Más politika, régi arcokkal - az LMP-ről
2009, június 3 - 09:22
Az utóbbi hetekben jártunkban-keltünkben lépten-nyomon egy új politikai formáció plakátjaiba ütközhetünk. Lehet más a politika! – hirdetik. Harciasan környezetvédők, nagyon alternatívok, borzasztóan civilek, sőt még globalizáció kritikusak is – persze csak amolyan decens, politikailag korrekt módon, de azért mégis.
Ötletes lógó, jópofa szlogenek, szemtelen elitellenesség – leöntve egy jó adag zöld mázzal, megforgatva egy kis civil mártásban. Ez kell a dolgozóknak! – csettintene elégedetten Virág elvtárs. Csakhogy őt a film végén elvitte a hatos villamos, s nemsokára megy utána a többi elvtárs is. A balliberális elit bajban van, így bölcs előrelátással megkezdte saját utánpótlásának kinevelését.
Legyünk őszinték: amit az LMP-Humanista Párt szövetség mond, azzal nagyjából-egészében nincs semmi gond. A politikai elit lejáratódott, mindent behálóz a korrupció, nyakig ülünk a gazdasági és morális válságban, a nyakunkon ülő globális felmelegedéssel pedig egy félmondat erejéig sem foglalkoznak a parlamenti pártok. A megoldási javaslatokkal is nehezen lehetne vitába szállni: új erőket, új arcokat a közéletbe, vizsgálják felül a pártfinanszírozási rendszert, zárják el a szivárgó (vagy inkább már ömlő) közpénzcsapokat, szorítsák rá a cégeket a környezetvédelmi előírások betartására, utóbbiakat pedig alaposan szigorítsák meg! Még a multiknak is odamondogatnak: védjük meg a magyar gazdát, hipermarketek helyett helyi piacokat! Örülnünk kéne, hát, hogy a Jobbik mellett megjelent még egy gyökeres változásokat követelő, globalizáció kritikus, már-már nemzetinek mondható erő. Csak, hát azok a fránya részletek… Tudják, amikben az Ördög olyan jól érzi magát, hogy az igazságot vizslató tekintetek elől rendszeresen oda bújik. De nem is kell olyan nagyon kitartóan vizsgálódnunk, hogy a vörös farok, a szép nagy szarvak, no, meg a paták láthatóvá váljanak.
Vegyük csak szemügyre a párt listáját! Mert, hát ugye, arra szavazunk, ha a szép hangzatos jelszavak meggyőztek minket. Mindjárt ott találjuk a legelején a megnyerő mosolyú Szabó Tímeát. A hölgy által nyújtott esztétikai élménybe nehéz lenne belekötni (e tekintetben egyedül a Jobbik lehet az LMP kihívója, Morvai Krisztinával). Ám a múltjában már találunk néhány elgondolkodtató elemet. Szabó kisasszony ugyanis 2003 és 2007 között a Magyar Helsinki Bizottságot erősítette. Ez az a belpesti értelmiségi cég, amely a rendszerváltás óta menetrendszerűen minden évben rongyosra sírja a nyugati lapok hasábjait a honi antiszemitizmus és rasszizmus aggasztó terjedéséről. Becsületükre váljék, annak idején a kilőtt szemű, félholtra vert, koncepciós perekben elítélt kormányellenes tüntetőkre is vesztegettek pár sort – majd visszatértek kedvenc témájukhoz, a szélsőjobboldali veszélyhez. Tímea a Bizottságon belül a bevándorlók jogai felett őrködött, így biztosak lehetünk benne, hogy Brüsszelben minden tudását latba vetné, hogy megakadályozza az Európába kontrollálatlanul milliószámra érkező harmadik világbeli „menekültek” áradatának megfékezését. Tehát, aki még több arabot, és feketét akar látni a Keleti környékén, az bátran szavazzon az LMP-re!
A lista harmadik helyén figyel Várady Tibor, a Humanista Párt elnöke, a mindannyiunk számára szép emlékeket idéző Tarka magyar felvonulás szervezője, és annak az Amnesty International-nak a munkatársa, amely épp a napokban hívta fel a civilizált világ figyelmét a Magyar Gárda,és az „élet minden területén tetten érhető rasszizmus” veszélyeire. Hiba volna megfeledkezni a lista ötödik helyén tanyázó Rauschenberger Péterről, a Védegylet egyik fejeséről. Péter a rendszerváltás mozgalmas éveiben a nagykanizsai Fideszt erősítette, majd ’93-ban a párt legelső, tétova jobbra tett lépéseit éberen észlelve gyorsan szakított az eretnekekkel és megtért az SZDSZ kebelére. Hűségét a párt a hallgatók által nem túl nagy lelkesedéssel fogadott felsőoktatási reformban való részvétellel jutalmazta szép emlékű Magyar Bálint minisztersége idején. Jelképes, tizenhatodik helyen szerepel az LMP listáján Lovasi András is, akinek személyesen életem első nagy rocklegenda meghasonlását köszönhettem, amikor tizenéves Kispál-rajongóként döbbentem tapasztaltam, hogy az együttes számait nem hallhatom többé kedvenc adómon, a Pannon Rádión – mivel a frontember letiltotta szerzeményeit a „szélsőjobboldali” médiában. A párt egyik kampányvideóján feltűnnek még olyan egykori hardcore SZDSZ-es művészek és újságírók is, mint Spitzer Gyöngyi Soma, Para-Kovács Imre, vagy Hajós András, akinek (a főpolgármesteri stáb tagjaként) többek között a „Budapestnek Demszky kell!” című 2002-es kampányklasszikust is köszönhetjük.
