A holokauszttagadás büntethetőségét rossz megoldásnak tartják

Lomnici az Egyesült Államok-beli gyakorlatról beszéltLomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke az elmúlt héten az Egyesült Államokban neves jogász-szaktekintélyekkel folytatott tárgyalásai során tanulmányozta a sajtó és a sajtószabadság, valamint a jogszabályok és bírósági eljárások egymásra hatását, viszonyát.

Jóllehet Magyarországon a baloldal a gyúlöletbeszéd-törvény szélsőséges és életszerűtlen szigorítását tűzte zászlajára. Bár korábban Lomnici is a törvényi szabályozást tartotta kívánatosnak, most, tengerentúli kollégáival történt tapasztalatcsere után, már inkább a társadalmi összefogást preferálja, és csak szükséges esetben tartaná jó megoldásnak a törvényi beavatkozást.

Az amerikai gyakorlat értelmében azonban a szélsőséges megnyilvánulások is megjelenhetnek a sajtóban és ezek ellen elsősorban társadalmi összefogással védekeznek, nem pedig büntetőjogi eszközökkel – mutatott rá Lomnici Zoltán, aki az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke is, az Amerikában tett hivatalos látogatásáról tartott budapesti sajtótájékoztatóján.

Amint elmondta, a négynapos hivatalos látogatás során tárgyalt Efraim Chalamish-sal, a zsidó ügyvédek és bírák világszövetségének az ENSZ-be akkreditált képviselőjével is, aki jelezte, hogy az Egyesület Államok néhány államában neonáci megmozdulásokat tapasztalnak, amivel szemben hatékony jogi védekezés nem áll rendelkezésre. Az amerikai legfelsőbb bíróság egyik bírája pedig arról beszélt, hogy a holokauszttagadás büntethetőségét rossz megoldásnak tartják.

Minden esetben az adott ország társadalmi, történelmi körülményeit is figyelembe kell venni a szabályozás során. A holokauszttagadás jogi értékelésénél figyelembe kell venni azt a tényt, hogy Európában ez megtörtént, míg az Egyesült Államokban nem – közölte Lomnici, aki hangsúlyozta: a társadalmi összefogás mellett a jogi szankcionálás lehetőségét is célszerű megvizsgálni a nem kívánatos jelenségekkel kapcsolatban.

(MNO - barikad.hu)

FRISS HÍREK