Pórázon - Az IMF elnök a hiánycél felülvizsgálatáról is tárgyal Budapesten

A költségvetési hiány felülvizsgálatáról is tárgyal a magyar kormánnyal a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Budapesten tartózkodó küldöttsége - erősítette meg a szervezet elnöke pénteken Bécsben egy sajtótájékoztatón az MTI kérdésére az információt. A Világgazdaság című napilap szerdai számában a delegáció környezetéből származó értesülésre hivatkozva azt írta: az IMF-fel folytatott megbeszélések eredményeként a jelenlegi 2,9 százalékról 3,9 százalékosra emelkedhet a 2009-re tervezett államháztartási deficit, a GDP csökkenésének mértéke hat százalék felett lehet. "Ilyen nagyságrendű" módosítás került szóba - mondta Strauss-Kahn az MTI kérdésére. Megváltozott a globális gazdasági helyzet azóta, hogy összeállították a hitelszerződési programot, ezért arra kérték a magyar kormányt, hogy a világgazdaság vártnál nagyobb lassulása fényében vizsgálja felül a programot és hogy magasabb hiánycéllal számoljon.

Dominique Strauss-Kahn Bécsben egy sajtótájékoztatón kijelentette: valószínűleg túl van már a mélyponton a válság, de nehéz biztos előrejelzést adni. Sok múlik azon, hogyan sikerül helyreállítani az egyensúlyt a bankszektorban - mondta. Az IMF vezetője a világpiaci konjunktúra beindulását 2010 első felére várja, azzal együtt, hogy a fordulat jelei már 2009 utolsó hónapjaiban érezhetők lesznek.

Minden ösztönző program hatástalan, amíg a banki mérlegek egyensúlyba nem kerülnek - mondta. A hatékony válságkezelés másik előfeltételeként említette, hogy a kereskedelmi bankoknak fel kell ismerniük: nem járhatnak külön utakon. Ausztria sikeresnek tekinthető ezen a téren - tette hozzá.

gondola.hu - barikád.hu

FRISS HÍREK