Eltűnt az uszító cigány blog a hírszerzőről! Balogh Artúr kivan...
2009, március 17 - 13:30
Az ünnepek előtti előkészületek során elkerülte a figyelmünket, hogy az uszító cigány, Balogh Artúr blogja lekerült a hírszerző oldaláról. Ahogy az érintett beszámol róla átköltöztetett naplójában, Gavra Gáborral, az oldal főszerkesztőjével hosszasan beszélgettek, s Artúr elfogadta a hírszerző stábjának döntését, miszerint törlik regisztrációját a honlapról.
Ezt követően a politológus hallgató (saját elmondása szerint - a szerk.) cigány levelet írt Gavra Gábornak, amelyben megköveti a fanyalgókat, s igazi mártírként nyilatkozik meg: "Feladom azt a nézetemet, hogy az Élthez való jogot előrébb tartom mint
Magántulajdon szentségét, bár nem értek vele egyet, mégis a világ ebbe az irányba mozdul." Azt már nem tette hozzá, hogy a cigány élet szentségét tartja előbbre valónak, mert az övéi gondolkodás nélkül ölnek magyart a magántulajdon elorzása érdekében. Ha viszont a szintén csak cigányok leszámolnak a saját fajtájukkal, már jön is a nácizás.
Balogh Artúr sajnálja a hírszerző döntését, s üzeni, hogy a liberális oldal szerkesztőinek is nagy felelősségük van abban, "hogy a jövő cigány értelmiségie hogyan fog gondolkodni, és még csírájában kell alakítanotok, figyelnetek kell arra , hogy milyen következtetéseket von le a többség szándékairól, hol jár tévúton." Ezt nem teljesen értjük, de Balogh úr biztosan úgy gondolta, ez olyan tudományos, értelmiségies.
Aztán kicsit fényezi is magát a blogger: "Mégis azt gondolom, hogy sok dolog mellett egy valami feltétlenül szükséges és az, az. Individuum tudásán alapuló tehetség, és ez nekem meg van." Balogh úr valószínűleg egy Idegen szavak és kifejezések szótárát kapott a legutóbbi szülinapjára, az van meg neki. Felcsapta, kinyílt az "i" betűnél, rábökött egy szóra: individuum. Ez az, jól hangzik, külföldiül van. Nem nagyon szokták a cigányok használni, nosza hát, bedobom a köztudatba. - gondolhatta magában, s talán még vállon is veregette magát a tükör előtt a saját nagyszerűségétől ellágyult naplós.
Individuum: 1. egyed; önállóan létező élő szervezet 2. egyén, egyéniség (forrás: Idegen szavak és kifejezések szótára, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999.)
S hogy milyen az individuum tudásán alapuló tehetség? Hát olyan, mint Balogh Artúr. Zavaros, korlátolt, s hatalmas adag gátlástalan magabiztosság, amely az ostoba emberek sajátja.
Ajánljuk Balogh Artúr figyelmébe a közhelyes mondást, hátha megérti: nagy különbség van egy okos ember hülyéskedése és egy hülye okoskodása között...
S mielőtt még minden cigányok oltalmazójához, Obamához szaladna Balogh úr, talán elgondolkodhatna, miért is tiltották le a blogját a hírszerzőről. Nem valószínű, hogy azért, mert cigány. Sokkal inkább azért, mert a tartalma olyan volt, amiért még egy kegyetlen náci is elszégyellné magát, ha lenne ilyen Magyarországon.
Balogh Artúr-függők pedig jelöljék be kedvencüket szavazásunkon!
balogarthur.blog nyomán barikád.hu
FRISS HÍREK
- 21:57
Százezrek korcsolyáztak Hamburgban
- 21:31
Rendkívüli állapot Montenegróban a havazás miatt
- 21:09
Amerikai és egyiptomi katonai vezetők találkoztak Kairóban
- 20:49
Munkába áll a fővárosi jégtörő hajó
- 20:35
Újra nyitnak a hideg miatt bezárt borsodi iskolák
- 20:18
Lezuhant egy magyar nő egy osztrák síliftről
- 20:03
Rendhagyó kezdeményezés a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjétől
- 19:41
Éjjel mínusz 30 fok várható Szlovákiában
- 19:25
Nem találták a korcsolyázót a Balaton jegén
- 19:02
Megemlékezés a kommunizmus áldozataira
- 18:55
Kigyulladt a gyöngyöspatai vajda háza
- 18:44
Tőrünk keleti rokona
- 18:42
Rendszámváltás helyett rendszerváltást!
- 18:30
Kigyulladt egy présház Óbudaváron
- 18:18
A Magyar Polgári Párt távirata Markó Bélának
- 18:06
Európa szerte a szerzői jogok szigorítása ellen tüntettek
- 17:43
Putyin nem ér rá fogadni az európai megfigyelőket
- 17:28
Eltemették az etiópiai merénylet egyik áldozatát
- 17:17
Iraki dzsihadisták harcolnak Szíriában
- 17:00
A görögök az EU és az IMF ellen tüntetnek
- 16:45
Lassan felszabadul Európa a fagy uralma alól
- 16:29
Több százan vonultak fel a Malévért
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén
- 10:12
barikádTV: A szebb jövőért kértek segítséget Medgyesegyházán
- 09:55
Cenzúrázható lesz az internet
- 09:39
15 milliárdos kárt okozhattak a MÁV-nak
- 09:20
Kadhafi egyik fia visszatérne Líbiába
- 09:00
Obamát akarta likvidálni egy üzbég férfi
- 08:50
Védelmet kaphatnak a kommunista diktatúrák kitelepített áldozatai
- 08:33
Hackerek bénították meg a CIA honlapját
- 08:29
A görög kormány jóváhagyta az EU-IMF-hitelmegállapodást
- 08:18
Illegális bevándorlók ostromolják a határokat
- 22:06
Ügyészségen a MÁV-székház ügye
- 21:55
Ankara: katasztrófa volna az Irán elleni háború
- 21:02
Tovább fosztogatnak Bagon
- 20:39
A görög radikális jobboldal beintett Brüsszelnek
- 19:56
Szombaton temetik a visontai Jobbik egyik alapítóját
- 19:39
Arculcsapás volt az első fizetés
- 19:08
Malina Hedvig mellett is kiállnak a pozsonyi tüntetők
- 18:50
Bundabotrány: bedől az Aczél elleni vád?
- 18:44
Magas rangú hírszerzők a vádlottak padján Törökországban
- 18:21
Zuhannak az európai tőzsdék
- 18:04
A nap képe: hóba taposott Föld az ELTE-n
- 17:57
Még több ügyben emelhetnek vádat Geréb Ágnes ellen
- 17:40
Magyar helységnévtáblákat helyezett ki az MKP
- 17:29
Feloszlatná a Jobbikot a kommunista utódpárt
- 17:05
Spanyolországban kapcsolták le Djindjic egyik gyilkosát
- 16:37
A prémium-botrány miatt távozik a BKV vezérigazgatója?
- 16:25
Politikai boszorkányüldözés vörös lepelben
- 16:21
Vona Gábor a Ma Reggelben
- 16:16
A Ryanair veheti át a Malév helyét
- 16:09
Gyorshír: Lemondott a BKV vezérigazgatója
- 15:58
A Jobbik vizsgálatot követel a BKV-prémiumok ügyében





