Antifasiszta nagygyűlés Ságvári emlékére - Percről percre!!! (Képgalériával)

Csendőrt lőtt agyon: ma rá emlékeznek. Anarchista terroristaCsendőrt lőtt agyon: ma rá emlékeznek. Anarchista terrorista

17.24 - Gyülekezik az Antifasiszta Nagygyűlés a Budakeszi úton található Remíznél, azon a helyen, ahol annak idején Ságvári Endre agyonlőtt egy csendőrt, majd ő maga is meghalt a tűzpárbajban. A résztvevők, mint az antifasiszta harc hősét tartják számon a sokak szerint köztörvényes kommunistát. Közben tudósítónk szerint megjelent kb. 10 ellentüntető is, akik mind fiatalok. A három autóval jelenlévő rendőrség éppen most igazoltatja őket.

17.30 – Hurrá! Megjelent a kerekarcú Török Zsolt, az MSZP képviselője, aki azonnal értekezik a szervezőkkel, miközben azok vörös szegfűt osztogatnak a nagygyűlésen jelenlévő 36 embernek (tudósítónk megszámolta!). A hangulat békés, szinte családi, mindenki ismer mindenkit, és tegező viszonyban van a másikkal. A főképp idősekből álló csoportban a következő párbeszédre lettünk figyelmesek: „Milyen sokan vagyunk, Annácska?” – mondja örömmel egy idős úr, akin valamifajta, számunkra ismeretlen mozgalmi kitűző van. „Igen, hoztam segítséget is! – mutat a hölgy a mellette lévő nagy, fekete kutyára. „Nácivadász?” – kacsint vörösen csillogó szemével amolyan csibészeset az úr, akitől még ennyi humorérzéket sem vártunk. A rendőrség éppen az egyik fiatal ellentüntetővel konzultál, valószínűleg ő lehet „führer”.

17.34 – Az ellentüntetőket időközben a közeli villamosmegállóba száműzi a rendőrség, akik teljesítik a kérést, és most a megállóból nézik az antifasisztákat. Időközben újabb sztárvendég érkezik, Vajnai Attila (Munkáspárt 2006) személyében, aki a várakozásoknak megfelelő módon, két kedvesével, a párjával és a hajtókájára kitűzött vörös csillaggal feszít. Elkezdődni látszik a rendezvény, amelyre az egyik demonstráló szerint regisztrálnia kellett a résztvevőknek, ezért a szervezők az időközben kb. 40 főre „duzzadt” létszám lényeges növekedésére már nem számítanak.

17.39 – A rendezvény mégsem kezdődött el, mert a rendőrségnek még valami intéznivalója van. Az üresjáratban három matuzsálemi korú résztvevő elemezgeti Orbán utolsó 2010-es esélyeit, valamint azt, hogy nekik ezért alternatívát kell adniuk a baloldalon, mert az MSZP mellett több lábra van szükség. A másik két – szintén nem junior – úr bőszen bólogat. Tudósítónk szerint új baloldali erő van születőben, viszont ekkor a fuldokló nevetéstől megszakad a vonal.

17.43 – Újra kapcsolatban vagyunk! Megjelentek a Hír TV munkatársai is, de amikor a szervezők kérdésére felfedték kilétüket, az egyik antifasiszta megkérte a stábot, hogy fejezzék be a forgatást.

17.50 – Laurenszky Ernő, a Nagy Imre Társaság képviselője szólalt fel elsőként. A jobboldal szerinte minden baloldali emléket el akar tüntetni, ennek bizonyítéka, hogy az ott lévő Ságvári emléktáblát már kétszer leverték a Jobbik emberei (!). Különösen felháborítja, hogy a magát demokratikusnak nevező MDF egyik debreceni képviselője is a Ságvári-kultusz ellen tiltakozott. (Letakarták a szobrát – a szerk.) A radikális jobboldaliakkal szemben a baloldalnak erőt kell mutatnia, és továbbra is bízni kell a rendőrökben, és segíteni kell őket. „Fenn kell tartani a békés, legális utakat, amíg lehetséges” – zárta kicsit fenyegető hangon beszédét a szónok.

