TOP 10 – Magyar humoristák, akiktől arcunkra fagy a mosoly
2007, április 15 - 10:29
FarkasnevetésÁllítólag minden népnek megvan a maga sajátos ízű humora. Ezek alapján nekünk, magyaroknak is rendelkeznünk kellene egy, csak ránk jellemző stílussal. Ez talán így is van, de a színvonal már más kérdés. Egy nem kellően kibeszélt probléma a magyar kabaré tespedtsége és ötlettelensége. Szerencsére tűnnek fel fiatal tehetségek, de útjuk jóval rögösebb és bizonytalanabb azokénál, akik a jelenlegi main stream-et alkotják. Ez a szűk kis mag ugyanis őrzi pozícióját, amelyből kevés energiával, még kevesebb talentummal nagyon jól profitálnak. Kölcsönös meghívások, egymás hátbaveregetése, az „eszi, nem eszi, nem kap mást” megnyugtató miliője. Úgy döntöttünk hát, csokorba szedjük a 10 leggyatrább tréfamestert.
Markos György: A bajusz örök10. helyezett: Markos György Az egykor szebb időket látott Markos – Nádas duó tagja mára teljesen eltűnt. Mivel a felgyorsult világ könyörtelenül bánik a lusta művészekkel, így kénytelenek voltunk a humorista-erőművész apa gyermekeként napvilágot látott nevettetőt feltenni a számára minden bizonnyal szégyenteljes társaság tagjai közé. Persze minden relatív, hiszen itt ő a legjobb, a hízelgő 10. helyre futott be. Ezt a megtiszteltetést azonban csak a múltjának köszönheti. Mára a sikerekből csak a tömött bajusz, az érthetetlen, kvartyogó hadarás, meg az izzadó homlok maradt. Ettől nem fájdul meg a rekeszizmunk, maximum elkapcsolunk egy másik csatornára.
Nagy-Bandó András: Sírni tudnék, annyira szeretem őt9. helyezett: Nagy-Bandó András Őt sem a tavalyi „Humorista kerestetik” fesztiválon fedezték fel. Sajátos, magyar betegség sugárzik munkásságából. Nagy-Bandó a magyar kabaré turáni átka. Aki annak idején látta a „Varjúdombi mesék” című animációs sorozatot – amelynek minden bizonnyal komoly szerepe lehet a magyar társadalom újabb generációinak pesszimizmusában –, az tudja, mire gondolunk. A nagy-bandós poénok hallatán az embernek nincs kedve nevetni. Egyáltalán semmihez sincs kedve. A megjelenés, a beállás, a szűk, tökös farmer, a hanghordozás, a szocreál témák, mind-mind tarkólövéssel érnek fel. Amennyiben a humor célja társaink szórakoztatása, akkor ő antihumorista. Tíz perces kis monológjai nevetés helyett arra ösztönzik az embert, hogy kimenjen a hátsó udvarra, és gondolkodás nélkül felkösse magát.
Sas József: Tapsolj paraszt, ha megvetted a jegyet!8. helyezett: Sas József Ismét egy nagy öreg, de minek. A magyar kabaréban érvényesülő kontraszelekció egyik két lábon járó mutánsa Sas József. A végtelenül belterjes Mikroszkóp Színpad vezetője maga köré gyűjti a futottak még kategóriás, pitralonszagú színészeket, hogy velük közösen szórakoztassa a nagyérdeműt. A régi mondás hatalma alól azonban nincs kivétel: sz…ból nem lehet várat építeni. Marad az önhipnózis, a tucatnyi főből álló társaság görcsös tapsagressziója a közönségen, a hivatásos bérnevető hölgy az első sorban, a siker illúziójának átlátszó fenntartása. Ehhez nyújt „segítő balt” a TV2, cserébe némi politikai elfogultságért. A szociológusoknak érdemes lenne megvizsgálni, van-e ok-okozati összefüggés a bruhaházós, buékozós, szívbemarkolóan gyenge szilveszteri Sas-kabarék és az utcán szilveszterezés szokásának rohamos terjedése között.
