Hivatali visszaélés miatt szereltek le egy salgótarjáni rendőrnőt
2012, február 18 - 21:21
Hivatali visszaélés bűntette miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd leszereltek egy rendőrnőt Salgótarjánban - értesült az MTI Hírcentrum.
Az m1 szombat esti Híradójában elhangzott: a Salgótarjáni Rendőrkapitányság bűnügyi és közbiztonsági razziát szervezett a múlt héten, de a titkos akció részletei kiszivárogtak, így többen, akiket érintett volna, elhagyták a várost.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat kiderítette, hogy a készülő akcióról a kapitányság egyik munkatársa sms-ben értesítette testvérét, ő pedig ezután tájékoztatta ismerőseit is.
Bóna Gyula, a Nógrád Megyei Főügyészség szóvivője a Híradóban azt mondta: a Salgótarjáni Nyomozó Ügyészség összehangolt akciót szervezett, a rendőrnő és testvére telefonját is lefoglalták. A rendőrtisztet - telefonjának ellenőrzését követően - gyanúsítottként ki is hallgatták hivatali visszaélés bűntette miatt. A Híradó úgy tudja, hogy a rendőrnőt pénteken leszerelték.
Az egységes nyomozóhatósági és ügyészségi bűnügyi statisztika adatai szerint Magyarországon tavaly 54 százalékkal nőtt a felderített korrupciós bűncselekmények száma.
Ennek kapcsán Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Híradóban azt mondta: "úgy tűnik, mintha korruptabb lenne a társadalom, pedig nem erről van szó, hanem az addig rejtve maradt korrupciós cselekmények közül egyre több kerül felszínre, és egyre többek ellen jár el eredményesen a hatóság".
MTI - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 19:32
Ki szelet vet, vihart arat
- 19:12
Magyarország évi félmillió dollárt ad majd Afganisztánnak
- 19:09
"Magyarként Európa szívében" - Jászberényben járt Szegedi Csanád
- 19:07
Elballagtatták Rogán Antalt
- 18:43
Bronzkori "Facebookon" üzentek egymásnak a vadászok
- 18:31
Kevesebb álláskeresőt tartottak nyilván áprilisban
- 18:22
Lázár: a többpárti demokrácia pénzbe kerül
- 17:39
Nyíregyháza adhat otthont a Debrecen BL-selejtezőinek
- 17:38
A nap képe: jobbikos politikus
- 17:17
A hun Mulán hőstette
- 17:01
Cinikus módon nem vizsgálná a Fidesz-oligarchákat a kormány
- 16:54
Áttörte a határsorompót egy spanyol autó Letenyén
- 16:51
Horogkeresztet festettek Wass Albert debreceni szobrára
- 16:42
Kedden fizetik a Malév dolgozók áprilisi bérét
- 16:32
Többen megsérültek a siófoki Tescóban
- 16:17
Elhalaszthatja az euró bevezetését Románia
- 15:59
Elfogták a bogácsi rablókat
- 15:49
A britek fele otthagyná az EU-t
- 15:31
Nyolcezer lakást vesz idén a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
- 15:10
Befejeződött a tavaszi vetés Zala megyében
- 14:48
A Fidesz megfutamodik az igazság elől
- 14:40
"Száraztörvény" az oroszoknak
- 14:32
Románia halaszthatja az euró bevezetését
- 14:25
Holtan találtak egy fiatalembert Szombathelyen
- 14:14
Többmilliós ékszerlopás Komáromban
- 14:06
Elhallgattatta Kövér a kényes ügyeket feszegető jobbikost
- 14:03
Szegedi Csanád a tisztújításról és a Jobbik egységéről
- 13:55
Harmadszor bajnok a CFR
- 13:43
Emelik a légvédelemre fordított összeget a balti államok
- 13:34
Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
- 13:24
Nem változik az üzemanyagok ára
- 13:23
Sneider Tamás Horton
- 13:11
Csak többnapos esőzés moshatná ki a polleneket a levegőből
- 12:51
Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont a NOB ülésén
- 12:42
El a kezekkel az ajkai iskoláktól!
- 12:25
"Elviselhetetlen" az izraeli külügyminiszter
- 11:57
Az európai nemzetiségek aggódnak az erdélyi magyarságért
- 11:46
Tűzoltás közben gránátokat találtak egy házban Kecskeméten
- 11:39
Vona Gábor az MTV-ben
- 11:33
Oligarchák - Gazdasági érdekcsoportok és a politikai hatalom
- 11:16
Görögtűz: Kaotikus állapotok Görögországban
- 11:14
Rendszerszintűen és egyszerűen értelmezzük a világfolyamatokat!
- 10:55
A túlsúlyos amerikai kamaszok felénél fennáll a szívbetegségek kockázata
- 10:42
Utórengések tartják rettegésben az olasz városokat
- 10:27
Több hegymászó is meghalt a Mount Everesten
- 10:18
Előzetesben a mezőladányi gyilkosság gyanúsítottja
- 09:51
Hatásos fogyasztószer a szőlőlé
- 09:37
Terítéken a médiatörvény
- 09:16
Alig változott a forint árfolyama
- 09:03
Szíria miatt csaptak össze tüntetők Bejrútban
- 08:49
Kínai halászokat engedett szabadon Észak-Korea
- 08:36
Késeléstől mentett a defibrillátor
- 08:25
Versenypiaci áram a lakosságnak
- 08:16
Árpád-kori temető Zalában
- 07:56
Erőszakba torkollt a diáktüntetés Montrealban
- 07:42
Jól járhatnak a börtöncégek
- 07:33
Macedónia és Montenegró NATO-csatlakozását sürgette Orbán Viktor
- 07:23
Négy ember vesztette életét a 44-es főúton
- 07:15
Ma éjfélig lehet benyújtani az szja bevallásokat
- 23:55
Jobbik heti videó hírösszefoglaló
- 21:59
Újabb négy évre Patrubány a Magyarok Világszövetségének elnöke
- 21:26
Magyarellenes soviniszta elnöke lehet Szerbiának
- 21:15
Mozgalom indul a magyargyűlölet ellen
- 20:35
Koncepciós per áldozatai lehetnek a Chicagoban lecsukott aktivisták
- 19:50
Izraeli ex-kormányfő: a palesztinok a szenvedésen kívül semmit sem kaptak tőlünk
- 19:46
Szegedi Csanád a cigánybűnözésről és a halálbüntetésről
- 19:37
Csúcsot dönthet az olajár az Irán elleni embargó miatt
- 19:04
Ismét "elfelejtették" megkérdezni a Jobbik véleményét
- 18:35
A Honvéden is átgázolt a Loki
- 18:05
Hét borjú veszett oda a devecseri tűzben
- 17:55
Levélben is szavazhatnak a határon túli magyarok
- 17:46
Bertha Szilvia: Széll-vihar
- 17:24
Halálos baleset Perbál mellett
- 17:16
Az utolsó pillanatban győzött a Hali
- 17:01
Döbbenet: 73 éves nő a világ tetején