Most komolyan: el tudjuk képzelni, hogy ezeknek az arcoknak valóban halálosan elegük van az elmúlt 20 év korrupt, álszent, országot kiárusító politikájából? Hogy épp a balliberális udvartartás médiabohócainak, és jól fizetett krónikásainak, vagy a vidéki liberális másodvonalnak lett tele a hócipője azzal, amit az őket tenyerükből etető fejesek művelnek? Nem, ezek a fazonok nem az évtizedek óta folyó tudatos nemzet-és értékrombolástól, nem a magyarság folyamatos rasszistázásától, gyalázásától, vagy a cigányság magyarokra uszításától sokalltak be – hanem az SZDSZ vezetésének szerencsétlenkedésétől. Amely éppen azt veszélyezteti, hogy ebbéli tevékenységüket zavartalanul folytathassák. Kóka János, majd Fodor Gábor vezetésével a liberális törpepárt a magyar politika mikroorganizmusává vált. Igaz, még így is meglehetősen kártékony tud lenni, de az emberek lassú öntudatra ébredése olyan antibiotikumként hat, amely a következő választások alkalmával végleg megtisztíthatja tőlük a közéletet. És akkor a hagyomány-és nemzetellenes ultraliberalizmus képviselet nélkül marad Magyarországon. Pontosan ettől rettegnek a Helsinki Bizottságban, az Amnestyben, és az áporodott levegőjű belvárosi kávéházakban egyaránt. Ezért kell – a ’90-es SZDSZ-hez kísértetiesen hasonlóan – jól hangzó, vagány, radikális jelszavakat harsogni, ezért kell pimasz lazasággal kigúnyolni a politikai elitet, amely már képtelen kiszolgálni a liberális értelmiség pozícióéhségét, és destruktív hajlamait. Igen, a politika lehet más – de ők sosem. Ezért kell megváltoznia mindennek - hogy minden ugyanolyan maradhasson. Ha bedőlünk, meg is érdemeljük…
Balogh Gábor
barikád.hu
FRISS HÍREK
- 21:57
Százezrek korcsolyáztak Hamburgban
- 21:31
Rendkívüli állapot Montenegróban a havazás miatt
- 21:09
Amerikai és egyiptomi katonai vezetők találkoztak Kairóban
- 20:49
Munkába áll a fővárosi jégtörő hajó
- 20:35
Újra nyitnak a hideg miatt bezárt borsodi iskolák
- 20:18
Lezuhant egy magyar nő egy osztrák síliftről
- 20:03
Rendhagyó kezdeményezés a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjétől
- 19:41
Éjjel mínusz 30 fok várható Szlovákiában
- 19:25
Nem találták a korcsolyázót a Balaton jegén
- 19:02
Megemlékezés a kommunizmus áldozataira
- 18:55
Kigyulladt a gyöngyöspatai vajda háza
- 18:44
Tőrünk keleti rokona
- 18:42
Rendszámváltás helyett rendszerváltást!
- 18:30
Kigyulladt egy présház Óbudaváron
- 18:18
A Magyar Polgári Párt távirata Markó Bélának
- 18:06
Európa szerte a szerzői jogok szigorítása ellen tüntettek
- 17:43
Putyin nem ér rá fogadni az európai megfigyelőket
- 17:28
Eltemették az etiópiai merénylet egyik áldozatát
- 17:17
Iraki dzsihadisták harcolnak Szíriában
- 17:00
A görögök az EU és az IMF ellen tüntetnek
- 16:45
Lassan felszabadul Európa a fagy uralma alól
- 16:29
Több százan vonultak fel a Malévért
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén
- 10:12
barikádTV: A szebb jövőért kértek segítséget Medgyesegyházán
- 09:55
Cenzúrázható lesz az internet
- 09:39
15 milliárdos kárt okozhattak a MÁV-nak
- 09:20
Kadhafi egyik fia visszatérne Líbiába
- 09:00
Obamát akarta likvidálni egy üzbég férfi
- 08:50
Védelmet kaphatnak a kommunista diktatúrák kitelepített áldozatai
- 08:33
Hackerek bénították meg a CIA honlapját
- 08:29
A görög kormány jóváhagyta az EU-IMF-hitelmegállapodást
- 08:18
Illegális bevándorlók ostromolják a határokat
- 22:06
Ügyészségen a MÁV-székház ügye
- 21:55
Ankara: katasztrófa volna az Irán elleni háború
- 21:02
Tovább fosztogatnak Bagon
- 20:39
A görög radikális jobboldal beintett Brüsszelnek
- 19:56
Szombaton temetik a visontai Jobbik egyik alapítóját
- 19:39
Arculcsapás volt az első fizetés
- 19:08
Malina Hedvig mellett is kiállnak a pozsonyi tüntetők
- 18:50
Bundabotrány: bedől az Aczél elleni vád?
- 18:44
Magas rangú hírszerzők a vádlottak padján Törökországban
- 18:21
Zuhannak az európai tőzsdék
- 18:04
A nap képe: hóba taposott Föld az ELTE-n
- 17:57
Még több ügyben emelhetnek vádat Geréb Ágnes ellen
- 17:40
Magyar helységnévtáblákat helyezett ki az MKP
- 17:29
Feloszlatná a Jobbikot a kommunista utódpárt
- 17:05
Spanyolországban kapcsolták le Djindjic egyik gyilkosát
- 16:37
A prémium-botrány miatt távozik a BKV vezérigazgatója?
- 16:25
Politikai boszorkányüldözés vörös lepelben
- 16:21
Vona Gábor a Ma Reggelben
- 16:16
A Ryanair veheti át a Malév helyét
- 16:09
Gyorshír: Lemondott a BKV vezérigazgatója
- 15:58
A Jobbik vizsgálatot követel a BKV-prémiumok ügyében




