Lelőhető lesz a felfegyverzett bűnöző
2012, február 8 - 18:30
Bevezető:
Eddig a védekezésnek arányban kellet állnia a támadással. Az új Btk-tervezet szerint bizonyos esetek kivételt képeznek majd.
Cikk Front kép - 280x185:
Eddig a védekezésnek arányban kellet állnia a támadással. Az új Btk-tervezet szerint bizonyos esetek kivételt képeznek majd.
Elkészült az új Büntető Törvénykönyvet (Btk) szakmai tervezete, melyet az Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a mai napon társadalmi egyeztetésre bocsátott. Az 1978-ban elfogadott, több száz alkalommal módosított jelenleg hatályban lévő Büntetőtörvénykönyvet váltja majd fel – mondta Répássy Róbert, a KIM államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján.
A politikus kiemelte: a minisztérium egy nyílt jogalkotási eljárást indított, ahol mind az állampolgárok, mind a szakmai-és civil szervezetek megtehetik majd javaslataikat, észrevételeiket. A törvénytervezet még változhat, az ugyanis csak a KIM javaslatait tartalmazza, és nem tükrözi a kormány hivatalos álláspontját – tette hozzá.
Egy hónapos véleményezési szakasz után, a terveik szerint márciusban kerülhet az új Btk a kormány elé, amely áprilisban nyújthatja be majd azt az országgyűlésnek, és még a tavaszi ülésszak végén elfogadásra kerülhet. Egyévnyi átmeneti időszak után pedig 2013-ban léphet majd hatályba.
A Btk-tervezet tartalmi részével kapcsolatban kifejtette: céljuk az, hogy egyetlen bűncselekmény se maradjon büntetlenül, továbbá egyszerűbb, korszerűbb és következetesebb szabályokat teremtsenek - foglalta össze a politikus.
Az „egyenruhás bűnözés” továbbra is üldözve lesz, a cigánybűnözés viszont ismét kimaradt
Répássy kiemelte, az új Btk-ba átvételre kerülnek a kormány legfontosabb döntései: az erőszakos elkövetőket sújtó három csapás intézménye, az uzsorások elleni szigorúbb fellépés, a hajléktalanok büntetőjogi védelme, átemelik továbbá a nemzetiszocialista és kommunista bűnök tagadására és az egyenruhás bűnözésre vonatkozó jogszabályokat is.
A tettarányos szemlélet az új BTK alapja
Az új büntető kódex a társadalom igazságérzetének megfelelő büntetéseket alkalmaz majd. Szigorúbb büntetés vár a visszaesőkre, a hivatalos-és közfeladatot ellátó személyek elleni erőszak elkövetőire. Példaként említette, hogy a pedagógusok bántalmazásáért minimum egy éves szabadságvesztés jár majd. A gyermekek és a kiskorúak fokozott büntetőjogi védelem alá kerülnek – jelentette ki az államtitkár.
A jogos védelem szabályai is változnak
A súlyos erőszakos bűncselekmények elleni hatékonyabb fellépés érdekében a jogos védelmi helyzet fogalmának kiszélesítésére tettek javaslatot – mondta Répássy. Eddig a védekezésnek arányban kellet állnia a támadással. Az új Btk-tervezetben egyes elkövetési módok és magatartások esetén törvényi vélelmet állítanak fel. Az éjjel felfegyverkezve, vagy csoportosan elkövetett erőszakos bűncselekmények, az éj folyamán lakásba csoportosan, vagy felfegyverkezve történő behatolás, illetve elkerített területre éjjszaka felfegyverkezve történő behatolás esetén a védekezőnek nem kell majd mérlegelnie a védekezéshez szükséges elhárítási magatartások következményeit. Ezt azzal indokolta a politikus, hogy ezekben az esetekben vélelmezhető, hogy az elkövetők szándéka az élet kioltására is irányul.
J.F.
FRISS HÍREK
- 20:00
Beleegyezésével függesztették fel Staudt Gábor mentelmi jogát
- 19:36
A törvény felett állnak a zsidó telepesek?
