Hunfalvy és a hazaszeretet

Cikk Front kép - 280x185: 

A finnugrisa nyelvészek egyik állandóan hangoztatott álláspontja az, hogy a finnugor elméletet kitaláló kutatók nem voltak ellenségesek a magyarokkal. A 19. század második felétől megjelenő Nyelvtudományi közleményekben megjelent tanulmányokban éppen az ellenkezőt találjuk meg.

Gyanús karrier

A múltkori finnugor kongresszusokon az egyik nyelvészünk azzal érvelt, hogy Hunfalvy magyar érzelmű volt és jogászként szerepet vállalt az 1848-1849-es szabadságharcban. Érdekes módon a Haynau-vészkorszak és a Bach-rezsim magyarok tízezreit hurcolta vérpadra, a nemesektől elkobozták a birtokukat, Hunfalvynak ezzel szemben semmi bántódása sem esett, sőt „felfelé” bukott, mert az 1850-es években kinevezték akadémiai főkönyvtárosnak, majd több akadémiai lap főszerkesztője lett. Míg a szabadságharc magyar résztvevői börtönben sínylődtek vagy száműzetésbe kényszerültek hazájuktól, addig Hunfalvy elkezdte gyártani a magyarság múltját elvevő finnugor elméletet.

A magyarság iránt egyáltalán nem elkötelezett karrierista munkáiban rendszeresen ellenszenévéről biztosított minket. Ahogyan kortársa, Thúry József jellemezte, csak a magyarellenes történészek és nyelvészek tanulmányait tekintette példának, azokat kritikátlan átvette és beültette az akadémiai történetírásba. Megjegyezzük, hogy máig is ez a szemléletmód hatja át a magyar tanulmányok és cikkek többségét.

Az égető

A finnugrista körökben rendszeresen cáfolják azt, hogy Hunfalvy elégetett volna bármit is az akadémián. A híres magyar író, Gárdonyi Géza máshogyan vélekedett erről. Talán Hunfalvy kortársa a mai finnugristáknál jobban ismerte az akkori helyezet, amiről így írt: „A magyar történetírásban Hunfalvynak Batu káni szerepe volt: feldúlt és elégetett minden hagyományt. A hun rokonságot merőben megtagadta s Attila magyar dicsőségét beledobta az Akadémia szemetesládájába.”
 
Hunfalvy gondolata

Sok német történész és író szerette volna eltűntetni a hunokat és bennünket, magyarokat a Kárpát-medencéből. Ezek közé tartozott Hunfalvy is, aki olyan távolságtartóan írt rólunk, mintha nem magyar közszolga lett volna.

A Nyelvtudományi Közlemények 1878-as számában a következőképpen elmélkedik rólunk: „ A magyarok avval dicsekesznek, hogy politikai nép; Bismarck úr úgy látszik, 1864-ben hitt nekik, sőt talán még 1874-ben is azt gondolja vala, a mint csudálatos beszélgetésből Jókai Móricczal kivehető, hogy a magyarok afféle önhízelgéssel nem csalják meg magokat. Az ellen szabad legyen az általam már 1853. november havában felhozott physikai öregségét a magyar nemzetnek hangsúlyozni, mely előre is azt a véleményt támasztja, hogy a nemzet immár el van kopva.” Ezután így folytatja: „..El fognak enyészi a magyarok, mint a kelták enyésznek szemünk láttára; nekik saját politikai szerepet tulajdonítani egy politikus szájában ép oly kevéssé komoly szándék lehet, mint orvos szájában nem lehet komoly egy nyolczvan esztendős embernek szóló tanács, hogy házasodjék meg s nevelje fel saját gyermekeit.” Hunfalvy: Új tudományok, új előítéletek. Nyelvtudományi Közlemények, 1878. 1-60. oldal

OB