Március 9-én jelenik meg az új Romantikus Erőszak CD + letölthető szám
2009, március 3 - 15:17
A Romantikus Erőszak tizenötödik születésnapjára egy népzenei hatásokkal átitatott, lendületes nemzeti rock albumot jelentet meg, Árpád Hős Magzatjai címmel, 2009 március elején. Az első kiadáshoz még egy ajándék koncert DVD is jár majd, amelyet tavaly márciusban vettek fel a Wigwamban. A CD-n szereplő dalok a magyar szabadságharcok témakörét járják körül a kuruc kortól 1848/49-en át 1956-ig. Az Audioplanet stúdióban rögzített felvételen egy sor népzenészen kívül vendégeskedik Schuster Lóránt (P.Mobil) és Hirlemann Bertalan (Beatrice) is, valamint egy dalszöveget Pusztai Zoltán jegyez.
A lemez dalait az együttes mutatja be saját szavaival:
Árpád Hős Magzatjai
A címadó szám zenei és szövegi értelemben is vérbeli nyitónóta, fogós refrénnel. A legendák népéről szól, akiknek nyilait hajdanán a fél világ rettegte, átvitt értelemben pedig mindazokról, akik a magyar szabadságért küzdöttek/küzdenek! Ez a téma állt össze legelőször az új lemezre. A dal elején hallható rövid bukovinai székely népmesét Schuster Lóránt (P.Mobil) mondja el.
Pro Libertate
1703-ról, a Rákóczi szabadságharc kitörésének koráról, híres vitézeiről mesél ez az igazán vidám nóta.
Hazám
Máté Péter mindenki által ismert dalának lényegretörő feldolgozása. Néhány évvel ezelőtt a Vörös Kettes zenei tehetségkutatóján egy cigánylánnyal énekeltették el és a zsűri persze teljesen odáig volt tőle, sőt egyikük azt mondta, hogy ezzel aztán most jól megmutatta a bőrfejűeknek Akkoriban jutott eszünkbe, hogy el kellene játszanunk, hiszen a nóta üzenete egyértelmű: EZ ITT AZ ÉN HAZÁM!
Nem az a Nap nem az a Hold
Egy mezőségi népdalból építkező szám. A szöveg a második Trianonról, arról a szégyenteljes eseményéről szól, amikor 2004. december 5-én a nemzet egy része bedőlt a kormány aljas hazugságainak és a kettős állampolgársági népszavazáson megtagadta a határon túlra kényszerített testvéreit.
Előre mind pesti srácok
Az 1956-os forradalom emblematikus mozzanata a Pesti Srácok harca volt, akik szinte puszta kézzel szálltak szembe egy világhatalom páncélosaival. Az ügy bukása után erről a hősiességről egy induló született Itáliában. Fél évszázaddal később, a Budapesten lezajlott forradalmi események hatására, erre a dalra utalva, több olasz futballklub (Internazionale, AS Roma, Lazio) szurkolótábora fejezte ki a budapesti fiatalok iránt érzett szimpátiáját. Avanti ragazzi di Budapest" volt olvasható több stadion lelátóján. Ők így tisztelegtek az 56-os évforduló előtt, valamint az itthon kialakult politikai helyzet miatt 2006-ban az utcára vonult harcosokkal vállaltak szolidaritást. A magyar szöveget a Hungarica költője, Pusztai Zoltán követte el.
Elég volt
Ennek a dalnak egy korábbi változata már szerepelt a Független Adóval közös Szövetség CD-nken, de fontosnak tartottuk, hogy az önálló albumunkon is ott legyen. Persze újból felvettük és itt-ott alakítottunk is rajta. A mondanivaló azt tükrözi vissza, amit ma Magyarországon magunk körül látunk.
D.U.N.A.S.Z.E.R.D.A.H.E.L.Y.
2008. november 1-jét, soha nem fogjuk elfelejteni már csak azért sem, mert a zenekar tagjai is a saját bőrükön tapasztalhatták meg a szlovák rendőrök kegyetlenségét. Ezen a napon bajnoki labdarúgó mérkőzést játszottak a tótok által megszállt Csallóközben, Dunaszerdahelyen, utána pedig mi koncerteztünk volna néhány kilométerrel arrébb Nagyudvarnokon. A DAC stadionban megjelent szlovák rendfenntartók minden ok nélkül félbeszakították a mérkőzést és brutálisan bántalmazták az ártatlan magyar szurkolókat, számtalan súlyos sérültet - köztük két embert, akiket a klinikai halál állapotából kellett visszahozni - hagyva maguk után. A koncertünket betiltották, bennünket pedig a révkomáromi rendőrkapitányságra hurcoltak és ott tartottak fogva. Komor hangulatú szám, hátborzongatóan szép női énekkel, a magyargyűlölet ellen.
Az aradi tizenhárom
1850 táján született tradicionális népballada az aradi vértanúkról.
Lesz még Erdély
Egy igazi szurkolói himnusz egyenesen a lelátókról. A nóta bevezetőjének meccs hangulatát az Aryan Greens és a 7 Side ferencvárosi elvetemültjei szolgáltatták a stúdióban.
