Magyarország három elítélése tegnap
2012, február 17 - 12:01
Bevezető:
Az Európai Parlamentben, ahol lényegében közölték hazánkkal, ha nem viselkedik úgy, ahogyan kell, a következő lépésben megfosztják szavazati jogától.
Cikk Front kép - 280x185:
Magyarországot tegnap „csak” három helyen ítélték el. Az Európai Parlamentben, ahol lényegében közölték vele, ha nem viselkedik úgy, ahogyan kell, a következő lépésben megfosztják attól a jogától, hogy szavazzon az Európai Tanácsban.
Félreértés ne essék, Magyarországról van szó.
Idemásoljuk azt a címet, amellyel az elítélő határozatot benyújtó négy EP-párt egyike, a liberálisok foglalták össze azt, amit ők is megszavaztak:
Hungary sent strong warning by European Parliament to halt erosion of civil liberties
Tabajdi, Göncz Kinga, Hannes Swoboda, Ulricke Lunacek és a többiek szerint nem „Magyarországot” ítélték el. Olvassuk el még egyszer a saját címüket: Az Európai Parlament erős figyelmeztetésben részesíti Magyarországot, hogy állítsa meg a polgári szabadságjogok erózióját.
De az összes többi frakció is így fogalmazott, azaz Magyarországot említett. Nem úgy, hogy a magyar kormányt figyelmeztették.
Valamennyi, erről szóló médiajelentés szintén „Magyarországot” említett.
A hazaárulók sikeres akcióját követően kitűzhetik mellükre az Európai Unió sárga csillagokkal díszített kék lobogóját.
Mi pedig soha, de soha nem fogjuk elfelejteni nevüket.
Magyarországot tegnap elítélte az amerikai Helsinki Jogőr is, amelynek hosszú sajtóközleménye ezzel a címmel jelent meg: „Magyarország: a média szabadságát fenyegetik/Az EU-nak kell lépnie a jogok csorbításának feltartóztatásában.”
A harmadik elítélés a világ legnagyobb emberjogi szervezetétől, az Amnesty International európai intézmények főosztálya igazgatójától, Nicolas Begeről érkezett, amely így kezdődik: „Az Európai Parlament ma kesztyűt dobott Magyarország lába elé, amiért az nemrégiben az alapvető emberi jogokat támadta”. Ismét „Magyarország”.
Ismerjük el, amit Konrád, Heller, Vásárhelyi, Radnóti, Haraszti, Kenedi, Dalos, Fischer, Schiff és társai másfél év alatt elértek, hatalmas teljesítmény. Ennyi köpetet saját hazájára más országban valószínűleg egy évezred alatt nem hordanak fel, mint a felsoroltak Magyarországra.
De egy biztos: lábuk alatt most már forró lesz a talaj. Félelmük annak is szól, hogy és a hatalomba és pénzközelbe úgy, mint legutóbb is nyolc éven át, talán emberöltőkön át nem jutnak.
Ordosz műhely
Ordosz műhely
FRISS HÍREK
- 20:34
Balzsay Belfastban védheti meg címét júliusban
- 20:00
Beleegyezésével függesztették fel Staudt Gábor mentelmi jogát
- 19:36
A törvény felett állnak a zsidó telepesek?
