Elítéli a külföldi munkavállalás tananyaggá tételét a Jobbik

Bevezető: 

A Jobbik felháborítónak tartja, hogy a tervek szerint a pályaorientáció címszó alatt a bel- és külföldi munkavállalási lehetőségekről okítják középiskolásainkat.

Cikk Front kép - 280x185: 

A Jobbik felháborítónak tartja, hogy nemcsak a felsőoktatási keretszámok drasztikus csökkentésével és a tandíj bevezetésével szorítja külföldre a magyar fiatalokat a kormány, hanem a tervek szerint már a Nemzeti Alaptantervben is pályaorientáció címszó alatt a bel- és külföldi munkavállalási lehetőségekről okítják középiskolásainkat - áll a párt mai közleményében.

Dúró DóraA Fidesz oktatási ámokfutásának következtében naponta ötven és száz közötti azoknak a határmenti középiskolásoknak a száma, akik Ausztria felsőoktatási intézményeiről érdeklődnek. Van olyan gimnázium, ahol minden második végzős diák tervei szerint külföldön próbálkozik már a továbbtanulással is, míg tavaly ez az arány csak mintegy tíz százalék volt körükben. Erre a kétségbeejtő helyzetre tesz rá még egy lapáttal a kormány akkor, ha a külföldi munkavállalás lehetőségét tálcán kínálja, tanítja a középiskolásoknak - véli a Dúró Dóra, a párt szakpolitikusa.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom szerint hazánk nemzetstratégiai érdeke a fiatalok itthon tartása, ezért a jelenlegi nemzeti ellenzék kormányra kerülése esetén valóban piacképes és az itthoni boldogulást lehetővé tevő felsőoktatást és szakképzési rendszert fog létrehozni - olvasható a párt közleményében.

barikad.hu

FRISS HÍREK