Szenvedő Magyarok
A záró tétel maga a velünk élő történelem, ezért is hallhatóak benne eredeti 1956-os rádiófelvétel részletek. A szabadságharcban hat Pongrátz fiú vett részt. Közülük Pongrátz Ödön egyike volt a corvin-közi felkelő csoport megszervezőinek, öccsét, a legendás Pongrátz Gergelyt főparancsnoknak választották a corvinisták. Az Erdélyben, Szamosújváron felcseperedő Pongrátz fivérek édesanyja, Lengyel Anna Kolozsvárott diplomázott zeneművészetből. A trianoni békediktátum után több revíziós verset is megzenésített. Közülük egynek a refrénjét a fiai később sokszor énekelték a Corvin közben, s főleg az utolsó sorát majdnem mindenki emlegette: Inkább vesszen el hát szívünk drága vére, / Meghalunk, de előbb megfizetünk érte. Pongrátz Gergely is írt a nótáról Corvin köz 1956 című könyvében: Ödön valamelyik lakásban látott egy zongorát, és engedélyt kért, hogy játsszon rajta. Kinyitották az ablakot és a Corvin közben valamennyien hallottuk Ödön éneklését a zongora kísérettel. Ő is édesanyámnak azt a szerzeményét játszotta, amelynek versét Reményik Sándor írta. Refrénjét sokan átvették a srácok közül és később is lehetett hallani valakit itt is ott is énekelni.
Ödön bácsi ezt a dalt játszotta el nekünk, amikor egy alkalommal meglátogattuk Kiskunmajsán, ahol az 56-os Múzeumot vezeti. Az eredeti szöveget még 1956. október 27-én hajnalban írta át a kor eseményeire aktualizálva. A mi felvételünkön a Bikiniből és a Beatricéből ismert Hirlemann Berci játszik zongorán.
barikád.hu: A zenekar honlapján bele lehet hallgatni az új album egyik dalába, ami szerkesztőségünk minden tagját meghatotta. Amennyiben a szám elnyerte tetszésüket, hála a Szent Korona Rádiónak, INNEN letölthető.
romantikuseroszak.hu - barikád.hu
FRISS HÍREK
- 21:57
Százezrek korcsolyáztak Hamburgban
- 21:31
Rendkívüli állapot Montenegróban a havazás miatt
- 21:09
Amerikai és egyiptomi katonai vezetők találkoztak Kairóban
- 20:49
Munkába áll a fővárosi jégtörő hajó
- 20:35
Újra nyitnak a hideg miatt bezárt borsodi iskolák
- 20:18
Lezuhant egy magyar nő egy osztrák síliftről
- 20:03
Rendhagyó kezdeményezés a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjétől
- 19:41
Éjjel mínusz 30 fok várható Szlovákiában
- 19:25
Nem találták a korcsolyázót a Balaton jegén
- 19:02
Megemlékezés a kommunizmus áldozataira
- 18:55
Kigyulladt a gyöngyöspatai vajda háza
- 18:44
Tőrünk keleti rokona
- 18:42
Rendszámváltás helyett rendszerváltást!
- 18:30
Kigyulladt egy présház Óbudaváron
- 18:18
A Magyar Polgári Párt távirata Markó Bélának
- 18:06
Európa szerte a szerzői jogok szigorítása ellen tüntettek
- 17:43
Putyin nem ér rá fogadni az európai megfigyelőket
- 17:28
Eltemették az etiópiai merénylet egyik áldozatát
- 17:17
Iraki dzsihadisták harcolnak Szíriában
- 17:00
A görögök az EU és az IMF ellen tüntetnek
- 16:45
Lassan felszabadul Európa a fagy uralma alól
- 16:29
Több százan vonultak fel a Malévért
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén
- 10:12
barikádTV: A szebb jövőért kértek segítséget Medgyesegyházán
- 09:55
Cenzúrázható lesz az internet
- 09:39
15 milliárdos kárt okozhattak a MÁV-nak
- 09:20
Kadhafi egyik fia visszatérne Líbiába
- 09:00
Obamát akarta likvidálni egy üzbég férfi
- 08:50
Védelmet kaphatnak a kommunista diktatúrák kitelepített áldozatai
- 08:33
Hackerek bénították meg a CIA honlapját
- 08:29
A görög kormány jóváhagyta az EU-IMF-hitelmegállapodást
- 08:18
Illegális bevándorlók ostromolják a határokat
- 22:06
Ügyészségen a MÁV-székház ügye
- 21:55
Ankara: katasztrófa volna az Irán elleni háború
- 21:02
Tovább fosztogatnak Bagon
- 20:39
A görög radikális jobboldal beintett Brüsszelnek
- 19:56
Szombaton temetik a visontai Jobbik egyik alapítóját
- 19:39
Arculcsapás volt az első fizetés
- 19:08
Malina Hedvig mellett is kiállnak a pozsonyi tüntetők
- 18:50
Bundabotrány: bedől az Aczél elleni vád?
- 18:44
Magas rangú hírszerzők a vádlottak padján Törökországban
- 18:21
Zuhannak az európai tőzsdék
- 18:04
A nap képe: hóba taposott Föld az ELTE-n
- 17:57
Még több ügyben emelhetnek vádat Geréb Ágnes ellen
- 17:40
Magyar helységnévtáblákat helyezett ki az MKP
- 17:29
Feloszlatná a Jobbikot a kommunista utódpárt
- 17:05
Spanyolországban kapcsolták le Djindjic egyik gyilkosát
- 16:37
A prémium-botrány miatt távozik a BKV vezérigazgatója?
- 16:25
Politikai boszorkányüldözés vörös lepelben
- 16:21
Vona Gábor a Ma Reggelben
- 16:16
A Ryanair veheti át a Malév helyét
- 16:09
Gyorshír: Lemondott a BKV vezérigazgatója
- 15:58
A Jobbik vizsgálatot követel a BKV-prémiumok ügyében




