Arany János: Gondolatok
2009, június 6 - 13:53
Arany János: Gondolatok
A mult időnek bölcsei
Századokon keresztül
Örök-mozgót követeltek
A véges emberésztül:
Az új kor bölcsesége, mely
Amazokat neveti,
Az örök béke, nyugalom -
Vessző-lovát kergeti.
Nagy gondolat! képzelni is
Dicső, fenséges eszme!
Az embernem, mint egy család,
Szeretettől övezve,
Testvériségben, mint talán
Kain előtt élhetett;
- Az Irás, hol jegyezni kezd,
Jegyez csak gyűlöletet.
Mikép egy isten-atyja van
Az égben e családnak,
Kit (a művelteken kivűl)
Minden népek imádnak:
Úgy lenne földön józan ész
Az egy közös hatalom,
Törvény, igazság... akitől
Jő büntetés, jutalom.
Hogy vér a vért ne ontaná
Hiú bálványi végett;
Boszulni sértett áljogát,
Vagy nemzet-büszkeséget;
Hogy fajra fajt ne költene
Az ápolt népgyülölség
S nemzet ne kísérné tapssal
Más nemzet sírbadöltét.
Hogy a virág és a gyümölcs,
Mit a jó föld hoz ingyen,
Soha ne lenne had miatt
Feldúlva téreinken:
S a vérvonalt, hol lengtenek
Hazug hir-név zászlói,
Ne kisérnék az éhhalál
Sötét szárnyú hollói.
Hogy ne siratná az anya
Élő fiát halottúl:
Ne retteghetne a jegyes
A mátkai napoktúl;
Ne venné fel a kora gyászt
Kicsiny árvákkal, árván,
A nő, ki nem virraszta még
Férje halálos ágyán.
Hogy az utódok sírjait
Ne számlálná meg a vén,
Hazája vagy idegen föld
Vidékeit nevezvén;
S ne nézne könnyező szemmel
A kéklő messzeségbe,
Keresve, kérdve hasztalan:
Ki fogja már szemét be?
Hogy a késő Emlékezet,
Mikép gyermek-korára,
Álom gyanánt eszmélne csak
A rég eltűnt csatákra;
És lenne béke, oly örök,
Mint isten szellemében;
Megkezdve itt, - állandóul
Folytatva majd az égben.
Hiú szándék! vesztett erő
Ily küzdelemre szállni,
Megáradott nemes lelkek
Sziklába vert hullámi!
A megkövült gonoszságból
Melynek tövén kihaltok,
Nem érdemes, ha mit talán
Századokig lenyaltok.
Mióta és míg a világ,
Nem volt-e, nem leend-e
Erős, ki nyomni mindig kész,
S ki elnyomassék, gyenge?
Amazt mikép mérséklitek
Hogy enyhe légyen lánca?
Mikép ezt, hogy nagyon sulyos
Békóit meg ne rázza?
Avagy ki fékezendi meg
Az ember szenvedélyét,
Midőn iszappal hányja fel
Háborgó lelke mélyét?
Midőn az Ész, a Bölcseség,
Megbántva, meggyalázva,
Mint a hajdan profétái,
Vonul remeteházba?
Nem lophat-é megint egy új
Prometheusz égi lángot,
Kinek fénylő szövétneke
Felgyujtsa e világot...?
Nem lehet-é ismét egy új
Népáradás e földön?
Nézzétek a történetet!
S mondjátok, képzelődöm.
Óh, a világ története
Szomoru egy tanulmány!
Mint buborék tünik fel ott
Nép, nép után kimulván;
Jaj annak, mely már tündökölt!
Annak közelg halála,
Elsímul a víz tükre és
Új hab tolul reája.
Isten egészbe' működik
Egészre fordít gondot;
Midőn egy nép - mint a kovász -
Megérett és... megromlott,
Midőn satnyulva testben és
Lélekben túlmüvelve,
Békét ohajt a gyáva test,
Az elcsigázott elme;
Midőn a renyhe társaság
Büzhödt állóvizében
Új bűnök milliárdjai
Vannak keletkezőben;
Midőn a munka és vagyon
Egymástól messzi esnek,
És a tökélyre vitt csalást
Mondhatni rendszeresnek;
Midőn eltűnve a szerény
Családiság zamatja,
A nő erényét... s ami több,
A férj nejét eladja;
Midőn apát öl a fiú,
Rokont öl a rokonság,
S mérsékli bűne tudatát
A kétes vér-azonság;
Midőn a gazdag megkövül
És a szegény elfásul...
