Elhunyt Csurka István

Bevezető: 

Életének 78. évében meghalt Csurka István író, politikus.

Cikk Front kép - 280x185: 

Életének 78. évében meghalt Csurka István író, politikus.

Csurka István, a MIÉP elnöke Budapesten született 1934. március 27-én.

1992  augusztusában a Magyar Fórumban megjelentette Néhány gondolat a rendszerváltás két esztendeje és az MDF új programja kapcsán című írását, amelyben kritizálta a kormány politikáját, és bizonyos társadalmi folyamatokat. A cikk miatt számos támadás érte, és az MDF más vezetőivel is ellentétbe került. 1992 szeptemberében létrehozta a Magyar Út Alapítványt. 1993. január 22-én, az MDF VI. országos gyűlésén 536:674 arányban alulmaradt Antall Józseffel szemben a párt elnökségéért folytatott küzdelemben. Kevéssel ezután megalapította a Magyar Út Körök mozgalmat. Május 26-án részvételével az MDF-en belül megalakult a Magyar Igazság Nemzetpolitikai Csoport. Az ellentét közte és az MDF más vezetői között egyre fokozódott; végül 1993. június 5-én az MDF Országos Választmánya kizárta a pártból.

Júniusban a Magyar Igazság Nemzetpolitikai Csoportot és a Magyar Út Köröket felhasználva megalapította a Magyar Igazság és Élet Pártját, melynek azóta is elnöke, és a párt parlamenti tagsága alatt frakcióvezetője is volt 1998 – 2002 között.

Az író életének utolsó nyilvános megszólalása február 2-án volt, a budapesti Új Színház társulati ülésén, amikor Dörner György, az új igazgató felolvasta a kórházban fekvő Csurka István a társulathoz intézett levelét. Ebben arra bíztatta a jelenlévőket, hogy attól függetlenül, ki hova érzi magát tartozónak, mit gondol a politikáról, szeretetben dolgozzanak együtt.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom őszinte részvétét fejezi ki Csurka István halála miatt.

Az egyik legnagyobb magyar drámaíró halálával óriási veszteség érte a magyar kultúrát. Csurka István a MIÉP vezetőjeként korábban számos, a közéletben elhallgatott tabukérdést vetett fel. Nyugodjék békében!

wikipedia - MTI - barikad.hu

FRISS HÍREK