Képgaléria:

(Megnyitáshoz kattintson a képre)(Megnyitáshoz kattintson a képre)

18.01 – Kalmár Szilárd, a Demokratikus Hálózat vezetője lép a mikrofonhoz. A „demokrata” szerint Ságvári antifasiszta mártír, aki felvette a harcot a Sztójay-kormány csendőrségével. Ezért a világon mindenütt tisztelnék, de Magyarországon erősödő náci romantika van. Kalmár szerint a Ságvárit agyonlövő csendőr felmentése nem jelentheti az egész fasiszta rendszer felmentését. Baloldaliként nehéz kijönni az utcára, mert egy „közéleti maffia” (most Gyurcsányról beszél? – a szerk.) uralja a mindennapokat, amely megmondja, hogy mit ünnepelhetünk, hová mehetünk. A Turul körüli hisztéria elmondása szerint Orbán egyik polgármesterétől ered, és nem szabad elfelejteni, hogy a fényes karriert befutó Vona Gábor is Orbán Viktor polgári köréből indult el. A szónok záró mondataiban üdvözölte a Magyar Chartát, mert a baloldalnak már nem szabad tovább hátrálnia. A „gyújtó” hangú beszéd alatt az ellentüntetők – a várakozásba beleunva – felszálltak az érkező 18-as villamosra és e.

18.15 – Néhány zavaros beszéd után Török Zsolt coming out-ja jön, aki bevallja, hogy egy Don-kanyart megjárt baka unokája. (Messze esett az alma… - a szerk.) Együttes fellépést szorgalmaz a politikus a fasizmus ellen. Török szerint egy veszélyes folyamattal állunk szemben. 1990-ben még csak pfújoltak az MSZP zászlajára, 2004-ben már megfenyegették a családját, 2005-ben betörték az autója szélvédőjét, 2006-ban pedig már tüntetést szerveztek a háza elé a jobboldaliak.

18.25 – A rendezvény hála Istennek véget ér.

Korábbi írásunk:

Szerkesztőségünk az alábbi "csalogató" meghívóra lett figyelmes. Antifasiszta állampolgárok ma egy gyilkosra emlékeznek. Nézzük hát az invitációt!

"Ezúton szeretnélek meghívni a Demokratikus Hálózat által rendezendő Ságvári megemelékezésre, melyet pénteken (július 25-én) 17.30 órától tartunk Ságvári Endre meggyilkolásának helyszínén a Remíz Étterem előtt (1021 Bp Budakeszi út 5.).

Helyszín: Bp. II. kerület, Budakeszi út 5. (REMÍZ ÉTTEREM)

Időpont: 2008. július 25. péntek, 17.30

Felszólalók: Laurenszky Ernő, Nagy Imre Társaság, Kalmár Szilárd, Demokratikus Hálózat, Dr. Tenner György, Magyar Antifasiszta Liga, Dolmány Balázs, Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége

A megemlékezőket köszönti, közreműködik: Galba-Deák Ádám, Demokratikus Hálózat

A Demokratikus Hálózatot olyan baloldali emberek hozták létre, akik magukénak vallják a szocialista, szociáldemokrata örökséget.
Ennek megfelelően nem hagyjuk, hogy a jobboldali történelemhamisítók kirekesszék a nemzeti históriából a baloldal antifasiszta örökségét.
A jobboldal irányába számtalan gesztust tettünk az elmúlt évtizedekben mi baloldaliak, de azt nem a jóindulatnak, hanem gyengeségünknek tudták be. Itt az ideje, hogy változtassunk a folyamatos visszahúzódás politikáján, mert az csak saját identitásunk, belső szolidaritásunk gyengülésével jár.

