Murányi Levente: Emlékezés 1920. június 4-re

A magyar megmaradás makacs akarásával emlékezünk a nemzetünket ért legsúlyosabb tragédiára az első világháborút követő úgynevezett békeszerződésre, amely a Trianoni palotában 1920. június 4-én köttetett.

Ez a szerződésbe foglalt diktátum a magyar nemzeti néplélekben Trianon néven híresült el és maradt meg fájó sebként örökre.

A Trianoni palotában békeszerződés címen elkövetett történelmi bűncselekményt megelőzően a hazánk ellen áskálódók tervszerűen először a belső erjesztést és bomlasztást majd a judeó bolsevikok által történt szétverésünket alkalmazták, sajnos sikerrel. Csak ezek után dobták oda a végletekig legyengített Magyar Királyságot a jelentéktelenebbnél jelentéktelenebb népcsoportoknak koncként.

Ne gondolja senki, hogy ott és akkor a Trianoni palotában történtek alkalmi indulatokra vagy a világháborút követő bosszúra vezethetők vissza.

Nem, nem erről volt szó.

Az ellenünk feszülő rosszakarat sokkal régebbi keletű, már 1849-ben történtek hasonló próbálkozások országunk és nemzetünk szétrombolására, de a magyar nemzeti akarat akkor még nem volt olyan mértékűen sérült, hogy ne szervezze, meg és ne hajtsa végre sikeresen az önmaga védelmét, szolgáló harcot.

1945-ig nem létezhetett kormány Magyarországon, amelyik beletörődött volna Csonka Magyarországba, mert azt az egyöntetű népakarat elsöpörte volna.

Napjaink balliberális és bolsevik hazaárulói nem véletlenül állnak a nemzet és ország tolvajok oldalán velünk, magyarokkal szemben.

Nem is állhatnak, másutt hiszen ugyanazok küldték a nyakunkra őket, akik Trianon békéjét létrehozták.

Tényként kell kezelnünk, Magyar függetlenség csak ott van, ahol Trianon revízióját akarják.

Ennek értelmében az úgynevezett rendszerváltás sem hozta meg a magyar függetlenséget a Trianoni gaztett alóli felszabadulást.

Ma, amikor a megszállt területeken létrehozandó Magyar autonómia gondolata nem támogatott az 1990.-után kialakult elit részéről, talán el kellene gondolkodnunk a Wilsoni béketervben leírt népek önrendelkezési jogának a Magyarokra vonatkozó alkalmazásán.

Ha a béketerv szerint minden népnek joga van egy határon belül élni nemzettársaival a Magyarnak, miért nem dukál ugyan ez.

Kimondhatjuk Trianon legszörnyűbb következménye a folyamatos hazudozás csonka országi hazánkban és külföldön egyaránt.

Körülöttünk sokan majd bele szakadnak a kitalált nemzetük nem létező államtörténelmének megalkotásába.

Miközben arról sem feledkeznek meg, hogy minket támadjanak.

Természetesen az ellenünk hangoztatott vádjaik teljes mértékben hamisak 1944-es megszállásunkig mindenképpen.

A vádlók között vannak olyanok, akik minden német közreműködés nélkül önerőből négyszázezer zsidót likvidáltak, majd győztesként besorolva és jutalmazva fejezték be a háborút.

Másutt 1944-45.-ben békés magyar parasztok tízezreit lőtték agyon csak, azért mert magyarok voltak.

A Hitler akaratából, születő államból Somorjára átmenekülőről a Magyar Királyság határőrei vették le a sárga csillagot.

Ebben az időben a Magyar Királyság volt a Hitler elől menekülők menedéke, de ez a megítélésünkben a Trianoni békét de facto de jura félre állító még rosszabb 1947-es béke létrehozásakor nem érvényesült.

Csodálkozunk, ha ennyi hazugság hallatán a politikában kevésbé jártas magyar elbizonytalanodik, belenyugszik a helyzetbe, és önfeladóvá válik?

Mi nem akarunk bosszút állni, mi tisztességes együttélést kívánunk, de ha nem lehet autonómia, akkor új igazságosabb határokat akarunk.

A történelmi jogainkhoz ragaszkodni nem csak jogunk, hanem kötelességünk is.

Az 1800.-as évek második felében és az 1900.-as évek első éveiben egy kis kelet Európai ország, amely szinte semmi történelmi múlttal nem rendelkezett, fejlettsége mélyen alatta maradt a kontinens többi országához képest azon munkálkodott Párizsban, Rómában, Londonban, hogy megszerezze Erdélyt a nagy múltú Magyar Királyság legszebb részét. A célért folyamatosan dolgoztak, ármánykodtak, nem voltak finnyásak az eszközeikben a cél szentesíti az eszközöket, mondták és várták a megfelelő történelmi pillanatot.

Ha hazugság alapon tudtak nyerni, akkor mi az igazság mentén miért ne érhetnénk célba?

Persze nekik velünk ellentétben nem voltak elszántan gyűlölködő belső ellenségeik.

Nekünk előbb a maradék hazában kell rendet teremteni.

Saját tisztább, élhetőbb nemesebb magyar világot kell teremtenünk, ahhoz, hogy erőinket koncentráltan használhassuk a céljaink elérésének érdekébe, mert nem késhetjük le a megfelelő történelmi lehetőséghez adódó csatlakozást.

Solymár 2009. június. 01.

barikád.hu