- 19:32
Ki szelet vet, vihart arat
- 19:12
Magyarország évi félmillió dollárt ad majd Afganisztánnak
- 19:09
"Magyarként Európa szívében" - Jászberényben járt Szegedi Csanád
- 19:07
Elballagtatták Rogán Antalt
- 18:43
Bronzkori "Facebookon" üzentek egymásnak a vadászok
- 18:31
Kevesebb álláskeresőt tartottak nyilván áprilisban
- 18:22
Lázár: a többpárti demokrácia pénzbe kerül
- 17:39
Nyíregyháza adhat otthont a Debrecen BL-selejtezőinek
- 17:38
A nap képe: jobbikos politikus
- 17:17
A hun Mulán hőstette
- 17:01
Cinikus módon nem vizsgálná a Fidesz-oligarchákat a kormány
- 16:54
Áttörte a határsorompót egy spanyol autó Letenyén
- 16:51
Horogkeresztet festettek Wass Albert debreceni szobrára
- 16:42
Kedden fizetik a Malév dolgozók áprilisi bérét
- 16:32
Többen megsérültek a siófoki Tescóban
- 16:17
Elhalaszthatja az euró bevezetését Románia
- 15:59
Elfogták a bogácsi rablókat
- 15:49
A britek fele otthagyná az EU-t
- 15:31
Nyolcezer lakást vesz idén a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
- 15:10
Befejeződött a tavaszi vetés Zala megyében
- 14:48
A Fidesz megfutamodik az igazság elől
- 14:40
"Száraztörvény" az oroszoknak
- 14:32
Románia halaszthatja az euró bevezetését
- 14:25
Holtan találtak egy fiatalembert Szombathelyen
- 14:14
Többmilliós ékszerlopás Komáromban
- 14:06
Elhallgattatta Kövér a kényes ügyeket feszegető jobbikost
- 14:03
Szegedi Csanád a tisztújításról és a Jobbik egységéről
- 13:55
Harmadszor bajnok a CFR
- 13:43
Emelik a légvédelemre fordított összeget a balti államok
- 13:34
Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
- 13:24
Nem változik az üzemanyagok ára
- 13:23
Sneider Tamás Horton
- 13:11
Csak többnapos esőzés moshatná ki a polleneket a levegőből
- 12:51
Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont a NOB ülésén
- 12:42
El a kezekkel az ajkai iskoláktól!
- 12:25
"Elviselhetetlen" az izraeli külügyminiszter
- 11:57
Az európai nemzetiségek aggódnak az erdélyi magyarságért
- 11:46
Tűzoltás közben gránátokat találtak egy házban Kecskeméten
- 11:39
Vona Gábor az MTV-ben
- 11:33
Oligarchák - Gazdasági érdekcsoportok és a politikai hatalom
- 11:16
Görögtűz: Kaotikus állapotok Görögországban
- 11:14
Rendszerszintűen és egyszerűen értelmezzük a világfolyamatokat!
- 10:55
A túlsúlyos amerikai kamaszok felénél fennáll a szívbetegségek kockázata
- 10:42
Utórengések tartják rettegésben az olasz városokat
- 10:27
Több hegymászó is meghalt a Mount Everesten
- 10:18
Előzetesben a mezőladányi gyilkosság gyanúsítottja
- 09:51
Hatásos fogyasztószer a szőlőlé
- 09:37
Terítéken a médiatörvény
- 09:16
Alig változott a forint árfolyama
- 09:03
Szíria miatt csaptak össze tüntetők Bejrútban
- 08:49
Kínai halászokat engedett szabadon Észak-Korea
- 08:36
Késeléstől mentett a defibrillátor
- 08:25
Versenypiaci áram a lakosságnak
- 08:16
Árpád-kori temető Zalában
- 07:56
Erőszakba torkollt a diáktüntetés Montrealban
- 07:42
Jól járhatnak a börtöncégek
- 07:33
Macedónia és Montenegró NATO-csatlakozását sürgette Orbán Viktor
- 07:23
Négy ember vesztette életét a 44-es főúton
- 07:15
Ma éjfélig lehet benyújtani az szja bevallásokat
- 23:55
Jobbik heti videó hírösszefoglaló
- 21:59
Újabb négy évre Patrubány a Magyarok Világszövetségének elnöke
- 21:26
Magyarellenes soviniszta elnöke lehet Szerbiának
- 21:15
Mozgalom indul a magyargyűlölet ellen
- 20:35
Koncepciós per áldozatai lehetnek a Chicagoban lecsukott aktivisták
- 19:50
Izraeli ex-kormányfő: a palesztinok a szenvedésen kívül semmit sem kaptak tőlünk
- 19:46
Szegedi Csanád a cigánybűnözésről és a halálbüntetésről
- 19:37
Csúcsot dönthet az olajár az Irán elleni embargó miatt
- 19:04
Ismét "elfelejtették" megkérdezni a Jobbik véleményét
- 18:35
A Honvéden is átgázolt a Loki
- 18:05
Hét borjú veszett oda a devecseri tűzben
- 17:55
Levélben is szavazhatnak a határon túli magyarok
- 17:46
Bertha Szilvia: Széll-vihar
- 17:24
Halálos baleset Perbál mellett




