A kokárda
2007, április 22 - 11:55
A trikolor rózsába fűzése először Franciaországban, a Bastille ostromát követő napokban terjedt el. A legenda szerint XVI. Lajosnak nyújtotta át Párizs polgármestere, a La Fayette márki által megálmodott kompozícióban az első kokárdát A fehér szín a monarchia, a kék és a piros pedig Párizs város színeit szimbolizálta. A mai formájában a csákórózsával áll rokonságban, mely a hadi viseletben a seregtestek megkülönböztető jelzése volt. Díszítése a lelógó szárnyakkal vált teljessé. A szív fölött kitűzve hordták, hagyományosan a mainál nagyobb méretben. A tárgyi jelképek, illetve a szimbolikus cselekvések már a XIX. században is nagy jelentőséggel bírtak, ahogyan ma is. A politikai elit a sorsdöntő pillanatokban nagy gondot fordított arra, hogy a nemzeti, illetve állami szimbólumok mindenkor pontosan tükrözzék a tényleges államjogi helyzetet - vagy éppen az érvényesnek tekintett jogi fikciót. A reformkorban országszerte népszerű volt a nemzeti színek használata. Azok hivatalossá tételére az 1832-36. évi országgyűléstől kezdődően törekedtek. A magyar trikolor tömeges feltűnése az 1830-as évekre tehető, amikor az egyre gyakrabban jelent meg a városi polgárőrségek, céhszervezetek, a gomba módra szaporodó társadalmi szerveződések, nemzeti kaszinók eszköztárában, vagy éppenséggel az országgyűlési követválasztások alkalmával. Nem véletlen tehát, hogy a pesti március 15-i forradalommal kezdődő, országosan kibontakozó tüntetési hullám egyik fő követelése a császári jelképek és színek magyarral való felváltása volt. Ez azután annál is könnyebben megtörténhetett, mivel a forradalom nyomán született áprilisi törvények XXI. cikkelye kimondta: "1. §. A nemzeti szín és ország czímere ősi jogaiba visszaállíttatik. 2. §. Ennél fogva a háromszínű rózsa polgári jelképen újra fölvétetvén egyszersmind megállapíttatik: hogy minden középületeknél s köz-intézeteknél minden nyilvános ünnepek alkalmával, és minden magyar hajókon a nemzeti lobogó és ország czímere használtassék." A törvényi felhatalmazás birtokában 1848. április-májusban "tavaszi nagytakarításra" került sor Magyarországon, majd a hamarosan visszacsatolt Erdélyben és a Katonai Határőrvidéken. A császári zászlókat és színeket felváltotta a magyar, s természetesen ezt vette használatba a Batthyány-kormány kiépülő intézményhálózata is. Ekkor már semmi sem állta útját, hogy a katonák s a tisztek velük tartó része a külsőségekben is jelét adják választásuknak. A katonák között tömegesen terjedt a nemzeti kokárda viselete - a zubbonyon vagy a csákón -, a tiszteknél ugyanez és a piros-fehér-zöld övszalag, majd öv használata. Már a márciusi eseményeket ábrázoló képeken láthatóak a nemzeti színű szövetből készített ruhadíszítések, ami többé-kevésbé azért anakronizmus. A kokárdának - bár rohamosan terjedt - azért még kellett egy-két nap az általánossá válásához. Mint tudjuk, Jókai is csak Laborfalvi Róza színésznőtől, későbbi első feleségétől kapott egyet 15-én este. Szendrei Júlia a hagyomány szerint maga varrta Petőfinek a gyöngyházas kokárdát. Az 1848-49. évi szabadságharc bukását követően a Habsburg-hatalom betiltotta a magyar nemzeti szimbólumok használatát, és visszatért az 1848 előtti birodalmi címer használatához. A forradalmi emléknek számító nemzetiszín zászlók, lobogók vagy azok részei birtoklását, használatát üldözték és büntették. Azóta eltelt 158 esztendő, de mintha ma is érvényben lennének a fentebb leírt sorok. Viharok dúlnak most is a nemzeti szimbólumok fölött: már nem Petőfiékről vagy ötvenhatról, a hazáról vagy éppen az önrendelkezésről szólnak az ünnepi megemlékezéseink, hanem ki-ki sajátos értelmezésben tűzi zászlajára vagy tagadja meg eredeti jelentésüket. Pedig a trikolor, nemzeti jelképeink vagy akár ősi hitvilágunk szimbólumai már önmagukban is üzenetet hordoznak az arra fogékonyak számára, nem kellenek hozzájuk pártok vagy rendezvények színpadain elhangzó üres szavak. A kokárda, a zászló, a címer és a turul hirdeti, hogy van múltunk és jövőnk itt a Kárpát-medencében, s ebben a közösségben egybeköt minket magyarságunk, történelmünk. Usztics Anna (karpatiamuhely.hu)
FRISS HÍREK
- 20:39
A görög radikális jobboldal beintett Brüsszelnek
- 19:56
Szombaton temetik a visontai Jobbik egyik alapítóját
- 19:48
A névtelen fegyver
- 19:39
Arculcsapás volt az első fizetés
- 19:08
Malina Hedvig mellett is kiállnak a pozsonyi tüntetők
- 18:50
Bundabotrány: bedől az Aczél elleni vád?