Éles István: Egyet, de azt nagyon7. helyezett: Éles István Ha Szulák Andrea Activity Show-jában kellene körülírni Éles Istvánt, azt mondanánk, olyan ő a humoristák között, mint Koós János a táncdalénekeseknél. Csak egy száma van, de abból évtizedek óta eléldegél. Istenem, hányszor és hányszor kellett meghallgatnunk Torgyán József paródiáját! Nem beszélve arról, hogy az egykori agrárminiszter rajta kívül céltáblája volt sok más utánzónak is. Kedves Pista, ha esetleg több éves hallgatása alatt most Gyurcsány Ferencből készülne, ne tegye! Nehogy, mire tökéletes lesz a karakter, addigra már ne legyen kit parodizálni.
Ayala: Újratöltve6. helyezett: Ayala Nem is biztos, hogy mindenki ismeri ezt a sajnálatra méltó embert. A legelszántabb rajongókon kívül, akik inkább csak elméletileg léteznek, nem sok honfitársunkban hagyott mély nyomot Ayala munkássága. Akik pedig még társa, Brindisi nevét is fel tudják idézni, azokat minden bizonnyal igen komoly pszichés problémák gyötrik. Vagy nem tudnak aludni, és a 90-es évek elején VHS-re rögzített „Szeszélyes évszakok”-at nézik újra éjjelenként, vagy médiumok, akik képesek a magyar társadalom kollektíven elfojtott tudatalattijából kimazsolázni a legszörnyűbb emlékképeket. Hogy a pályán töltött hosszú és sikertelen évek után hová süllyedt szegény Ayala, jól jelzi, hogy hősünk kétségbeesésében elindult az egyik ötödrangú kereskedelmi csatorna amatőrök számára szervezett humorversenyén. Kapaszkodjanak: a középmezőnyben végzett…
Trunkó Barnabás: Végérvényes5. helyezett: Trunkó Barnabás A Hócipő, a Rádiókabaré és egyéb siralom-produkciók koszorús szerzője. De hogy mennyire ebben a mezőnyben a helye, az jelzi igazán, hogy a fentebb említett Mikroszkóp Színpad „poénjainak” ő a legtermékenyebb felelőse. Aki valaha is képes volt egy jóízűt nevetni Trunkó Barnabás alkotásain, azt ezentúl fakutyának fogjuk csúfolni. Persze ismerve a magyar kabaré állapotát és sógor-koma mentalitását, hozzá kell szoknunk a gondolathoz, hogy a bebetonozott Trunkó-darabok még sokáig fogják megkeseríteni a nevetni vágyók életét.
Ihos József: Kis tehénnel tuningol4. helyezett: Ihos József Ha szegény Éles Istvánt azzal vádoltuk, hogy egyszámos előadó, mit mondjunk Kató néniről? A magyar átlag szomorúan alacsony lenyomata Ihos József és az általa megformált vidéki parasztasszony. Igazán szomorú az, hogy a karakter egyébként lehetőséget kínálna igényes munkára, de Kató néni kimerül az alapklisékben. A gonosz, kiállhatatlan anyós, az iszákos, hebehurgya férj, a zsugori, pletykás öregasszony. Évtizedek óta ugyanaz. Ahogy elszaladt az idő a magyar falvak felett, úgy halványul el Ihos József, már a 80-as években sem eredeti, munkássága is. Az ihosi „kreativitást” mutatja, hogy újabban a képernyőn egy műanyag tehénnel alkotnak duót… Erre szokás mondani, hogy gyenge kezdés után erős visszaesés.
Maksa Zoltán: Zoli from the block3. helyezett: Maksa Zoltán Maksa Zoltán az a fiú, akit mintha már láttunk volna valahol. Lehetne ő akár Zoli, a villanyszerelő szaki, vagy Zolesz bá, az édesanyjával élő okleveles mérnök a szomszédból, netán Zozó, az éjjel transzi bárokban táncoló, tisztes családapa. De legyen bármelyik is, jelen esetben a Maksa Híradó bemondója, a lényeg: annyira unalmas és szürke, hogy pár perc múlva már azt is elfelejtjük, hogy találkoztunk vele. Ilyen habitussal pedig nem egyszerű hahotára bírni a megszorított magyar népet. Próbálkozik Zoltán, próbálkozik, de tragikomikus, hogy az ember nem azon nevet vele kapcsolatban, amit mond, hanem azon, hogy az atomkorban ilyen, mint Maksa Híradó, egyáltalán létezik.
