Izrael támadna, Amerika szankcionálna
2012, február 9 - 21:34
Bevezető:
Az Egyesült Államok és Izrael között továbbra is véleménykülönbség van annak megítélésében, hogy Irán sebezhetetlenné teheti-e nukleáris létesítményeit.
Cikk Front kép - 280x185:
Az Egyesült Államok és Izrael között továbbra is véleménykülönbség van annak megítélésében, hogy Irán sebezhetetlenné teheti-e nukleáris létesítményeit - írta csütörtöki számában a The New York Times.
A lap emlékeztetett rá, hogy Ehud Barak izraeli védelmi miniszter az iráni atomprogrammal kapcsolatban megalkotta az "immunitás zónája" kifejezést. A miniszter azt az állapotot kívánta meghatározni, amikor Izrael nem mondhat le a támadásról, mert úgy ítéli meg, hogy Teheránnak a nukleáris fegyver megalkotására irányuló erőfeszítései úgymond sebezhetetlenné válnak, mivel urándúsító kapacitásait mély föld alatti, gránitrétegek által is védett létesítménybe helyezi át Kúm város közelében.
Az amerikai és az izraeli kormányzat illetékesei között "heves vita" alakult ki azzal kapcsolatban, hogy mikor érkezik el ez a pillanat. Washington szerint Iránt más eszközökkel is sebezhetővé lehet tenni.
Az elmúlt hetekben több magas rangú izraeli hivatalos személy, köztük a külügyminiszter és a titkosszolgálat, a Moszad vezetője is Washingtonba járt, amerikai illetékesek pedig Jeruzsálembe utaztak. Utóbbiak szerint Izraelnek és a Nyugatnak van még ideje és hagyni kell, hogy a szankciók hassanak. A The New York Times amerikai hivatalos forrásra hivatkozva azt állította, hogy Barack Obama amerikai elnök és Benjámin Netanjahu egy januári telefonbeszélgetése alkalmával az izraeli miniszterelnök beleegyezett, hogy várják ki a gazdasági szankciók és egyéb lépések eredményét.
Ennek alapján állíthatta nemrégiben az NBC-nek Obama: "nem hiszem, hogy az izraeliek meghozták a döntést arról, hogy mit kell tenniük".
Az izraeli álláspont szerint egyébként nem az a kérdés, hogy mikorra lesz képes Irán atomfegyvert előállítani, mint az, hogy van-e lehetőség őket megakadályozni ebben. Azt a Pentagon is elismerte, hogy a Kúm közelében kiépített, több gránitréteg által is védett létesítmény elérhetetlen az amerikai bunkerromboló bombák számára. Az izraeli vezetés úgy véli, hogy ha az irániak az urándúsítást Kúmba helyezik át, akkor bátran kirúghatják az ENSZ-ellenőröket és a megsemmisítés kockázata nélkül dolgozhatnak a nukleáris fegyver alapanyagának előállításán, annyi ideig, ameddig csak akarnak.
Az amerikaiak ezzel szemben azon az állásponton vannak, hogy az iráni olajbevételek elapasztásával, vagy az urándúsító centrifugák alkatrész-ellátásának megakasztásával és a programba bevont többi létesítmény leleplezésével lelassítható az atomfegyverek előállítása. Washington azt reméli, hogy tárgyalóasztalhoz tudja ültetni Teheránt, mert az iráni valuta meggyengült, a vevőkre nem találó iráni olaj tankhajókban áll, az ország vezetői között pedig kiéleződtek a feszültségek.
Noha szekértők szerint Irán már most 4 vagy akár több atomfegyver előállításához elegendő dúsított urániummal rendelkezik, legalább további 1-3 év szükséges ahhoz, hogy kifejlesszék az iráni rakétákra szerelhető robbanótöltetet.
Netanjahu kormányfő márciusban Washingtonba látogat, hogy a sokévi hagyományok szellemében felszólaljon az Izraelt támogató befolyásos lobbycsoport, az IPAC éves tanácskozásán. A Fehér Ház még nem jelentette be, hogy Obama fogadja-e az izraeli miniszterelnököt, de szakértők szerint ennek nagy a valószínűsége.
MTI – barikad.hu
FRISS HÍREK
- 19:36
A törvény felett állnak a zsidó telepesek?
