívni.
Cionista csodák
Kamu történetek, behálózott emberek, agymosás és persze éljen Izrael! Lásd: 700-as klub, minden nap az ATV-n.
Hidegháborús helyzet és európai önsorsrontás
Miközben Európában és hazánkban rekordokat döntenek a soha nem látott magasságú benzinárak, Irán annak a felségterületébe tartozó tengerszorosnak a lezárását helyezte kilátásba, amelyen a világ kőolajszállításának a jelentős része folyik. A nemzetközi közösség eközben szankciókkal „hangol” a perzsa állam ellen.
Chuck Norris a vérszomjas elnökjelölt mellett kampányol
Az amerikai előválasztások eredményeiből kikristályosodni látszik: Barack Obama ellenfele a decemberi elnökválasztáson a háborús uszító, az izraeli lobbi erős embere, Newt Gingrich lehet.
Torockó, ahol kétszer kel fel a nap
Kenyeres Oszkár ezúttal a Székelykőre kalauzolja el a Bar!kád olvasóit.
Vissza a jövőbe!
Televíziós show-műsorok készültek annak bemutatására, mit ér az ember akkor, ha elveszik bankkártyáját, leoldják nyakkendőjét, kihúzzák a feneke alól menő autóját és egy rég elfeledett korba helyezik vissza. Oda, ahol csak önmagára, leleményességére számíthat. Hazánkban is adott a lehetőség arra, hogy kiderüljön, ki férfi a talpán. Képes még arra a XXI. századi ember, hogy komfort nélkül boldoguljon egy mamutvadász házában? Szunnyad még bennünk annyi életösztön, hogy túléljünk egy totális gazdasági összeomlást?
barikad.hu
FRISS HÍREK
- 17:39
Nyíregyháza adhat otthont a Debrecen BL-selejtezőinek
- 17:38
A nap képe: jobbikos politikus
- 17:17
A hun Mulán hőstettje
- 17:01
Cinikus módon nem vizsgálná a Fidesz-oligarchákat a kormány
- 16:54
Áttörte a határsorompót egy spanyol autó Letenyén
- 16:51
Horogkeresztet festettek Wass Albert debreceni szobrára
- 16:42
Kedden fizetik a Malév dolgozók áprilisi bérét
- 16:32
Többen megsérültek a siófoki Tescóban
- 16:17
Elhalaszthatja az euró bevezetését Románia
- 15:59
Elfogták a bogácsi rablókat
- 15:49
A britek fele otthagyná az EU-t
- 15:31
Nyolcezer lakást vesz idén a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
- 15:10
Befejeződött a tavaszi vetés Zala megyében
- 14:48
A Fidesz megfutamodik az igazság elől
- 14:40
"Száraztörvény" az oroszoknak
- 14:32
Románia halaszthatja az euró bevezetését
- 14:25
Holtan találtak egy fiatalembert Szombathelyen
- 14:14
Többmilliós ékszerlopás Komáromban
- 14:06
Elhallgattatta Kövér a kényes ügyeket feszegető jobbikost
- 14:03
Szegedi Csanád a tisztújításról és a Jobbik egységéről
- 13:55
Harmadszor bajnok a CFR
- 13:43
Emelik a légvédelemre fordított összeget a balti államok
- 13:34
Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
- 13:24
Nem változik az üzemanyagok ára
- 13:23
Sneider Tamás Horton
- 13:11
Csak többnapos esőzés moshatná ki a polleneket a levegőből
- 12:51
Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont a NOB ülésén
- 12:42
El a kezekkel az ajkai iskoláktól!
- 12:25
"Elviselhetetlen" az izraeli külügyminiszter
- 11:57
Az európai nemzetiségek aggódnak az erdélyi magyarságért
- 11:46
Tűzoltás közben gránátokat találtak egy házban Kecskeméten
- 11:39
Vona Gábor az MTV-ben
- 11:33
Oligarchák - Gazdasági érdekcsoportok és a politikai hatalom
- 11:16
Görögtűz: Kaotikus állapotok Görögországban
- 11:14
Rendszerszintűen és egyszerűen értelmezzük a világfolyamatokat!
- 10:55
A túlsúlyos amerikai kamaszok felénél fennáll a szívbetegségek kockázata
- 10:42
Utórengések tartják rettegésben az olasz városokat
- 10:27
Több hegymászó is meghalt a Mount Everesten
- 10:18
Előzetesben a mezőladányi gyilkosság gyanúsítottja
- 09:51
Hatásos fogyasztószer a szőlőlé
- 09:37
Terítéken a médiatörvény
- 09:16
Alig változott a forint árfolyama
- 09:03
Szíria miatt csaptak össze tüntetők Bejrútban
- 08:49
Kínai halászokat engedett szabadon Észak-Korea
- 08:36
Késeléstől mentett a defibrillátor
- 08:25
Versenypiaci áram a lakosságnak
- 08:16
Árpád-kori temető Zalában
- 07:56
Erőszakba torkollt a diáktüntetés Montrealban
- 07:42
Jól járhatnak a börtöncégek
- 07:33
Macedónia és Montenegró NATO-csatlakozását sürgette Orbán Viktor
- 07:23
Négy ember vesztette életét a 44-es főúton
- 07:15
Ma éjfélig lehet benyújtani az szja bevallásokat
- 23:55
Jobbik heti videó hírösszefoglaló
- 21:59
Újabb négy évre Patrubány a Magyarok Világszövetségének elnöke
- 21:26
Magyarellenes soviniszta elnöke lehet Szerbiának
- 21:15
Mozgalom indul a magyargyűlölet ellen
- 20:35
Koncepciós per áldozatai lehetnek a Chicagoban lecsukott aktivisták
- 19:50
Izraeli ex-kormányfő: a palesztinok a szenvedésen kívül semmit sem kaptak tőlünk
- 19:46
Szegedi Csanád a cigánybűnözésről és a halálbüntetésről
- 19:37
Csúcsot dönthet az olajár az Irán elleni embargó miatt
- 19:04
Ismét "elfelejtették" megkérdezni a Jobbik véleményét
- 18:35
A Honvéden is átgázolt a Loki
- 18:05
Hét borjú veszett oda a devecseri tűzben
- 17:55
Levélben is szavazhatnak a határon túli magyarok
- 17:46
Bertha Szilvia: Széll-vihar
- 17:24
Halálos baleset Perbál mellett
- 17:16
Az utolsó pillanatban győzött a Hali
- 17:01
Döbbenet: 73 éves nő a világ tetején
- 16:48
Balog első útja a cigányokhoz vezetett
- 16:28
A zsidó államnak szabad kirekeszteni a feketéket?
- 15:39
Ismét lesz híd a Kwai folyón
- 15:35
Görögország: euroszkeptikus radikális balosok az élen
- 15:15
Kijev jottányit sem enged Timosenko-ügyben
- 14:52
Libanonban lelőttek egy szíriai ellenzéket támogató vallási vezetőt
- 14:34
Elballag a Rogán Tóni - demonstráció az iskolabezárások ellen