Egyszóval a polgárodás
Fordul reánk csapásul:
Akkor elétör egy vad nép
Szilaj vére s erénye
És elborit, mint a tenger
Hullámi, vagy fövénye. -
Hagyjátok a meddő vitát!
Bölcs Isten az, ki rendel;
Az ember tiszte, hogy legyen
Békében, harcban ember.
Méltó képmása istennek,
S polgára a hazának,
Válassza ott, válassza itt
A jobbik részt magának.
barikád.hu
FRISS HÍREK
- 16:32
Egy nap alatt letépték a párkányi táblát
- 16:10
Polgárőrök mentettek meg a kihűléstől egy fiatal férfit
- 15:59
Legalább nyolc százalékos gazdasági növekedést várnak Kínában
- 15:33
Oszama bin Laden nem terroristának szánta gyermekeit
- 15:20
13 jégtörő biztosítja a jeges árvíz elleni védelmet
- 14:52
Munkaerőhiány miatt aggódik Hongkong
- 14:42
Kíméletlenül szedi áldozatait a fagy Lengyelországban
- 14:30
A hulladékokról alkothat törvényt az Országgyűlés
- 14:24
Nem a parlament küldte Rogánt Abu-Dzabiba
- 13:41
Kiraboltak egy boltot a fővárosban
- 13:25
Március 1-től távozik a hitgyülis óvodavezető
- 12:52
Megduplázódott az eladósodott nyugdíjasok száma Szlovákiában
- 12:31
Halálra fagyott egy idős nő Monorierdőn
- 12:19
Békés életre ösztökélte gyermekeit bin Laden?
- 12:11
Afgánok próbáltak Magyarországra jutni
- 12:00
A forint gyengült, az üzemanyag tőzsdei ára emelkedett
- 11:45
Török gépek mértek csapást kurd búvóhelyekre Irakban
- 11:37
Kigyulladt egy családi ház Veszprém-Gyulafirátóton
- 11:25
Közvetlen államfőválasztás elé néz Csehország
- 11:13
Négy magyar jégtörő dolgozik a szerb-horvát Duna szakaszon
- 10:51
Feltételezett emberrablókat lincseltek meg Mexikóban
- 10:38
66 millió köbméter földgázt is felhasználhatunk ma
- 10:18
Bukdácsoltak az árfolyamok az elmúlt héten
- 09:59
Felgyújtotta magát egy tibeti szerzetesnő Kínában
- 09:46
Politikai válság árnyékában az új maldív-szigeteki elnök
- 09:32
Szívműtét előtt a japán császár
- 09:22
Megszüntették a szmogriadót Budapesten
- 09:10
Újbudai Nemzeti Estek - EU: Kint vagy bent?
- 08:55
Guinness-rekordra készülnek a nagykanizsai fánkfesztiválon
- 08:49
Borítékolható a türkmén „választás” eredménye
- 08:33
Leégett egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
- 08:21
Alonso elégedett a Ferrari új versenyautójával
- 08:10
Az al-Kaida vezére a szíriai felkelőket támogatja
- 08:00
Nótin Tamás: Globális Jenga
- 21:57
Százezrek korcsolyáztak Hamburgban
- 21:31
Rendkívüli állapot Montenegróban a havazás miatt
- 21:09
Amerikai és egyiptomi katonai vezetők találkoztak Kairóban
- 20:49
Munkába áll a fővárosi jégtörő hajó
- 20:35
Újra nyitnak a hideg miatt bezárt borsodi iskolák
- 20:18
Lezuhant egy magyar nő egy osztrák síliftről
- 20:03
Rendhagyó kezdeményezés a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjétől
- 19:41
Éjjel mínusz 30 fok várható Szlovákiában
- 19:25
Nem találták a korcsolyázót a Balaton jegén
- 19:02
Megemlékezés a kommunizmus áldozataira
- 18:55
Kigyulladt a gyöngyöspatai vajda háza
- 18:44
Tőrünk keleti rokona
- 18:42
Rendszámváltás helyett rendszerváltást!
- 18:30
Kigyulladt egy présház Óbudaváron
- 18:18
A Magyar Polgári Párt távirata Markó Bélának
- 18:06
Európa szerte a szerzői jogok szigorítása ellen tüntettek
- 17:43
Putyin nem ér rá fogadni az európai megfigyelőket
- 17:28
Eltemették az etiópiai merénylet egyik áldozatát
- 17:17
Iraki dzsihadisták harcolnak Szíriában
- 17:00
A görögök az EU és az IMF ellen tüntetnek
- 16:45
Lassan felszabadul Európa a fagy uralma alól
- 16:29
Több százan vonultak fel a Malévért
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást




