A Parlamentet és a Szent Koronát a piros páratlanra
2009, január 22 - 13:03
Szent KoronaIgen, van még lejjebb! Tudva levő, hogy felvette a kormány az IMF-hitelt, anélkül, hogy ezt bárkitől is megkérdezte volna, és azóta is csak halmozza és halmozza az egyéb hiteleket, ami mára már többet tesz ki, mint a Kádár-diktatúra hitele összesen. Tudtuk, hogy eladták felőlünk az országot, a gazdaságot kiárusították és teljesen kiszolgáltatták az országot a külföldi tőkének. Maradtak hát csupán az emberek és a nemzeti vagyontárgyak. Lévén, hogy az emberkereskedelem még/már nem szalon képes, így jobb hiányában marad az utóbbi lehetőség: Ha nem fizetjük vissza a felvett hitelt az EU-nak, vihetik a Szent Koronát és a Parlamentet is.
A hír igaz! Amikor először nyilvánosságra jutott ez az információ sokan hihették azt joggal: valaki nagyon túlreagálta a dolgot. De nem reagálta túl.
Szeretett igazságügyi miniszterünk, Drazsé szavait úgy ismertette kedden a Magyar Nemzet, hogy "minden egyes állami vagyontárgyunk végrehajtható, ha nem teszünk eleget fizetési kötelezettségünknek." Tudva levő, hogy ha egy állam kölcsönért folyamodik, akkor a fedezet a nemzeti vagyon. A kormánynak pedig, hát mi is a a nemzeti vagyon!? Némi smukk a régi letűnt korokból. A kutyának sem kell és hát nem mindegy, hogy ki bámulja egy üvegfal mögül? Minket pedig már megint nem kérdezte meg senki. Ki a frászt érdekel, hogy mi mit akarunk a saját vagyontárgyainkkal, hogy mi a jegesmedve dércsípte, zúzmarás vesszejét gondolunk egy több ezer éves örökségről!
És minden megy a régi, szoci hozzáállás szerint: A tényt, miszerint elkobozhatják legszentebb ereklyéinket, a legtöbb állampolgár nem ismerhette meg, sőt amikor az ország novemberben világbanki hitelekért folyamodott, az aláíró miniszterek olyan kötelezettségvállalásokat tettek a megszorításokra, amelyekre nem volt parlamenti felhatalmazásuk, ugyanis akkor nem volt még érvényes költségvetése az országnak.
Bennem meg csak merülnek fel a kérdések és gondolatok! Egyre agresszívebben, elkeseredettebben és fáradtabban, de szívem szerint üvöltve állnék ki a Nemzet legmagasabb, legláthatóbb és leghallhatóbb pontjára és azt üvölteném: MIT KELL MÉG TENNI ELLENETEK, TI ISTEN VERTE, NYOMORULT BAROM ÁLLATOK, HOGY VÉGRE ELEGETEK LEGYEN, S TEGYETEK VALAMIT MAGATOKÉRT? NYILVÁNOSAN VÉGEZZEN KI VALAKIT KÖZÜLETEK GYURCSÁNY? LEFOGADOM, MÉG AKKOR IS SZÁNALMAS AKOLJAITOKBA MÁSZNÁTOK VISSZA ÉS NEM TÖRŐDNÉTEK SEMMIVEL. BEFOGNÁTOK OSTOBA POFÁTOK ÉS TOVÁBB TŰRNÉTEK! SZÁNALMASAK VAGYTOK MIND! HA NEM LENNÉK MAGYAR, AZT MONDANÁM, HOGY EGY ILYEN BIRKA NÉPNEK NEM IS JÁR A JÖVŐ. PUSZTULJATOK MIND EGY SZÁLIG, MERT NEM VAGYTOK MÉLTÓK ŐSEITEKHEZ, AKIK ENNÉL KEVESEBBÉRT IS NEKIMENTEK BIRODALMAKNAK.
De Istennek hála, magyar vagyok. S, ahogy Sajó Sándor írta: "...a fajomat imádom és nem leszek más. Inkább meghalok". Ez különböztet meg engem és a Magamfajtákat a többitől. Mi fogjuk vásárra vinni a bőrünket másokért. Azok meg majd kuksolnak ki szánalmasan és háborognak azon, hogy miért küzdünk. Értetek ti szerencsétlenek. A nemzeti vagyonért, amit hagytok eladni és nem szúrja ez a szemeteket. A Páratlan Piros, pedig mindig veszít. De a Koronát nem fogja vinni, ezt én garantálom.
(ellenkultura.blogspot.com)
FRISS HÍREK
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 16:01
Terítéken a kommunista diktatúra rémségei
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén
- 10:12
barikádTV: A szebb jövőért kértek segítséget Medgyesegyházán
- 09:55
Cenzúrázható lesz az internet
- 09:39
15 milliárdos kárt okozhattak a MÁV-nak
- 09:20
Kadhafi egyik fia visszatérne Líbiába
- 09:00
Obamát akarta likvidálni egy üzbég férfi
- 08:50
Védelmet kaphatnak a kommunista diktatúrák kitelepített áldozatai
- 08:33
Hackerek bénították meg a CIA honlapját
- 08:29
A görög kormány jóváhagyta az EU-IMF-hitelmegállapodást
- 08:18
Illegális bevándorlók ostromolják a határokat
- 22:06
Ügyészségen a MÁV-székház ügye
- 21:55
Ankara: katasztrófa volna az Irán elleni háború
- 21:02
Tovább fosztogatnak Bagon
- 20:39
A görög radikális jobboldal beintett Brüsszelnek
- 19:56
Szombaton temetik a visontai Jobbik egyik alapítóját
- 19:48
A névtelen fegyver
- 19:39
Arculcsapás volt az első fizetés
- 19:08
Malina Hedvig mellett is kiállnak a pozsonyi tüntetők
- 18:50
Bundabotrány: bedől az Aczél elleni vád?
- 18:44
Magas rangú hírszerzők a vádlottak padján Törökországban
- 18:21
Zuhannak az európai tőzsdék
- 18:04
A nap képe: hóba taposott Föld az ELTE-n
- 17:57
Még több ügyben emelhetnek vádat Geréb Ágnes ellen
- 17:40
Magyar helységnévtáblákat helyezett ki az MKP
- 17:29
Jobbik: abszurd, hogy a kommunista utódpárt akar feloszlatni minket
- 17:05
Spanyolországban kapcsolták le Djindjic egyik gyilkosát
- 16:37
A prémium-botrány miatt távozik a BKV vezérigazgatója?
- 16:25
Politikai boszorkányüldözés vörös lepelben
- 16:21
Vona Gábor a Ma Reggelben
- 16:16
A Ryanair veheti át a Malév helyét
- 16:09
Gyorshír: Lemondott a BKV vezérigazgatója
- 15:58
A Jobbik vizsgálatot követel a BKV-prémiumok ügyében
- 15:47
Rács mögött a nyíregyházi Egészségügyi Holding vezetője
- 15:19
Leminősítette Egyiptomot a Standard & Poor's
- 14:59
Elítéltek egy orosz mérnököt a CIA-vel való együttműködésért
- 14:44
Rijád: megingott az ENSZ iránti bizalom
- 14:35
Romániában már 57 áldozata van a hidegnek
- 14:20
Fazekas: a szembesítés nem vezetett eredményre
- 14:16
Profi párt és mozgalom a cél
- 14:10
Gyalogost gázoltak halálra a 42-es főúton
- 14:09
Az utolsó szó jogán is tagadtak a Hunvald-ügy vádlottai
- 13:52
Újabb hajléktalan lett a tél áldozata
- 13:44
Két év letöltendő a bábának
- 13:20
Öngyilkosság, nem szurkálás történt Sopronban
- 13:18
Pénteken 73 millió köbméter földgázfelhasználás várható
- 13:09
Szerb tömeggyilkost véd Anglia
- 13:05
Orvvadászt fogtak el Mátraszelén
- 12:49
Németország kiutasított négy szíriai diplomatát
- 12:43
Két robbantásos merénylet Aleppóban
- 12:35
Tizenhét további felekezetet kaphat egyházi elismerést
- 12:21
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 12:19
Nem közlekedik két szerb kishatárforgalmi vonat




