Minden vádat ejtettek az amerikai katona ügyében
2012, február 4 - 12:45
Ejtett minden vádat az amerikai hadsereg azon katonája ellen, akinek négy társával együtt azt rótták terhére, hogy fegyvertelen civileket gyilkolt meg Afganisztánban tavalyelőtt - közölte a hadsereg.
A katona felmentését a Washington szövetségi állambeli Lewis-McChord támaszpont jelentette be pénteken, ahol a vádlott szolgált. A támaszpont szóvivője nem közölte az intézkedés pontos okát, mindössze annyit tudatott, hogy az "az igazságszolgáltatás érdekében" történt.
A katona a tervek szerint márciusban állt volna hadbíróság elé, ám a vádak ejtésével hirtelen véget vetettek a vizsgálatnak, amelyet az amerikai haderő tagjai által az ázsiai országban elkövetett legszörnyűbb bűncselekmények ügyében folytattak.
Az amerikai hadsereg öt katonáját azzal vádolta, hogy 2010 januárja és májusa között több alkalommal, ok nélkül tüzet nyitottak afgán civilekre, s három emberrel végeztek. A katonák holttesteket daraboltak fel és fényképeztek, valamint maguknál tartottak egy koponyát és emberi csontokat. Négyüket azóta szabadságvesztésre ítélték.
A csoport egy véletlennek köszönhetően bukott le. A katonai rendészet nem a gyilkosságok, hanem hasisfogyasztás gyanúja miatt nyomozott a szakasznál. Az egyik katona vallott, amiért társai kegyetlenül megverték. A sértett azonban másodszor is a rendészek elé állt és ekkor már a gyilkosságokról is beszámolt.
MTI - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 20:53
Több szíriai katona meghalt a felkelőkkel vívott harcokban
- 20:34
Balzsay Belfastban védheti meg címét júliusban
- 20:00
Beleegyezésével függesztették fel Staudt Gábor mentelmi jogát
- 19:36
A törvény felett állnak a zsidó telepesek?
- 19:32
Ki szelet vet, vihart arat
- 19:12
Magyarország évi félmillió dollárt ad majd Afganisztánnak
- 19:09
"Magyarként Európa szívében" - Jászberényben járt Szegedi Csanád
- 19:07
Elballagtatták Rogán Antalt
- 18:43
Bronzkori "Facebookon" üzentek egymásnak a vadászok
- 18:31
Kevesebb álláskeresőt tartottak nyilván áprilisban
- 18:22
Lázár: a többpárti demokrácia pénzbe kerül
- 17:39
Nyíregyháza adhat otthont a Debrecen BL-selejtezőinek
- 17:38
A nap képe: jobbikos politikus
- 17:17
A hun Mulán hőstette
- 17:01
Cinikus módon nem vizsgálná a Fidesz-oligarchákat a kormány
- 16:54
Áttörte a határsorompót egy spanyol autó Letenyén
- 16:51
Horogkeresztet festettek Wass Albert debreceni szobrára
- 16:42
Kedden fizetik a Malév dolgozók áprilisi bérét
- 16:32
Többen megsérültek a siófoki Tescóban
- 16:17
Elhalaszthatja az euró bevezetését Románia
- 15:59
Elfogták a bogácsi rablókat
- 15:49
A britek fele otthagyná az EU-t
- 15:31
Nyolcezer lakást vesz idén a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
- 15:10
Befejeződött a tavaszi vetés Zala megyében
- 14:48
A Fidesz megfutamodik az igazság elől
- 14:40
"Száraztörvény" az oroszoknak
- 14:32
Románia halaszthatja az euró bevezetését
- 14:25
Holtan találtak egy fiatalembert Szombathelyen
- 14:14
Többmilliós ékszerlopás Komáromban
- 14:06
Elhallgattatta Kövér a kényes ügyeket feszegető jobbikost
- 14:03
Szegedi Csanád a tisztújításról és a Jobbik egységéről
- 13:55
Harmadszor bajnok a CFR
- 13:43
Emelik a légvédelemre fordított összeget a balti államok
- 13:34
Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
- 13:24
Nem változik az üzemanyagok ára
- 13:23
Sneider Tamás Horton
- 13:11
Csak többnapos esőzés moshatná ki a polleneket a levegőből
- 12:51
Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont a NOB ülésén
- 12:42
El a kezekkel az ajkai iskoláktól!
- 12:25
"Elviselhetetlen" az izraeli külügyminiszter
- 11:57
Az európai nemzetiségek aggódnak az erdélyi magyarságért
- 11:46
Tűzoltás közben gránátokat találtak egy házban Kecskeméten
- 11:39
Vona Gábor az MTV-ben
- 11:33
Oligarchák - Gazdasági érdekcsoportok és a politikai hatalom
- 11:16
Görögtűz: Kaotikus állapotok Görögországban
- 11:14
Rendszerszintűen és egyszerűen értelmezzük a világfolyamatokat!
- 10:55
A túlsúlyos amerikai kamaszok felénél fennáll a szívbetegségek kockázata
- 10:42
Utórengések tartják rettegésben az olasz városokat
- 10:27
Több hegymászó is meghalt a Mount Everesten
- 10:18
Előzetesben a mezőladányi gyilkosság gyanúsítottja
- 09:51
Hatásos fogyasztószer a szőlőlé
- 09:37
Terítéken a médiatörvény
- 09:16
Alig változott a forint árfolyama
- 09:03
Szíria miatt csaptak össze tüntetők Bejrútban
- 08:49
Kínai halászokat engedett szabadon Észak-Korea
- 08:36
Késeléstől mentett a defibrillátor
- 08:25
Versenypiaci áram a lakosságnak
- 08:16
Árpád-kori temető Zalában
- 07:56
Erőszakba torkollt a diáktüntetés Montrealban
- 07:42
Jól járhatnak a börtöncégek
- 07:33
Macedónia és Montenegró NATO-csatlakozását sürgette Orbán Viktor
- 07:23
Négy ember vesztette életét a 44-es főúton
- 07:15
Ma éjfélig lehet benyújtani az szja bevallásokat
- 23:55
Jobbik heti videó hírösszefoglaló
- 21:59
Újabb négy évre Patrubány a Magyarok Világszövetségének elnöke
- 21:40
Trianon emlékművet adnak át Siklóson
- 21:26
Magyarellenes soviniszta elnöke lehet Szerbiának
- 21:15
Mozgalom indul a magyargyűlölet ellen
- 20:35
Koncepciós per áldozatai lehetnek a Chicagoban lecsukott aktivisták
- 19:50
Izraeli ex-kormányfő: a palesztinok a szenvedésen kívül semmit sem kaptak tőlünk
- 19:46
Szegedi Csanád a cigánybűnözésről és a halálbüntetésről
- 19:37
Csúcsot dönthet az olajár az Irán elleni embargó miatt
- 19:04
Ismét "elfelejtették" megkérdezni a Jobbik véleményét
- 18:35
A Honvéden is átgázolt a Loki
- 18:05
Hét borjú veszett oda a devecseri tűzben




