Az első harmadik - Beszélgetés Szegedi Csanáddal, a ferencvárosi időközi választás jobbikos jelöltjével
2009, január 16 - 14:32
A 2009. január 11-én tartott ferencvárosi időközi választáson Szegedi Csanád a Jobbik színeiben a harmadik legtöbb szavazatot kapta. A választópolgároknak csupán egynegyede járult a szavazóurnákhoz – ebből teljesített a Jobbik történelmi, 8,5%-os eredményt.
Hogyan értékeli az eredményt?
Szegedi Csanád: a Harmadik Erő alelnökeMindenekelőtt köszönettel tartozom a ferencvárosiaknak, akik e történelmi eredményhez juttatták pártunk. A választást értékelve egyrészről mindjárt az elején le kell szögeznem: történelminek kell értékelni azt a tényt, hogy a Jobbik Budapest IX. kerületében ilyen erős eredményt hozott. Bár a választás első fordulója az alacsony részvétel miatt érvénytelen és eredménytelen lett, mégis azt kell mondanom, hogy jobbikos győzelem született: hiszen soha önállóan a Jobbik még nem végzett a harmadik erőként. Meggyőződésem, hogy az alacsony részvétel ráadásul a Jobbiknak is alacsony eredményt hozott; magasabb részvételnél a Jobbik is magasabb számú szavazatot kapna. Ezt igazolja a részletes választási eredmény is: ahol magasabb volt a részvétel, ott a Jobbik is több szavazatot kapott. Két szavazókörben még az MSZP-t is megvertük. Ebben a fordulóban egyedül a Jobbik volt képes mozgósítani.
Az első fordulót a Fidesz nyerte. Mi várható a második fordulóban?
Meg fogjuk ismételni az első fordulós eredményünket. Döntés született arról, hogy a Jobbik elindul, és nem lép vissza senki javára. Puszta választási matematika szerint egyfelől el is kell indulnunk, hiszen, ha a Jobbik nem indul el, akkor 8,5 százalékkal kevesebb részvételre lehet számítani, és meg kell ismételni az egész választást. A Fidesz győzelme borítékolható, bár ezzel kapcsolatban meggyőződésem, hogy kevés dolog fog változni attól, hogy a száz-ikszedik fideszes képviselő is az országházban fog ülni, ellenben a Jobbik számára nagyon is fontos, hogy megkapja azt a támogatást, amely országosan egyre jobban érezhető, mérhető. Mert szükség van a Jobbik által megfogalmazott kérdésekre és válaszokra – nemcsak Ferencváros, hanem egy egész ország sorsa múlik ezen.
A második fordulóban szintén indul a Munkás-, Humanista,- törpepártok, a parlamenti pártok közül csak a Fidesz és az MSZP. A MIÉP és az MDF nem tudott jelöltet állítani, az SZDSZ részéről pedig J. Emese visszalépett.
Az SZDSZ visszalépése üdvözlendő, reméljük, hogy ez is a 2010-es választási eredményeket vetíti előre, ahogy a Jobbik 8,5%-os harmadik helyezése is. Az SZDSZ az évek során bebizonyította, hogy politikailag és erkölcsileg is méltatlan a magyar választópolgárok bizalmára. A mostani választáson egy budapesti, szdsz-es fellegvárban utasított maga mögé a Jobbik az SZDSZ-t. Vidéken az SZDSZ már gyakorlatilag nem is létezik, és Budapesten is az enyészet útjára lépett. Nem véletlenül. Az a megalázó gyakorlat, amit ez az alakulat folytat a magyar emberekkel, hagyományokkal és érzésekkel szemben, az undorító és mélységesen elítélendő. Gondoljunk csak azokra a felháborító nyilatkozatokra és cselekedetekre, amelyeket a Szent Koronával, a Turul-ősjelképpel, az Árpád-házi történelmi zászlónkkal szemben tettek, vagy éppen Horn Gábor fenyőtorzós képeslapjára, Eörsi mondataira a felvidéki magyarellenes rendőrterrorról. És nem megbocsátható a státusztörvény, a kettős állampolgárság ügyében a magyart gyűlölő hangulatkeltés. Az SZDSZ a gyűlölet szélsőséges pártja.
Nemsokára Európa parlamenti választásokat rendeznek. A nagy pártok készülődnek. És a Jobbik?
