Még mindig vitáznak a görög vezetők a megszorító csomagról

A görög kormánykoalíció pártvezetői szerdán megtartották a már többször elhalasztott csúcstalálkozójukat a 130 milliárd eurós mentőcsomagért meghozandó megszorító intézkedésekről, de a nyugdíjcsökkentés kérdése miatt még mindig nem sikerült teljesen megállapodniuk.

Minden más pontban azonban igen Lukasz Papadémosz miniszterelnök bejelentése szerint.
   
A találkozó éjszakába nyúlóan hét óra hosszáig tartott. A hitelezők azt követelik a görög kormánytól, hogy 300 millió euróval csökkentse a folyósítandó nyugdíjak összértékét. Ez érinti az állami és a magán-nyugdíjpénztárakat is, de Görögországban a legtöbb magán-nyugdíjpénztár kifizetéseit is az állam garantálja.
   
Mint a szocialista párt szóvivője közölte, sikerült megállapodni abban, hogy 22 százalékkal csökkentik a minimálbért a 25 év felettiek, és 30 százalékkal a 25 év alattiak számára. Eddig ez a terület volt a legnagyobb akadálya a megállapodásnak.
   
A megbeszélést a pártvezetők csütörtökön folyatják, és dűlőre kell jutniuk még azelőtt, hogy az eurózóna pénzügyminiszterei 17 órakor összeülnek Brüsszelben.
   
Az újabb támogatás, a 130 milliárd eurós mentőcsomag nélkül már márciusban csődbe mehet Görögország.

MTI - barikad.hu

FRISS HÍREK