Szennyhír: Izraelben fogad örökbe gyereket a homoszexuális kirakatkripli

Ön is ilyen apát szeretne?Ön is ilyen apát szeretne?Az egykori "műsorvezető", Steiner Kristóf még tavasszal "eljegyezte" barátját, Matant, és úgy érzik, hogy a "kapcsolatuk" annyira erős alapokon nyugszik, hogy elérkezett az idő a gyermekvállalásra. Minden jel szerint még soha ennyire jellegtelen, tehetségtelen, semmilyen kis csesznye nem volt képernyőn, mint amilyen szerény személye. Éppen ezért neki nem pusztán ferde hajlama lenne valójában súlyos kizáró ok a gyerekvállalásra. Az a kósza szaporulat alkalmatlan bármire, ami különbözik a reflektorfényben való buzoid nyüszögéstől. Kis magyar bulváranyag következik, kommentár nélkül. „Már régóta érik bennünk a gondolat, hogy szeretnénk gyermeket, de most jutottunk el arra a pontra, hogy komolyan foglalkozhatunk a témával. Matan jövőre már orvos lesz, én pedig stabilan írok hat-hét magazinnak, és mindketten érzelmileg is felnőttünk. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy olyan gyermeket fogadjunk örökbe, akire nem adoptálni vágyó szülők várnak, hanem épp fordítva: ők várnak arra, hogy valaki örökbe fogadja őket.” – mesélte őszintén Kristóf. Izraelben lesz apa Kristóf Elmondta, hogy a legtöbben újszülött, fehér gyermeket akarnak, és a nem egészséges gyermekeket szinte senki sem fogadja örökbe. Nekik sokkal fontosabb, hogy segítsenek a kicsiken. „Nem bánjuk, ha a leendő gyerekünk már nem csecsemő, és természetesen azt sem, ha arab, indiai, roma, kínai vagy fekete.” – jelentette ki határozottan Kristóf, aki számára Izraelben minden feltétel adott ahhoz, hogy szülővé váljon. Izraelben egy meleg pár hivatalosan is örökbe fogadhat gyermeket úgy, hogy mindkét fél a gyermek gyámja lesz, ezért is kinn próbálkoznak a fiatalok, s nem Magyarországon. „Ennek természetesen nem az az oka, hogy egzotikus bébink legyen, mielőtt ez bárkiben felmerülne. Sajnos otthon csak egy örökbefogadója lehet a gyermeknek, ha homoszexuális párról van szó, tehát a másik apát jogilag semmi nem kötné a gyermekhez. Kitöltöttük és beadtuk a hivatalos papírokat, bizakodva várunk a válaszokra. Egy ideig biztosan eltart ez az eljárás, legalább háromszor külföldre kell utaznunk miatta, rengeteg pénzbe is kerül a dolog, ezért most minden fillérre vigyázunk.” – árulta el Kristóf. „Tisztelettel kérem a magyar testvéreimet, hogy ne ítélkezzenek, hanem osztozzanak az örömünkön, és szorítsanak nekünk, hogy sikerrel járjunk!” – tette még hozzá. bors - hírextra - barikád.hu

FRISS HÍREK