Morvai KrisztinaA listavezetőnk Morvai Krisztina lesz, ez már önmagában nagy visszhangot váltott ki a hazai közéletben. A Jobbik bebizonyított most már Ferencvárosban is, hogy felnőtt a választói kihíváshoz, Budapesten is erős. Hasonló vagy jobb eredményre számítok; egy országos szintű választáson a Jobbik meg fogja mutatni az erejét. Kartalon nemrégiben egy időközi polgármester választáson 9,86%-ot értünk el. Jelenleg a Jobbik az egyedüli párt, amely mer foglalkozni a mai magyar valóság égető kérdéseivel. Nemcsak Budapestről kívánjuk száműzni a cigánybűnözést, a korrupciót, a káoszt és a magyargyűlöletet. A programomat részletesen elolvashatják a www.szegedicsanad.hu weboldalon. Ehhez kérem most a támogatásukat továbbra is a ferencvárosi választóknak.
Jónás Levente
barikád.hu
FRISS HÍREK
- 16:10
Polgárőrök mentettek meg a kihűléstől egy fiatal férfit
- 15:59
Legalább nyolc százalékos gazdasági növekedést várnak Kínában
- 15:33
Oszama bin Laden nem terroristának szánta gyermekeit
- 15:20
13 jégtörő biztosítja a jeges árvíz elleni védelmet
- 14:52
Munkaerőhiány miatt aggódik Hongkong
- 14:42
Kíméletlenül szedi áldozatait a fagy Lengyelországban
- 14:30
A hulladékokról alkothat törvényt az Országgyűlés
- 14:24
Nem a parlament küldte Rogánt Abu-Dzabiba
- 13:41
Kiraboltak egy boltot a fővárosban
- 13:25
Március 1-től távozik a hitgyülis óvodavezető
- 12:52
Megduplázódott az eladósodott nyugdíjasok száma Szlovákiában
- 12:31
Halálra fagyott egy idős nő Monorierdőn
- 12:19
Békés életre ösztökélte gyermekeit bin Laden?
- 12:11
Afgánok próbáltak Magyarországra jutni
- 12:00
A forint gyengült, az üzemanyag tőzsdei ára emelkedett
- 11:45
Török gépek mértek csapást kurd búvóhelyekre Irakban
- 11:37
Kigyulladt egy családi ház Veszprém-Gyulafirátóton
- 11:25
Közvetlen államfőválasztás elé néz Csehország
- 11:13
Négy magyar jégtörő dolgozik a szerb-horvát Duna szakaszon
- 10:51
Feltételezett emberrablókat lincseltek meg Mexikóban
- 10:38
66 millió köbméter földgázt is felhasználhatunk ma
- 10:18
Bukdácsoltak az árfolyamok az elmúlt héten
- 09:59
Felgyújtotta magát egy tibeti szerzetesnő Kínában
- 09:46
Politikai válság árnyékában az új maldív-szigeteki elnök
- 09:32
Szívműtét előtt a japán császár
- 09:22
Megszüntették a szmogriadót Budapesten
- 09:10
Újbudai Nemzeti Estek - EU: Kint vagy bent?
- 08:55
Guinness-rekordra készülnek a nagykanizsai fánkfesztiválon
- 08:49
Borítékolható a türkmén „választás” eredménye
- 08:33
Leégett egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
- 08:21
Alonso elégedett a Ferrari új versenyautójával
- 08:10
Az al-Kaida vezére a szíriai felkelőket támogatja
- 08:00
Nótin Tamás: Globális Jenga
- 21:57
Százezrek korcsolyáztak Hamburgban
- 21:31
Rendkívüli állapot Montenegróban a havazás miatt
- 21:09
Amerikai és egyiptomi katonai vezetők találkoztak Kairóban
- 20:49
Munkába áll a fővárosi jégtörő hajó
- 20:35
Újra nyitnak a hideg miatt bezárt borsodi iskolák
- 20:18
Lezuhant egy magyar nő egy osztrák síliftről
- 20:03
Rendhagyó kezdeményezés a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjétől
- 19:41
Éjjel mínusz 30 fok várható Szlovákiában
- 19:25
Nem találták a korcsolyázót a Balaton jegén
- 19:02
Megemlékezés a kommunizmus áldozataira
- 18:55
Kigyulladt a gyöngyöspatai vajda háza
- 18:44
Tőrünk keleti rokona
- 18:42
Rendszámváltás helyett rendszerváltást!
- 18:30
Kigyulladt egy présház Óbudaváron
- 18:18
A Magyar Polgári Párt távirata Markó Bélának
- 18:06
Európa szerte a szerzői jogok szigorítása ellen tüntettek
- 17:43
Putyin nem ér rá fogadni az európai megfigyelőket
- 17:28
Eltemették az etiópiai merénylet egyik áldozatát
- 17:17
Iraki dzsihadisták harcolnak Szíriában
- 17:00
A görögök az EU és az IMF ellen tüntetnek
- 16:45
Lassan felszabadul Európa a fagy uralma alól
- 16:29
Több százan vonultak fel a Malévért
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be