Selmeczi Tibor: Parabola utánérzés2. helyezett: Selmeczi Tibor Valószínűleg nem tömi tele a királyi televízió postaládáját az a sok-sok levél, amely értetlenségét és megdöbbenését fejezi ki amiatt, hogy alig látni Selmeczi Tibort a képernyőn. Ha magára húzna egy sussanós, jugó melegítőt, inkább a BS mellett álldogáló félkisebbségi szotyolaárusnak tűnne, mint tévés személyiségnek. A humor nála kimerül abban, hogy langyos összekötő szöveggel vág össze néhány híradórészletet. Könnyen elképzelhető ezért, hogy munkásságát valamelyik helyi kábeltévé éjfél utáni betelefonálós műsorának vezetőjeként végzi. A nézettségi csúcsokat rendre alulról döntögető Szatellit műsorszám egyszemélyes mindenesének az ezüstéremmel kellett beérnie. Igen, jól sejtik, még nála is van rosszabb.
Farkasházy Tivadar: Poénra várva1. helyezett: Farkasházy Tivadar Ha behunyjuk a szemünket és az ellopott rendszerváltásra gondolunk, mindannyiunknak eszébe jut Farkasházy Tivadar. A lovipályán rendszeresen feltűnő „humorista” igazán sértődékeny fajta, ami általában a komplexusokkal küzdő személyek kórképe. Évek óta őrzi szűk és tehetségtelen kis klikkjével a magyar kabaré szemétdombját, más, polgári foglalkozásra kényszerítve a valódi tehetségeket. Teddi, ez az édesen raccsoló kismaci szerezte meg így a győzelmet, aki valódi énje szerint egy félelmetes pozícióhalmozó. A Rádiókabaré Napóleonja, a „remittenda-király” Hócipő alapítója és a Heti Hetes szélsőbalos balszélsője. Annyira sótlan, annyira unalmas, annyira fájdalmas, annyira erőltetett, hogy a kérdés csupán az volt, a másik kilencet hogyan rangsoroljuk. Azok között a kedves olvasók között, akik beküldenek egy életképes Farkasházy-poént, a szerkesztőség az univerzum császára címet sorsolja ki. barikad.hu
FRISS HÍREK
- 21:19
Gaudi-Nagy Tamás az új Büntető törvénykönyvről
- 20:53
Több szíriai katona meghalt a felkelőkkel vívott harcokban
- 20:34
Balzsay Belfastban védheti meg címét júliusban
- 20:00
Beleegyezésével függesztették fel Staudt Gábor mentelmi jogát
- 19:36
A törvény felett állnak a zsidó telepesek?
