Izrael béke helyett telepesít

Bevezető: 

Izrael jóváhagyja 500 új lakás építését a ciszjordániai Síló zsidó telepen, valamint 200 másik legalizálását Sílóban és egy szomszédos vadtelepen.

Cikk Front kép - 280x185: 

Izrael jóváhagyja 500 új lakás építését a ciszjordániai Síló zsidó telepen, valamint 200 másik legalizálását Sílóban és egy szomszédos vadtelepen - közölték szerdán védelmi minisztériumi és médiaforrások.

"Ma összeül a civil ügyekkel foglalkozó katonai adminisztráció tervezési főtanácsa, hogy zöld jelzést adjon 500 lakás építésének" - mondta az AFP hírügynökségnek a védelmi minisztérium alá tartozó hivatal szóvivője. Hozzátette, hogy a projekt első szakaszát hat hónapja hagyta jóvá a védelmi minisztérium.
   
Ezenkívül legalizálnak 200 lakást, amely engedély nélkül épült Sílóban és a közeli Svút-Ráhel vadtelepen - közölte a katonai rádió. A védelmi minisztérium szóvivője megerősítette, hogy "emberiességi okokból" legalizálni fognak engedély nélkül épült lakásokat, de azt nem mondta, hányat.
   
Jariv Oppenheimer, a Sálóm Ahsav (Békét Most) izraeli pacifista szervezet főtitkára bírálta Benjámin Netanjahu kormányát, amiért "mindent megtesz, hogy akadályozza a két nép két államának létrejöttét, s így a kétnemzetiségű állam felé halad".
   
A Palesztin Hatóság is határozottan elítélte az izraeli hatóságok döntését. "Ez ismét csak minden kétséget kizáróan megerősíti, hogy Izrael a telepesítést választotta a békével szemben - mondta Száeb Erekát palesztin főtárgyaló. - Ez a kormány felelős teljes mértékben a térségbeli béke-erőfeszítések kudarcáért. E döntések mindenekelőtt a kétállami megoldás lerombolását célozzák."

MTI - barikad.hu

FRISS HÍREK