- 19:32
Ki szelet vet, vihart arat
- 19:12
Magyarország évi félmillió dollárt ad majd Afganisztánnak
- 19:09
"Magyarként Európa szívében" - Jászberényben járt Szegedi Csanád
- 19:07
Elballagtatták Rogán Antalt
- 18:43
Bronzkori "Facebookon" üzentek egymásnak a vadászok
- 18:31
Kevesebb álláskeresőt tartottak nyilván áprilisban
- 18:22
Lázár: a többpárti demokrácia pénzbe kerül
- 17:39
Nyíregyháza adhat otthont a Debrecen BL-selejtezőinek
- 17:38
A nap képe: jobbikos politikus
- 17:17
A hun Mulán hőstette
- 17:01
Cinikus módon nem vizsgálná a Fidesz-oligarchákat a kormány
- 16:54
Áttörte a határsorompót egy spanyol autó Letenyén
- 16:51
Horogkeresztet festettek Wass Albert debreceni szobrára
- 16:42
Kedden fizetik a Malév dolgozók áprilisi bérét
- 16:32
Többen megsérültek a siófoki Tescóban
- 16:17
Elhalaszthatja az euró bevezetését Románia
- 15:59
Elfogták a bogácsi rablókat
- 15:49
A britek fele otthagyná az EU-t
- 15:31
Nyolcezer lakást vesz idén a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
- 15:10
Befejeződött a tavaszi vetés Zala megyében
- 14:48
A Fidesz megfutamodik az igazság elől
- 14:40
"Száraztörvény" az oroszoknak
- 14:32
Románia halaszthatja az euró bevezetését
- 14:25
Holtan találtak egy fiatalembert Szombathelyen
- 14:14
Többmilliós ékszerlopás Komáromban
- 14:06
Elhallgattatta Kövér a kényes ügyeket feszegető jobbikost
- 14:03
Szegedi Csanád a tisztújításról és a Jobbik egységéről
- 13:55
Harmadszor bajnok a CFR
- 13:43
Emelik a légvédelemre fordított összeget a balti államok
- 13:34
Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
- 13:24
Nem változik az üzemanyagok ára
- 13:23
Sneider Tamás Horton
- 13:11
Csak többnapos esőzés moshatná ki a polleneket a levegőből
- 12:51
Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont a NOB ülésén
- 12:42
El a kezekkel az ajkai iskoláktól!
- 12:25
"Elviselhetetlen" az izraeli külügyminiszter
- 11:57
Az európai nemzetiségek aggódnak az erdélyi magyarságért
- 11:46
Tűzoltás közben gránátokat találtak egy házban Kecskeméten
- 11:39
Vona Gábor az MTV-ben
- 11:33
Oligarchák - Gazdasági érdekcsoportok és a politikai hatalom
- 11:16
Görögtűz: Kaotikus állapotok Görögországban
- 11:14
Rendszerszintűen és egyszerűen értelmezzük a világfolyamatokat!
- 10:55
A túlsúlyos amerikai kamaszok felénél fennáll a szívbetegségek kockázata
- 10:42
Utórengések tartják rettegésben az olasz városokat
- 10:27
Több hegymászó is meghalt a Mount Everesten
- 10:18
Előzetesben a mezőladányi gyilkosság gyanúsítottja
- 09:51
Hatásos fogyasztószer a szőlőlé
- 09:37
Terítéken a médiatörvény
- 09:16
Alig változott a forint árfolyama
- 09:03
Szíria miatt csaptak össze tüntetők Bejrútban
- 08:49
Kínai halászokat engedett szabadon Észak-Korea
- 08:36
Késeléstől mentett a defibrillátor
- 08:25
Versenypiaci áram a lakosságnak
- 08:16
Árpád-kori temető Zalában
- 07:56
Erőszakba torkollt a diáktüntetés Montrealban
- 07:42
Jól járhatnak a börtöncégek
- 07:33
Macedónia és Montenegró NATO-csatlakozását sürgette Orbán Viktor
- 07:23
Négy ember vesztette életét a 44-es főúton
- 07:15
Ma éjfélig lehet benyújtani az szja bevallásokat
- 23:55
Jobbik heti videó hírösszefoglaló
- 21:59
Újabb négy évre Patrubány a Magyarok Világszövetségének elnöke
- 21:26
Magyarellenes soviniszta elnöke lehet Szerbiának
- 21:15
Mozgalom indul a magyargyűlölet ellen
- 20:35
Koncepciós per áldozatai lehetnek a Chicagoban lecsukott aktivisták
- 19:50
Izraeli ex-kormányfő: a palesztinok a szenvedésen kívül semmit sem kaptak tőlünk
- 19:46
Szegedi Csanád a cigánybűnözésről és a halálbüntetésről
- 19:37
Csúcsot dönthet az olajár az Irán elleni embargó miatt
- 19:04
Ismét "elfelejtették" megkérdezni a Jobbik véleményét
- 18:35
A Honvéden is átgázolt a Loki
- 18:05
Hét borjú veszett oda a devecseri tűzben
- 17:55
Levélben is szavazhatnak a határon túli magyarok
- 17:46
Bertha Szilvia: Széll-vihar
- 17:24
Halálos baleset Perbál mellett
- 17:16
Az utolsó pillanatban győzött a Hali




