ifj. Hegedűs válasza a Demokratának
2008, december 10 - 20:00
Tisztelt szerkesztőség!
A lapjuk 2008. december 3-i számának 11. oldalán megjelent, Bencsik Gábor által jegyzett „Ki az antiszemita?" című cikk személyemet érintő súlyos állításai kapcsán az alábbi válaszom közzétételét kérem.
Tisztelettel kérdezem, miért csak az ellenem szóló zsinati elnökségi panasz lényegét közli Bencsik Gábor, mikor hírt ad felmentésemről? Miért nem kíván belemenni a részletekbe?
Talán csak nem azért, mert kiderülne, hogy a panasz által érintett rendezvényen semminemű antiszemita, rasszista megnyilvánulás nem történt, köszönhetően az általam vezetett Budapest Szabadság téri Hazatérés Temploma gondnokával a rendezvény kapcsán kötött bérleti szerződésnek (is)? Talán csak nem azért, mert ennek alapján az is kiderülne, hogy nem igaz az ellenem szóló vád, hogy „antiszemita" volnék?
Miért gondolja egy református lelkészről, hogy ártani kívánna ellenségeinek? Csak nem a hazám ellenségeire gondolt?! Azoknak – mea culpa, mea maxima culpa - de minden törvényes, evangéliumi, hitvallásos és egyházhoz méltó eszközzel ártani fogok. Oh, el is felejtettem: Bencsik Gábor szerint nem ártok a légynek sem… Érdekes, előtte néhány sorral még azt írta rólam, hogy „súlyos tehertétele egyházának, amelynek sokkal többet árt…"
Ön Bencsik úr, érvelése alapján minek minősítené a Szent István jobbját „tetemcafatozó" Majsai Tamás és a turulmadarat „dülledt szemű tojósszárnyasnak" minősítő Iványi Gábor, valamint a népszabadságos Czene Gábor által személyem ellen indított újabb rágalomhadjáratnak megalapozatlan, előzetes tájékozódás nélküli ismételt panaszával hitelt adó zsinati lelkészi elnöki tevékenységet? Csak nem azt akarja mondani, hogy a rágalomhadjáraton alapuló megalapozatlan panaszok nem ártanak az egyháznak?
Igazán nem szeretném a részletekkel untatni, de a kitűzött tárgyalást megelőzően palástvesztéssel a legszélesebb világi nyilvánosság előtt fenyegetőző Horváth György jogtanácsos nyilatkozata sem árt az egyháznak?
Ezen jogtanácsosi - egyetlen tanút meg nem hallgató - elfogult eljárás zsinati elnöki támogatása sem árt az egyháznak?
Egy folyamatban lévő fegyelmi ügyben a törvényhozó Zsinattal - annak érdemi tájékoztatása nélkül - a panaszos, mint zsinati elnök előterjesztésében történő „panasz-megerősítés" sem árt az egyháznak?
Egyáltalán, miért nem írja le, milyen szóval, tettel és mulasztással adtam okot az antiszemita vádra? (Testvéri tanácsként: csak óvatosan szerkesztő úr, mert van egy-két jogerős felmentő bírósági ítélet a zsebemben…) Komolyan gondolja, hogy kell bármi nemű „támadási felület" ahhoz, hogy a magyarországi „nácivadászok" fenntartsák a magyarságra fordított vérvádat? „Ha ellenállsz, ingerelsz, / ha szótlan tűröd gyávaság. / Feljajdulsz, érzékenyedel / és a néma jaj is vall reád!"
Apropó, mulasztás! Nem szeretnék visszaélni helyzeti előnyömmel, azzal, hogy az önhöz hasonlók legnagyobb igyekezete ellenére még mindig lelkész vagyok, de a kálvini egyetemes papság alapján bátran hivatkozom a mi Urunk Jézus Krisztus szálkáról és gerendáról szóló hasonlatára. Nem kellene legalább kísérletet tenni gerendáik eltávolítására: a mulasztásos cserbenhagyás, a hallgatás „gyáva, hunyász alázata" - ezen „durva" kifejezés „kivételesen" Shakespeare-től származik - gyakorlatának felszámolására?
Nehogy még végül leírja valaki, hogy Bencsik Gábor ellen már régóta az a vád, hogy hazaáruló, mivel zavarba ejtően bőséges okot szolgáltat erre a vádra, szóval, tettel és mulasztással… Akkora támadási felületet nyújt a hazafiaknak, hogy a „magyar" Demokrata „konzervatív" hetilap majd megrokkan belé…
Honfitársi üdvözlettel:
Ifj. Hegedűs Loránt
református lelkész,
aki a légynek nem árt, mert - miként a turul - nem kapkod a legyek után… Csak ezért teszem megfontolás tárgyává, hogy egyáltalán bepereljem-e szerkesztőségüket a jó hírnévhez, a becsülethez és az emberi méltósághoz fűződő alkotmányos személyiségi jogaim megsértése miatt.
_______________________________
Kedves Magyar Testvéreim!
A fenti válaszcikkemet a „magyar" Demokrata „konzervatív" hetilap úgy közölte, hogy dühödt arroganciájában engem vádolt paphoz méltatlan indulattal, miszerint egy sértésre még nagyobb sértéssel válaszoltam.