2008. július 25-én 17.30 órától meggyilkolásának helyszínén Ságvári Endrére, az antifasiszta baloldali mártírra fogunk emlékezni. Jelenlétünkkel fogunk üzenni azoknak, akik Kristóf László csendőrnyomzó felmentő ítéletét úgy értékelik, hogy azzal a magyar bíróság a nácizmust és hazai kiszolgálóit is felmentették bűneik alól.

Gyertek el, legyünk minél többen! Mutassuk meg, hogy büszkén vállaljuk értékeinket, baloldali antifasiszta hagyományainkat!

Találkozunk a Budakeszi út 5 szám előtt 2008. július 25-én 17.30 órától!

Üdvözlettel,
Kalmár Szilárd
Demokratikus Hálózat"

Barikád.hu kommentár: Demokratikus hálózat. Elemezzük egy picit ezt a szókapcsolatot. Demokratikus? Hogyan lehet demokratikus az, aki Ságvárira emlékezik, és arra hivatkozik, hogy a baloldal az utóbbi időben számos engedményt tett a jobboldalnak a történelem értékelése terén? Csak nem azt fájlalják, hogy '56 forradalom és nem ellenforradalom, vagy hogy Kádárt még nem rehabilitáltuk? Szóval hagyjuk a mellébeszélést uraim! Nyugodtan nevezzék magukat bolsevikeknek, nem kell ez a demokráciás terelőszöveg. Ismerjük már a fajtájukat!

A másik szó: hálózat. No, ez már árulkodóbb. A hálózat a politikában mindig valami féllegális, titkosnak számító csoportosulás, olyan szándékkal, céllal, amelyet jobb az adott pillanatban elhallgatni a nyilvánosság elől, és csak a hálózat számára hozzáférhetővé tenni. A demokratikus hálózat körülbelül olyan szókapcsolat a ságvárisok szájából, mint amilyen a "béke atombomba" kifejezés lenne az amerikai elnöktől, vagy "zsidóbarát Al-kaida" Oszama Bin-Ladentől. Nevetséges.

Kalmár Szilárd szervező egyébként egy korábbi baloldali, magát Szocialista Egyetemisták Szövetségének (SZESZ - nomen est omen) nevező szervezetnek volt az egyik vezetője. A SZESZ a 2002-es választások idején hatalmas botrányt kavart azzal, amikor diktafonokkal járta a templomokat, hogy felvegye a papok prédikációit, azok politikai tartalmát kutatva. Úgy látszik, már akkor is szerveződött a demokratikus hálózat...

FRISSÍTÉS! A rendezvény egyik szervezője levele a barikád.hu-nak:

Tisztelt Szerkesztők!

Minden cinimizmus nélkül köszönöm, hogy főoldalon tesztek említést
rendezvényünkről. Külön öröm,hogy Ti még azt is tudjátok, hogy
Ságvárit mikor és kik ölték meg. Ha ilyen terjedelemben számolt volna
be rólunk a baloldalinak mondott sajtó és média, akkor ma talán
tényleg méltó módon emlékezhetnénk meg az antifasiszta mártírról!
A kommentárt nem minősítem, szívetek jog azt írni, amit akartok!

üdvözlettel,
Kalmár Szilárd

Olvasónk üzenete Kalmár Szilárdnak:

Tisztelt Szerkesztőség!
Kérem, ha lehet, tudassák Kalmár elvtárssal, mivel ő ezt nem tudja,
hogy nem a felmentett csendőrnyomozó, Kristóf László, hanem társa, a
külföldre távozott Cselényi Antal rendőr(és nem csendőr)nyomozó
lőtte le ("ölte meg") Ságvári elvtársat.
Ha már emlékeznek, talán ideje lenne pontosan....

(A korabeli periratok és a felmentés megtalálható az NJA honlapján,
továbbá a kristoflaszlo.blogspot.com címen az interneten.

Üdvözlettel: egy aktív olvasójuk, Faragó Mária Eszter,
Kristóf László unokahúga

barikád.hu

FRISS HÍREK