- 19:32
Ki szelet vet, vihart arat
- 19:12
Magyarország évi félmillió dollárt ad majd Afganisztánnak
- 19:09
"Magyarként Európa szívében" - Jászberényben járt Szegedi Csanád
- 19:07
Elballagtatták Rogán Antalt
- 18:43
Bronzkori "Facebookon" üzentek egymásnak a vadászok
- 18:31
Kevesebb álláskeresőt tartottak nyilván áprilisban
- 18:22
Lázár: a többpárti demokrácia pénzbe kerül
- 17:39
Nyíregyháza adhat otthont a Debrecen BL-selejtezőinek
- 17:38
A nap képe: jobbikos politikus
- 17:17
A hun Mulán hőstette
- 17:01
Cinikus módon nem vizsgálná a Fidesz-oligarchákat a kormány
- 16:54
Áttörte a határsorompót egy spanyol autó Letenyén
- 16:51
Horogkeresztet festettek Wass Albert debreceni szobrára
- 16:42
Kedden fizetik a Malév dolgozók áprilisi bérét
- 16:32
Többen megsérültek a siófoki Tescóban
- 16:17
Elhalaszthatja az euró bevezetését Románia
- 15:59
Elfogták a bogácsi rablókat
- 15:49
A britek fele otthagyná az EU-t
- 15:31
Nyolcezer lakást vesz idén a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
- 15:10
Befejeződött a tavaszi vetés Zala megyében
- 14:48
A Fidesz megfutamodik az igazság elől
- 14:40
"Száraztörvény" az oroszoknak
- 14:32
Románia halaszthatja az euró bevezetését
- 14:25
Holtan találtak egy fiatalembert Szombathelyen
- 14:14
Többmilliós ékszerlopás Komáromban
- 14:06
Elhallgattatta Kövér a kényes ügyeket feszegető jobbikost
- 14:03
Szegedi Csanád a tisztújításról és a Jobbik egységéről
- 13:55
Harmadszor bajnok a CFR
- 13:43
Emelik a légvédelemre fordított összeget a balti államok
- 13:34
Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
- 13:24
Nem változik az üzemanyagok ára
- 13:23
Sneider Tamás Horton
- 13:11
Csak többnapos esőzés moshatná ki a polleneket a levegőből
- 12:51
Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont a NOB ülésén
- 12:42
El a kezekkel az ajkai iskoláktól!
- 12:25
"Elviselhetetlen" az izraeli külügyminiszter
- 11:57
Az európai nemzetiségek aggódnak az erdélyi magyarságért
- 11:46
Tűzoltás közben gránátokat találtak egy házban Kecskeméten
- 11:39
Vona Gábor az MTV-ben
- 11:33
Oligarchák - Gazdasági érdekcsoportok és a politikai hatalom
- 11:16
Görögtűz: Kaotikus állapotok Görögországban
- 11:14
Rendszerszintűen és egyszerűen értelmezzük a világfolyamatokat!
- 10:55
A túlsúlyos amerikai kamaszok felénél fennáll a szívbetegségek kockázata
- 10:42
Utórengések tartják rettegésben az olasz városokat
- 10:27
Több hegymászó is meghalt a Mount Everesten
- 10:18
Előzetesben a mezőladányi gyilkosság gyanúsítottja
- 09:51
Hatásos fogyasztószer a szőlőlé
- 09:37
Terítéken a médiatörvény
- 09:16
Alig változott a forint árfolyama
- 09:03
Szíria miatt csaptak össze tüntetők Bejrútban
- 08:49
Kínai halászokat engedett szabadon Észak-Korea
- 08:36
Késeléstől mentett a defibrillátor
- 08:25
Versenypiaci áram a lakosságnak
- 08:16
Árpád-kori temető Zalában
- 07:56
Erőszakba torkollt a diáktüntetés Montrealban
- 07:42
Jól járhatnak a börtöncégek
- 07:33
Macedónia és Montenegró NATO-csatlakozását sürgette Orbán Viktor
- 07:23
Négy ember vesztette életét a 44-es főúton
- 07:15
Ma éjfélig lehet benyújtani az szja bevallásokat
- 23:55
Jobbik heti videó hírösszefoglaló
- 21:59
Újabb négy évre Patrubány a Magyarok Világszövetségének elnöke
- 21:40
Trianon emlékművet adnak át Siklóson
- 21:26
Magyarellenes soviniszta elnöke lehet Szerbiának
- 21:15
Mozgalom indul a magyargyűlölet ellen
- 20:35
Koncepciós per áldozatai lehetnek a Chicagoban lecsukott aktivisták
- 19:50
Izraeli ex-kormányfő: a palesztinok a szenvedésen kívül semmit sem kaptak tőlünk
- 19:46
Szegedi Csanád a cigánybűnözésről és a halálbüntetésről
- 19:37
Csúcsot dönthet az olajár az Irán elleni embargó miatt
- 19:04
Ismét "elfelejtették" megkérdezni a Jobbik véleményét
- 18:35
A Honvéden is átgázolt a Loki
- 18:05
Hét borjú veszett oda a devecseri tűzben
- 17:55
Levélben is szavazhatnak a határon túli magyarok




