Petőfi Sándor naplójából

Pest, március 15. 1848. Szabad a sajtó!... Ha tudnám, hogy a hazának nem lesz rám szüksége, szivembe mártanám kardomat, s úgy irnám le haldokolva, piros véremmel e szavakat, hogy itt álljanak a piros betűk, mint a szabadság hajnalsugarárai. Ma született a magyar szabadság, mert ma esett le a sajtórul a bilincs... vagy van olyan együgyü, ki azt képzelje, hogy szabad sajtó nélkül lehet bármely nemzetnek szabadsága? Üdvez légy születésed napján, magyar szabadság! először is én üdvezellek, ki imádkoztam és küzdöttem éretted, üdvezellek oly magas örömmel, amilyen mély volt fájdalmam, midőn nélkülöztünk tégedet! Oh, szabadságunk, édes kedves újszülött, légy hosszu életű e földön, élj addig, míg csak él egy magyar; ha nemzetünk utolsó fia meghal, borulj rá szemfedő gyanánt... s ha előbb jön rád a halál, rántsd magaddal sírodba az egész nemzetet, mert tovább élnie nélküled gyalázat lesz, veled halnia pedig dicsőség! Ezzel köszöntelek, ez legyen utravalód az életben. Élj boldogul!... nem kivánom, hogy ne találkozzál vészekkel pályádon, mert az örökké nyugodt élet félhalál, de legyen mindig férfierőd a vészeken diadalmaskodni! Késő éj van. Jó éjszakát, szép csecsemő... szép vagy te, szebb minden országbeli testvérednél, mert nem fürödtél vérben, mint azok, téged tiszta örömkönnyek mostak; és bölcsőd párnái nem hideg, merev holttestek, hanem forró, dobogó szivek. Jó éjszakát!... ha elalszom, jelenj meg álamaimban ugy, amilyen leszesz férfikorodban, amilyen nagynak, ragyogónak, a világtól tiszteltnek én reméllek!