"Nem tűrjük tovább!" - Tüntet a Jobbik a szlovák követség előtt - a Nemzeti Őrsereg is csatlakozott2008-11-05 12:33 barikád.huA Jobbik még szombat este bejelentette, hogy tiltakozó nagygyűlést szervez a szlovák követség épülete elé, szerda este 19 órára. Több nemzeti szervezet is jelezte csatlakozási szándékát: Magyar Gárda, Hazafias Magyarok Szövetsége, Magyarok Világszövetsége, és a Magyar Nemzeti Front. Információink szerint Szegedi Csanád, a Jobbik alelnöke továbbra is várja a csatlakozni szándékozó szervezeteket, a szegedi.csanad@jobbik.hu e-mail címre. A tüntetésen felszólal Ifj. Hegedűs Loránt, Kiss Róbert, Gyetvay György Gergely és Szegedi Csanád is. Jó hír, hogy a Romantikus Erőszak elvállalta, hogy a beszédek után, 20 órától koncertet ad. Hírportálunknak Szilvási Péter, a Jobbik szervezési igazgatója elmondta, hogy szombaton ő is jelen volt Dunaszerdahelyen a mérkőzésen és megdöbbentette, hogy 1992-ben nem volt ekkora a szlovák kommandósjelmezbe bújtatott pszichopata "rendőrök" állatiassága. Szilvási kifejtette, hogy a pozsonyi konzul, Dr. Farkas Géza sokat segített a sérültekkel és a fogvatartottakkal kapcsolatosan, ezúton is köszönet illeti. A szerdai tüntetéssel kapcsolatban megjegyezte, hogy a rendőrséggel történt egyeztetés során bebizonyosodott, hogy ezen a tiltakozáson is kordonok közé akarják zárni a résztvevőket és belépni csak a Thököly út irányából lehet. Ezenkívül a Jobbik kéri a szimpatizánsokat, hogy szerdán egy mécsest hozzanak magukkal. Hétfőn este 18 órától a HVIM hív "felkelés"-re, szintén a szlovák követség elé, ahol felszólal Toroczkai László, Zagyva Gy. Gyula, Budaházy György, Gőbl Gábor, Sziva Balázs. barikád.hu FRISSÍTÉS: Patrubány Miklós MVSZ elnök helyett, Gyetvai György Gergely, az MVSz fővárosi elnöke tart beszédet. |
- 18:37
- 17:14
- 18:37
- 17:14














