Elkészült a nemzeti jelentőségű intézmények listája
2012, február 14 - 15:52
Bevezető:
A cél, hogy az intézmények ne évről évre, pályázatok útján, hanem kiszámítható módon részesüljenek támogatásban.
Cikk Front kép - 280x185:
Az egész Kárpát-medencét lefedő hálózat célja, hogy az intézmények ne évről évre, pályázatok útján, hanem kiszámítható módon részesüljenek támogatásban - jelentette be mai sajtótájékoztatóján Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a tárcaközi bizottság ülését követően.
"Akik kiszámítható partnerek a nemzetstratégia tekintetében, azok kiszámítható, speciális finanszírozást fognak kapni" - nyilatkozta Semjén. Az érintett intézmények listáját a Bethlen Gábor Alap honlapján teszik közzé.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár az MTI kérdésére elmondta: a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT) kérték fel, hogy határozza meg azt a kritériumrendszert, ami alapján ebbe a körbe be lehet kerülni, a MÁÉRT alapszervezetektől pedig azt kérték, javasoljanak intézményeket. Az elvárt kritériumok között említette, hogy egy adott intézmény mennyire szolgálja a közösség megmaradását, a magyar nyelv terjesztését, az autonómiát, a helyi közösségek gyarapodását. Feltétel még, hogy mennyire stabil, kiszámítható a működése, vagy tud-e pluszforrásokat bevonni.
(A képen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi kara)
Nem csak fel, le is lehet kerülni
Az érintett intézmények normatív alapon kapnak támogatást egy-egy költségvetési évben, és nem a nyílt pályázati rendszereken kell eseti jellegű forrásokat kérniük. Olyan intézményekről van szó, amelyek régóta működnek és remények szerint még sokáig működni fognak - ismertette a helyettes államtitkár.
Az intézmények listáját minden évben áttekintik, kerülhetnek fel rá újak, és kerülhetnek le is listáról. A támogatásokat már az idei évben eszerint folyósítják, a pontos összeg a szükségletektől és az intézménytípustól függően eltérő, a döntést a Bethlen Gábor Alap bizottsága hozza meg, várhatóan heteken belül.
Elismerik középfokú nyelvvizsgának az érettségit
Répás Zsuzsanna az ülés egy másik témáját ismertetve elmondta: módosítást dolgoztak ki azon határon túli magyar diákokra vonatkozóan, akik egyetemi tanulmányaikat Magyarországon szeretnék folytatni. Ennek értelmében aki magyar nyelvű középiskolában végzett, és az adott ország nyelvén leteszi az érettségit, azt elismerik középfokú nyelvvizsgának. Arra is figyelmet fordítanak, hogy a felvételi pontoknál se kerüljenek hátrányba az ilyen diákok - jelezte.
Eddig, akik otthon többségi nyelvű iskolába jártak, azoknak a nyelvtudását azonnal elismerték nyelvvizsgának Magyarországon. Akik viszont magyar nyelvű középiskolába jártak, és letették az adott állam nyelvén az érettségit, nem ismerték el ezt semmilyen módon. Szeretnék ezt orvosolni, nem szeretnék, ha ez a határon túli magyar diákok arra ösztönözné, hogy ne magyar nyelvű középiskolában végezzék tanulmányaikat - mutatott rá a helyettes államtitkár.
MTI - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 18:31
Kevesebb álláskeresőt tartottak nyilván áprilisban
- 18:22
Lázár: állami pénzből kell finanszírozni a választási kampányokat
- 17:39
Nyíregyháza adhat otthont a Debrecen BL-selejtezőinek
- 17:38
A nap képe: jobbikos politikus
- 17:17
A hun Mulán hőstettje
- 17:01
Cinikus módon nem vizsgálná a Fidesz-oligarchákat a kormány
- 16:54
Áttörte a határsorompót egy spanyol autó Letenyén
- 16:51
Horogkeresztet festettek Wass Albert debreceni szobrára
- 16:42
Kedden fizetik a Malév dolgozók áprilisi bérét
- 16:32
Többen megsérültek a siófoki Tescóban
- 16:17
Elhalaszthatja az euró bevezetését Románia
- 15:59
Elfogták a bogácsi rablókat
- 15:49
A britek fele otthagyná az EU-t
- 15:31
Nyolcezer lakást vesz idén a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
- 15:10
Befejeződött a tavaszi vetés Zala megyében
- 14:48
A Fidesz megfutamodik az igazság elől
- 14:40
"Száraztörvény" az oroszoknak
- 14:32
Románia halaszthatja az euró bevezetését
- 14:25
Holtan találtak egy fiatalembert Szombathelyen
- 14:14
Többmilliós ékszerlopás Komáromban
- 14:06
Elhallgattatta Kövér a kényes ügyeket feszegető jobbikost
- 14:03
Szegedi Csanád a tisztújításról és a Jobbik egységéről
- 13:55
Harmadszor bajnok a CFR
- 13:43
Emelik a légvédelemre fordított összeget a balti államok
- 13:34
Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
- 13:24
Nem változik az üzemanyagok ára
- 13:23
Sneider Tamás Horton
- 13:11
Csak többnapos esőzés moshatná ki a polleneket a levegőből
- 12:51
Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont a NOB ülésén
- 12:42
El a kezekkel az ajkai iskoláktól!