- 18:44
Magas rangú hírszerzők a vádlottak padján Törökországban
- 18:21
Zuhannak az európai tőzsdék
- 18:04
A nap képe: hóba taposott Föld az ELTE-n
- 17:57
Még több ügyben emelhetnek vádat Geréb Ágnes ellen
- 17:40
Magyar helységnévtáblákat helyezett ki az MKP
- 17:29
Jobbik: abszurd, hogy a kommunista utódpárt akar feloszlatni minket
- 17:05
Spanyolországban kapcsolták le Djindjic egyik gyilkosát
- 16:37
A prémium-botrány miatt távozik a BKV vezérigazgatója?
- 16:25
Politikai boszorkányüldözés vörös lepelben
- 16:21
Vona Gábor a Ma Reggelben
- 16:16
A Ryanair veheti át a MALÉV helyét
- 16:09
Gyorshír: Lemondott a BKV vezérigazgatója
- 15:58
A Jobbik vizsgálatot követel a BKV-prémiumok ügyében
- 15:47
Rács mögött a nyíregyházi Egészségügyi Holding vezetője
- 15:19
Leminősítette Egyiptomot a Standard & Poor's
- 14:59
Elítéltek egy orosz mérnököt a CIA-vel való együttműködésért
- 14:44
Rijád: megingott az ENSZ iránti bizalom
- 14:35
Romániában már 57 áldozata van a hidegnek
- 14:20
Fazekas: a szembesítés nem vezetett eredményre
- 14:16
Profi párt és mozgalom a cél
- 14:10
Gyalogost gázoltak halálra a 42-es főúton
- 14:09
Az utolsó szó jogán is tagadtak a Hunvald-ügy vádlottai
- 13:52
Újabb hajléktalan lett a tél áldozata
- 13:44
Két év letöltendő a bábának
- 13:20
Öngyilkosság, nem szurkálás történt Sopronban
- 13:18
Pénteken 73 millió köbméter földgázfelhasználás várható
- 13:09
Szerb tömeggyilkost véd Anglia
- 13:05
Orvvadászt fogtak el Mátraszelén
- 12:49
Németország kiutasított négy szíriai diplomatát
- 12:43
Két robbantásos merénylet Aleppóban
- 12:35
Tizenhét további felekezetet kaphat egyházi elismerést
- 12:21
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 12:19
Nem közlekedik két szerb kishatárforgalmi vonat
- 12:17
Az Internazionale cáfolja, hogy szerződtetné Fabio Capellót
- 12:05
Gázórát és gázcsöveket loptak el Nemesdéden
- 11:42
Kétezer alkalmazottat bocsát el a Malév
- 11:29
A Gazprom a tervezettnél kevesebb gázt exportál Európába
- 11:25
Gyengült péntek reggelre a forint
- 11:20
Halált okozott a francia étvágycsökkentő gyógyszer
- 11:04
17 város levegője számít veszélyesnek az országban
- 10:57
Február 15-ig lehet választani az egyszerűsített bevallást
- 10:44
A zöldhatárról a kórházba vitték az illegális migránsokat
- 10:35
Elmarad a Ferencváros és a Vasas dallasi fellépése
- 10:20
Az a Jófiú, akit a hatalom annak tart
- 10:19
A MÁV mint „fejőstehén” 3. rész
- 10:11
Rendőröket raboltak el beduinok
- 10:05
Parlamenti gyakorlat
- 10:03
A portugál katolikus papok válogatottja nyerte az Eb-t
- 09:45
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- 09:34
EU: Moszkvának szembe kell néznie a valósággal
- 09:32
Fernando Gonzalez márciusban visszavonul
- 09:27
India és Kína verseng az iráni olajért
- 09:19
Baltasar Garzón: hivatalosan is bűnöző
- 09:15
Ma születhet ítélet Geréb Ágnes ügyében
- 09:01
Eltűnt bácsit keresünk
- 08:53
A katasztrófaturizmus újraértelmezése: korrupciótúra
- 08:40
Régészeti múzeum Kínában
- 08:26
Kolompár Gizella elismerte, hogy embercsempész
- 08:16
Újabb vádemelés Sarkozy 2007-es kampányának pénztárnoka ellen
- 08:12
Kórházbezárásokra készülnek?
- 08:00
A magyar himnusznak óriási ereje van
- 21:51
Szmog: riasztási fokozat lép életbe Székesfehérváron
- 21:42
Izrael továbbra sem fogadja el a palesztin kormányt
- 21:24
Gázkazán okozott szén-monoxid-mérgezést Érden
- 21:13
Általános sztrájkra készülnek Görögországban
- 20:49
Történelmi drogfogás egy mexikói ranchon
- 20:34
Izrael támadna, Amerika szankcionálna
- 20:26
Tragikus balesetben hunyt el a visontai Jobbik egyik alapítója
- 20:07
Nap képe: Ki emlékszik még az 1993-as bérletárra?