- 19:32
Ki szelet vet, vihart arat
- 19:12
Magyarország évi félmillió dollárt ad majd Afganisztánnak
- 19:09
"Magyarként Európa szívében" - Jászberényben járt Szegedi Csanád
- 19:07
Elballagtatták Rogán Antalt
- 18:43
Bronzkori "Facebookon" üzentek egymásnak a vadászok
- 18:31
Kevesebb álláskeresőt tartottak nyilván áprilisban
- 18:22
Lázár: a többpárti demokrácia pénzbe kerül
- 17:39
Nyíregyháza adhat otthont a Debrecen BL-selejtezőinek
- 17:38
A nap képe: jobbikos politikus
- 17:17
A hun Mulán hőstette
- 17:01
Cinikus módon nem vizsgálná a Fidesz-oligarchákat a kormány
- 16:54
Áttörte a határsorompót egy spanyol autó Letenyén
- 16:51
Horogkeresztet festettek Wass Albert debreceni szobrára
- 16:42
Kedden fizetik a Malév dolgozók áprilisi bérét
- 16:32
Többen megsérültek a siófoki Tescóban
- 16:17
Elhalaszthatja az euró bevezetését Románia
- 15:59
Elfogták a bogácsi rablókat
- 15:49
A britek fele otthagyná az EU-t
- 15:31
Nyolcezer lakást vesz idén a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
- 15:10
Befejeződött a tavaszi vetés Zala megyében
- 14:48
A Fidesz megfutamodik az igazság elől
- 14:40
"Száraztörvény" az oroszoknak
- 14:32
Románia halaszthatja az euró bevezetését
- 14:25
Holtan találtak egy fiatalembert Szombathelyen
- 14:14
Többmilliós ékszerlopás Komáromban
- 14:06
Elhallgattatta Kövér a kényes ügyeket feszegető jobbikost
- 14:03
Szegedi Csanád a tisztújításról és a Jobbik egységéről
- 13:55
Harmadszor bajnok a CFR
- 13:43
Emelik a légvédelemre fordított összeget a balti államok
- 13:34
Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
- 13:24
Nem változik az üzemanyagok ára
- 13:23
Sneider Tamás Horton
- 13:11
Csak többnapos esőzés moshatná ki a polleneket a levegőből
- 12:51
Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont a NOB ülésén
- 12:42
El a kezekkel az ajkai iskoláktól!
- 12:25
"Elviselhetetlen" az izraeli külügyminiszter
- 11:57
Az európai nemzetiségek aggódnak az erdélyi magyarságért
- 11:46
Tűzoltás közben gránátokat találtak egy házban Kecskeméten
- 11:39
Vona Gábor az MTV-ben
- 11:33
Oligarchák - Gazdasági érdekcsoportok és a politikai hatalom
- 11:16
Görögtűz: Kaotikus állapotok Görögországban
- 11:14
Rendszerszintűen és egyszerűen értelmezzük a világfolyamatokat!
- 10:55
A túlsúlyos amerikai kamaszok felénél fennáll a szívbetegségek kockázata
- 10:42
Utórengések tartják rettegésben az olasz városokat
- 10:27
Több hegymászó is meghalt a Mount Everesten
- 10:18
Előzetesben a mezőladányi gyilkosság gyanúsítottja
- 09:51
Hatásos fogyasztószer a szőlőlé
- 09:37
Terítéken a médiatörvény
- 09:16
Alig változott a forint árfolyama
- 09:03
Szíria miatt csaptak össze tüntetők Bejrútban
- 08:49
Kínai halászokat engedett szabadon Észak-Korea
- 08:36
Késeléstől mentett a defibrillátor
- 08:25
Versenypiaci áram a lakosságnak
- 08:16
Árpád-kori temető Zalában
- 07:56
Erőszakba torkollt a diáktüntetés Montrealban
- 07:42
Jól járhatnak a börtöncégek
- 07:33
Macedónia és Montenegró NATO-csatlakozását sürgette Orbán Viktor
- 07:23
Négy ember vesztette életét a 44-es főúton
- 07:15
Ma éjfélig lehet benyújtani az szja bevallásokat
- 23:55
Jobbik heti videó hírösszefoglaló
- 21:59
Újabb négy évre Patrubány a Magyarok Világszövetségének elnöke
- 21:40
Trianon emlékművet adnak át Siklóson
- 21:26
Magyarellenes soviniszta elnöke lehet Szerbiának
- 21:15
Mozgalom indul a magyargyűlölet ellen
- 20:35
Koncepciós per áldozatai lehetnek a Chicagoban lecsukott aktivisták
- 19:50
Izraeli ex-kormányfő: a palesztinok a szenvedésen kívül semmit sem kaptak tőlünk
- 19:46
Szegedi Csanád a cigánybűnözésről és a halálbüntetésről
- 19:37
Csúcsot dönthet az olajár az Irán elleni embargó miatt
- 19:04
Ismét "elfelejtették" megkérdezni a Jobbik véleményét
- 18:35
A Honvéden is átgázolt a Loki