- 12:25
"Elviselhetetlen" az izraeli külügyminiszter
- 11:57
Az európai nemzetiségek aggódnak az erdélyi magyarságért
- 11:46
Tűzoltás közben gránátokat találtak egy házban Kecskeméten
- 11:39
Vona Gábor az MTV-ben
- 11:33
Oligarchák - Gazdasági érdekcsoportok és a politikai hatalom
- 11:16
Görögtűz: Kaotikus állapotok Görögországban
- 11:14
Rendszerszintűen és egyszerűen értelmezzük a világfolyamatokat!
- 10:55
A túlsúlyos amerikai kamaszok felénél fennáll a szívbetegségek kockázata
- 10:42
Utórengések tartják rettegésben az olasz városokat
- 10:27
Több hegymászó is meghalt a Mount Everesten
- 10:18
Előzetesben a mezőladányi gyilkosság gyanúsítottja
- 09:51
Hatásos fogyasztószer a szőlőlé
- 09:37
Terítéken a médiatörvény
- 09:16
Alig változott a forint árfolyama
- 09:03
Szíria miatt csaptak össze tüntetők Bejrútban
- 08:49
Kínai halászokat engedett szabadon Észak-Korea
- 08:36
Késeléstől mentett a defibrillátor
- 08:25
Versenypiaci áram a lakosságnak
- 08:16
Árpád-kori temető Zalában
- 07:56
Erőszakba torkollt a diáktüntetés Montrealban
- 07:42
Jól járhatnak a börtöncégek
- 07:33
Macedónia és Montenegró NATO-csatlakozását sürgette Orbán Viktor
- 07:23
Négy ember vesztette életét a 44-es főúton
- 07:15
Ma éjfélig lehet benyújtani az szja bevallásokat
- 23:55
Jobbik heti videó hírösszefoglaló
- 21:59
Újabb négy évre Patrubány a Magyarok Világszövetségének elnöke
- 21:26
Magyarellenes soviniszta elnöke lehet Szerbiának
- 21:15
Mozgalom indul a magyargyűlölet ellen
- 20:35
Koncepciós per áldozatai lehetnek a Chicagoban lecsukott aktivisták
- 19:50
Izraeli ex-kormányfő: a palesztinok a szenvedésen kívül semmit sem kaptak tőlünk
- 19:46
Szegedi Csanád a cigánybűnözésről és a halálbüntetésről
- 19:37
Csúcsot dönthet az olajár az Irán elleni embargó miatt
- 19:04
Ismét "elfelejtették" megkérdezni a Jobbik véleményét
- 18:35
A Honvéden is átgázolt a Loki
- 18:05
Hét borjú veszett oda a devecseri tűzben
- 17:55
Levélben is szavazhatnak a határon túli magyarok
- 17:46
Bertha Szilvia: Széll-vihar
- 17:24
Halálos baleset Perbál mellett
- 17:16
Az utolsó pillanatban győzött a Hali
- 17:01
Döbbenet: 73 éves nő a világ tetején
- 16:48
Balog első útja a cigányokhoz vezetett
- 16:28
A zsidó államnak szabad kirekeszteni a feketéket?
- 15:39
Ismét lesz híd a Kwai folyón
- 15:35
Görögország: euroszkeptikus radikális balosok az élen
- 15:15
Kijev jottányit sem enged Timosenko-ügyben




