Döbbenetes haláleset egy multicégnél
2009, augusztus 31 - 16:08
A gazdasági válságot, a kormány nadrágszíj-húzogató, elhibázott megszorítópolitikáját szokták okolni a középosztály lecsúszásáért, a munkahelyüket elvesztő emberek tragikus elszegényedéséért. A magánszemélyek csődvédelmének szükségességéről pedig évek óta csak beszélnek a politikusok.
Ma már szinte naponta szólnak a hírek arról, hogy a munkanélkülivé vált emberek gyakran elveszítik otthonukat is, mert nem tudják törleszteni a hiteleiket. A kormány „nagylelkűen” megteremtette annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok a nyakukba vehessék a problémát, elővásárlási jogot kapjanak e lakások megvásárlására. Csakhogy eközben önkormányzati lakásokból lakoltatnak ki bérlőket azért, mert már nem bírják kifizetni a brutálisan megnőtt rezsiszámláikat sem. A társadalom alsó rétegeiben egyre drámaibbá válik a nyomor, a szociális védőháló tátongó lyukain emberek hullanak ki. A minimálbér sokszor arra sem elég, hogy az ember ne haljon éhen.
Hétfőn délelőtt egy budapesti multinacionális cégnél rosszul lett és nem sokkal később meghalt egy ötvenhárom éves munkásasszony, O. M.-né. A segítségére siető munkatársainak annyit még el tudott mondani, hogy négy napja nem evett. Hiába érkezett gyorsan az orvosi segítség, már nem tudták újraéleszteni. Később kiderült, hogy önkormányzati lakásából rezsitartozásai miatt lakoltatták ki, egy ideig hajléktalanszállón élt, az utóbbi időben már albérletben lakott. Hetvenezer forint körüli fizetéséből kellett törlesztenie a fennmaradt rezsitartozását, minden hónapban automatikusan levontak tőle 40 százalékot, a maradékból kellett volna megélnie, de az albérlet kifizetése után a betevő falatra már nem sok jutott. Nyolc éve dolgozott a cégnél.
Munkatársai kedvelték, felváltva még mostak is rá, mert az albérletében erre nem volt módja. Valaki még egy mobiltelefont is kölcsönzött neki. Ennyi figyelmesség után az asszony szégyenérzete talán nem engedte meg, hogy amikor már egy fillérje sem maradt, kenyérrevalóra kérjen. Azon a hosszú hétvégén, amikor Szent Istvánt és az új kenyeret ünnepelte az ország, O. M.-né a halálba éhezte magát.
mno - barikád.hu
FRISS HÍREK
- 19:04
Wass Albert helyett a Faludy-félék uralják a Fidesz Nemzeti Alaptantervét
- 18:57
Az Arab Liga békefenntartó erőt szeretne küldeni Szíriába
- 18:30
Félidőben az orbáni nemzetpolitika
- 18:22
Hamarosan vége az extrém hidegnek
- 17:51
A kitörés napjára emlékeztek a gárdisták
- 17:35
Dzsihádot hirdettek a szíriai rendszer ellen
- 17:18
Több tízezren tüntettek a görög parlament előtt
- 16:51
Áprilisra várják hazánk végleges megtörését Londonban
- 16:32
Egy nap alatt letépték a párkányi táblát
- 16:10
Polgárőrök mentettek meg a kihűléstől egy fiatal férfit
- 15:59
Legalább nyolc százalékos gazdasági növekedést várnak Kínában
- 15:33
Oszama bin Laden nem terroristának szánta gyermekeit
- 15:20
13 jégtörő biztosítja a jeges árvíz elleni védelmet
- 14:52
Munkaerőhiány miatt aggódik Hongkong
- 14:42
Kíméletlenül szedi áldozatait a fagy Lengyelországban
- 14:30
A hulladékokról alkothat törvényt az Országgyűlés
- 14:24
Nem a parlament küldte Rogánt Abu-Dzabiba
- 13:41
Kiraboltak egy boltot a fővárosban
- 13:25
Március 1-től távozik a hitgyülis óvodavezető
- 12:52
Megduplázódott az eladósodott nyugdíjasok száma Szlovákiában
- 12:31
Halálra fagyott egy idős nő Monorierdőn
- 12:19
Békés életre ösztökélte gyermekeit bin Laden?
- 12:11
Afgánok próbáltak Magyarországra jutni
- 12:00
A forint gyengült, az üzemanyag tőzsdei ára emelkedett
- 11:45
Török gépek mértek csapást kurd búvóhelyekre Irakban
- 11:37
Kigyulladt egy családi ház Veszprém-Gyulafirátóton
- 11:25
Közvetlen államfőválasztás elé néz Csehország
- 11:13
Négy magyar jégtörő dolgozik a szerb-horvát Duna szakaszon
- 10:51
Feltételezett emberrablókat lincseltek meg Mexikóban
- 10:38
66 millió köbméter földgázt is felhasználhatunk ma
- 10:18
Bukdácsoltak az árfolyamok az elmúlt héten
- 09:59
Felgyújtotta magát egy tibeti szerzetesnő Kínában
- 09:46
Politikai válság árnyékában az új maldív-szigeteki elnök
- 09:32
Szívműtét előtt a japán császár
- 09:22
Megszüntették a szmogriadót Budapesten
- 09:10
Újbudai Nemzeti Estek - EU: Kint vagy bent?
- 08:55
Guinness-rekordra készülnek a nagykanizsai fánkfesztiválon
- 08:49
Borítékolható a türkmén „választás” eredménye
- 08:33
Leégett egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
- 08:21
Alonso elégedett a Ferrari új versenyautójával
- 08:10
Az al-Kaida vezére a szíriai felkelőket támogatja
- 08:00
Nótin Tamás: Globális Jenga
- 21:57
Százezrek korcsolyáztak Hamburgban
- 21:31
Rendkívüli állapot Montenegróban a havazás miatt
- 21:09
Amerikai és egyiptomi katonai vezetők találkoztak Kairóban
- 20:49
Munkába áll a fővárosi jégtörő hajó
- 20:35
Újra nyitnak a hideg miatt bezárt borsodi iskolák
- 20:18
Lezuhant egy magyar nő egy osztrák síliftről
- 20:03
Rendhagyó kezdeményezés a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjétől
- 19:41
Éjjel mínusz 30 fok várható Szlovákiában
- 19:25
Nem találták a korcsolyázót a Balaton jegén
- 19:02
Megemlékezés a kommunizmus áldozataira
- 18:55
Kigyulladt a gyöngyöspatai vajda háza
- 18:44
Tőrünk keleti rokona
- 18:42
Rendszámváltás helyett rendszerváltást!
- 18:30
Kigyulladt egy présház Óbudaváron
- 18:18
A Magyar Polgári Párt távirata Markó Bélának
- 18:06
Európa szerte a szerzői jogok szigorítása ellen tüntettek
- 17:43
Putyin nem ér rá fogadni az európai megfigyelőket
- 17:28
Eltemették az etiópiai merénylet egyik áldozatát
- 17:17
Iraki dzsihadisták harcolnak Szíriában
- 17:00
A görögök az EU és az IMF ellen tüntetnek
- 16:45
Lassan felszabadul Európa a fagy uralma alól
- 16:29
Több százan vonultak fel a Malévért
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni




