Szolidaritási béketüntetés a mesterségesen szított indulatok ellen: Betiltva (frissítve!)
2008, november 7 - 21:30
A fővárosi kormányellenes tüntetésekről ismert szervezetek demonstrációt hirdettek vasárnap estére a Borsod megyei Nagycsécsre, annak a háznak a közelébe, amelyet ismeretlenek Molotov-koktéllal felgyújtottak, és ott két cigányt agyonlőttek.
A megmozdulást az úgynevezett Magyar Nemzeti Bizottság 2006 szervezi a falu Dózsa utcai háza elé. A tervek szerint felszólal Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselőjelölt-listájának vezetője, ifj. Hegedűs Loránt református lelkész, és Gyüre Csaba, a Jobbik alelnöke is.
A szolidaritási béketüntetést a Szabadság téri Bank Center előtt, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénzügyi csomagja ellen tartott csütörtök esti megmozduláson jelentette be ifj. Hegedűs Loránt. A lelkész szerint meg akarják mutatni: nem félnek, a magyarok vannak többségben, és többségben is maradnak. A református lelkész beszédében úgy fogalmazott: meg kell mutatni, hogy a „stigmatizált, legnagyobb kisebbség szubkultúra alatti tenyészete nem terrorizálhatja tovább a magyarokat”.
Somlai László Arthur (MNB 2006) által kiadott közleményben az áll, hogy "a demonstráció célja: az utóbbi hónapokban, elsősorban az ország keleti részén történt súlyos bűncselekmények feltáratlansága miatti tiltakozás, továbbá a megvezetett, félretájékoztatott cigányság - egyúttal minden állampolgár - tájékoztatása a kormány többéves országromboló munkájának egyik "gyümölcséről", az egyes néprétegek közötti indulatok mesterséges szításáról. Ennek egyedüli oka a megoldandó súlyos társadalmi-gazdasági problémákról való figyelem elterelés olyan bűncselekmények révén, amelyekben elsősorban a cigányságot használják fel.
A rendőrség helyszíni biztosításának parancsnokát különösen arra kértük, hogy felesleges kordonállítással, illetve demonstratív felvonulásukkal ne zavarják meg a békés rendezvényünket!" - áll a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 közleményében.
A rendőrség betiltotta a demonstrációt - Frissítés
Megtiltotta a rendőrség a Borsod megyei Nagycsécsre, vasárnapra tervezett demonstráció megtartását.
A közlemény szerint a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 nevében bejelentett rendezvény megtartását a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező tiszaújvárosi rendőrkapitányság vezetője - a gyülekezési jogról szóló törvényben foglaltak alapján - megtiltotta.
A tiltás indoka az, hogy a vasárnap esti időpontra - a hét elején történt emberölés helyszínére - már korábban bejelentettek egy gyertyás virrasztást, ezért még egy esemény megtartása nem lehetséges, hiszen "a közlekedés más útvonalon nem biztosítható" - áll a tájékoztatóban.
A közlemény kiadását megelőzően a rendőrség a megtiltó határozatban foglaltakat hivatalosan, telefonon közölte a demonstrációt bejelentő Somlai László Arthurral.
mti - barikád.hu
FRISS HÍREK
- 21:02
Tovább fosztogatnak Bagon
- 20:39
A görög radikális jobboldal beintett Brüsszelnek
- 19:56
Szombaton temetik a visontai Jobbik egyik alapítóját
- 19:48
A névtelen fegyver
- 19:39
Arculcsapás volt az első fizetés
- 19:08
Malina Hedvig mellett is kiállnak a pozsonyi tüntetők
- 18:50
Bundabotrány: bedől az Aczél elleni vád?
- 18:44
Magas rangú hírszerzők a vádlottak padján Törökországban
- 18:21
Zuhannak az európai tőzsdék
- 18:04
A nap képe: hóba taposott Föld az ELTE-n
- 17:57
Még több ügyben emelhetnek vádat Geréb Ágnes ellen
- 17:40
Magyar helységnévtáblákat helyezett ki az MKP
- 17:29
Jobbik: abszurd, hogy a kommunista utódpárt akar feloszlatni minket
- 17:05
Spanyolországban kapcsolták le Djindjic egyik gyilkosát
- 16:37
A prémium-botrány miatt távozik a BKV vezérigazgatója?
- 16:25
Politikai boszorkányüldözés vörös lepelben
- 16:21
Vona Gábor a Ma Reggelben
- 16:16
A Ryanair veheti át a MALÉV helyét
- 16:09
Gyorshír: Lemondott a BKV vezérigazgatója
- 15:58
A Jobbik vizsgálatot követel a BKV-prémiumok ügyében
- 15:47
Rács mögött a nyíregyházi Egészségügyi Holding vezetője
- 15:19
Leminősítette Egyiptomot a Standard & Poor's
- 14:59
Elítéltek egy orosz mérnököt a CIA-vel való együttműködésért
- 14:44
Rijád: megingott az ENSZ iránti bizalom
- 14:35
Romániában már 57 áldozata van a hidegnek
- 14:20
Fazekas: a szembesítés nem vezetett eredményre
- 14:16
Profi párt és mozgalom a cél
- 14:10
Gyalogost gázoltak halálra a 42-es főúton
- 14:09
Az utolsó szó jogán is tagadtak a Hunvald-ügy vádlottai
- 13:52
Újabb hajléktalan lett a tél áldozata
- 13:44
Két év letöltendő a bábának
- 13:20
Öngyilkosság, nem szurkálás történt Sopronban
- 13:18
Pénteken 73 millió köbméter földgázfelhasználás várható
- 13:09
Szerb tömeggyilkost véd Anglia
- 13:05
Orvvadászt fogtak el Mátraszelén
- 12:49
Németország kiutasított négy szíriai diplomatát
- 12:43
Két robbantásos merénylet Aleppóban
- 12:35
Tizenhét további felekezetet kaphat egyházi elismerést
- 12:21
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 12:19
Nem közlekedik két szerb kishatárforgalmi vonat
- 12:17
Az Internazionale cáfolja, hogy szerződtetné Fabio Capellót
- 12:05
Gázórát és gázcsöveket loptak el Nemesdéden
- 11:42
Kétezer alkalmazottat bocsát el a Malév
- 11:29
A Gazprom a tervezettnél kevesebb gázt exportál Európába
- 11:25
Gyengült péntek reggelre a forint
- 11:20
Halált okozott a francia étvágycsökkentő gyógyszer
- 11:04
17 város levegője számít veszélyesnek az országban
- 10:57
Február 15-ig lehet választani az egyszerűsített bevallást
- 10:44
A zöldhatárról a kórházba vitték az illegális migránsokat
- 10:35
Elmarad a Ferencváros és a Vasas dallasi fellépése
- 10:20
Az a Jófiú, akit a hatalom annak tart
- 10:19
A MÁV mint „fejőstehén” 3. rész
- 10:11
Rendőröket raboltak el beduinok
- 10:05
Parlamenti gyakorlat
- 10:03
A portugál katolikus papok válogatottja nyerte az Eb-t
- 09:45
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- 09:34
EU: Moszkvának szembe kell néznie a valósággal
- 09:32
Fernando Gonzalez márciusban visszavonul
- 09:27
India és Kína verseng az iráni olajért
- 09:19
Baltasar Garzón: hivatalosan is bűnöző
- 09:15
Ma születhet ítélet Geréb Ágnes ügyében
- 09:01
Eltűnt bácsit keresünk
- 08:53
A katasztrófaturizmus újraértelmezése: korrupciótúra
- 08:40
Régészeti múzeum Kínában
- 08:26
Kolompár Gizella elismerte, hogy embercsempész
- 08:16
Újabb vádemelés Sarkozy 2007-es kampányának pénztárnoka ellen
- 08:12
Kórházbezárásokra készülnek?
- 08:00
A magyar himnusznak óriási ereje van
- 21:51
Szmog: riasztási fokozat lép életbe Székesfehérváron
- 21:42
Izrael továbbra sem fogadja el a palesztin kormányt
- 21:24
Gázkazán okozott szén-monoxid-mérgezést Érden
- 21:13
Általános sztrájkra készülnek Görögországban
- 20:49
Történelmi drogfogás egy mexikói ranchon
- 20:34
Izrael támadna, Amerika szankcionálna
- 20:26
Tragikus balesetben hunyt el a visontai Jobbik egyik alapítója