Szabó Dezső szavai jutnak erről eszembe: „Ha az idegen hódít, kitaszít, megrabol, megsemmisít, az Szeretet, az copyright és pátentos kereszténység. De ha én az ezer halál felé taszított, meglopott, megcsalt, a nyomorúság ezer szorításában vergődő magyarság védelmére mozdulok, az Gyűlölet."
Ezek után már csak egy kérdésem és egy kérésem van. Bencsikéknek vajon az fáj jobban, ha egy magyar ember nem hagyja szó nélkül a személyét ért gyalázkodást, vagy az, ha a rágalomhadjárattal szembeni tiltakozást ráadásul papként teszi meg? Túl sokáig nézhették hülyének a magyar embert, s különösen a keresztyént ahhoz, hogy végül arra kérjem a nemzeti érzésű és az evangéliumi értékrendet követő honfitársaimat, hogy NE vásárolják a „magyar" Demokrata „konzervatív" hetilapot, hagyjuk meg azt a dühödt arrogancia álmagyar és álkeresztyén hólyagjainak, akkor is, ha erre fel béka-méretükből ökör-méretűvé fújják magukat újabb arrogáns düheffektusukkal: eleve elrendelt isteni törvény szerte-széjjel pukkadásuk.
Budapest, 2008. december 10.
ifj. Hegedűs Loránt
református lelkész
barikád.hu
FRISS HÍREK
- 21:57
Százezrek korcsolyáztak Hamburgban
- 21:31
Rendkívüli állapot Montenegróban a havazás miatt
- 21:09
Amerikai és egyiptomi katonai vezetők találkoztak Kairóban
- 20:49
Munkába áll a fővárosi jégtörő hajó
- 20:35
Újra nyitnak a hideg miatt bezárt borsodi iskolák
- 20:18
Lezuhant egy magyar nő egy osztrák síliftről
- 20:03
Rendhagyó kezdeményezés a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjétől
- 19:41
Éjjel mínusz 30 fok várható Szlovákiában
- 19:25
Nem találták a korcsolyázót a Balaton jegén
- 19:02
Megemlékezés a kommunizmus áldozataira
- 18:55
Kigyulladt a gyöngyöspatai vajda háza
- 18:44
Tőrünk keleti rokona
- 18:42
Rendszámváltás helyett rendszerváltást!
- 18:30
Kigyulladt egy présház Óbudaváron
- 18:18
A Magyar Polgári Párt távirata Markó Bélának
- 18:06
Európa szerte a szerzői jogok szigorítása ellen tüntettek
- 17:43
Putyin nem ér rá fogadni az európai megfigyelőket
- 17:28
Eltemették az etiópiai merénylet egyik áldozatát
- 17:17
Iraki dzsihadisták harcolnak Szíriában
- 17:00
A görögök az EU és az IMF ellen tüntetnek
- 16:45
Lassan felszabadul Európa a fagy uralma alól
- 16:29
Több százan vonultak fel a Malévért
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén
- 10:12
barikádTV: A szebb jövőért kértek segítséget Medgyesegyházán
- 09:55
Cenzúrázható lesz az internet
- 09:39
15 milliárdos kárt okozhattak a MÁV-nak
- 09:20
Kadhafi egyik fia visszatérne Líbiába
- 09:00
Obamát akarta likvidálni egy üzbég férfi
- 08:50
Védelmet kaphatnak a kommunista diktatúrák kitelepített áldozatai
- 08:33
Hackerek bénították meg a CIA honlapját
- 08:29
A görög kormány jóváhagyta az EU-IMF-hitelmegállapodást
- 08:18
Illegális bevándorlók ostromolják a határokat
- 22:06
Ügyészségen a MÁV-székház ügye
- 21:55
Ankara: katasztrófa volna az Irán elleni háború
- 21:02
Tovább fosztogatnak Bagon
- 20:39
A görög radikális jobboldal beintett Brüsszelnek
- 19:56
Szombaton temetik a visontai Jobbik egyik alapítóját
- 19:39
Arculcsapás volt az első fizetés
- 19:08
Malina Hedvig mellett is kiállnak a pozsonyi tüntetők
- 18:50
Bundabotrány: bedől az Aczél elleni vád?
- 18:44
Magas rangú hírszerzők a vádlottak padján Törökországban
- 18:21
Zuhannak az európai tőzsdék
- 18:04
A nap képe: hóba taposott Föld az ELTE-n
- 17:57
Még több ügyben emelhetnek vádat Geréb Ágnes ellen
- 17:40
Magyar helységnévtáblákat helyezett ki az MKP
- 17:29
Feloszlatná a Jobbikot a kommunista utódpárt
- 17:05
Spanyolországban kapcsolták le Djindjic egyik gyilkosát
- 16:37
A prémium-botrány miatt távozik a BKV vezérigazgatója?
- 16:25
Politikai boszorkányüldözés vörös lepelben
- 16:21
Vona Gábor a Ma Reggelben
- 16:16
A Ryanair veheti át a Malév helyét
- 16:09
Gyorshír: Lemondott a BKV vezérigazgatója
- 15:58
A Jobbik vizsgálatot követel a BKV-prémiumok ügyében




