Műsorváltás

Hát megéltük ezt is. A nézők húsz, végeérhetetlennek tűnő esztendőn át folyó reggeli terrorizálása befejeződött. Őszintén megmondom, néha már komolyan elhittem, hogy ennek soha nem lesz vége, hogy a Nap-kelte kitörölhetetlenül beleégett minden magyar televízió képcsövébe. Hogy, Verebes, Aczél, Betlen, Orosz, Bánó és a többiek, minden hajnalban kimásznak a média pöcegödréből, hogy ránk okádják minden paranoiájukat, frusztráltságukat, és beteges rettegésüket saját honfitársaiktól.

Igen, valahogy ez tűnt természetesnek. Ezzel a műsorral ugyanis nem az volt a legnagyobb baj, hogy a pofátlanságig elfogult és nézhetetlenül pocsék volt. Sokkal inkább az, hogy nagyon is magától értetődően belesimult az elmúlt két évtized magyar szellemi posványába. Ha valamilyen oknál fogva egy reggel amnéziásan ébredtem volna fel, elég lett volna a köztévére kapcsolnom, hogy néhány óra alatt, tökéletes képet alkossak róla, milyen országban is élek. Ha évtizedek múltán majd megkérdi tőlem az unokám, milyen is volt a rendszerfoltozgatás idején az élet Magyarországon, elég lesz egy 10 perces részletetet mutatnom neki a Nap-keltéből, hogy könnyes szemmel simogassa meg őszülő fejemet: "Szegény Papa, nehéz idők lehettek!"

Mert Orosz, gyűlölködő vicsorgásával, Bánó, gerinctelen sunyiságával, Aczél, tudálékoskodásba csomagolt alpáriságával, Verebes, Vader Nagyurat megszégyenítő artikulátlan hörgésével, vagy épp Lakat T., gyomorforgatóan geil bazsajgásával kegyetlenül éles tükörképét alkották - tipikus nap-keltés közhellyel élve - szomorú közállapotainknak. Annak a torz, egyszerre rémisztő és tragikomikus rocky horror picture shownak, amelyet magyar értelmiségi életnek szokás nevezni - azokban a körökben, ahol ez a kifejezés még nem vált ki heves gyomorpanaszokat a hallgatóságban.

A köztévé reggeli adása e belterjes, áporodott szagú világnak volt mindennél beszédesebb kirakata. Ahol a pedigrés haverok egymást hivogatják be a stúdióba, hogy jól eldumcsizzanak a szélsőjobb előretöréséről, a spájzban dekkoló nácigárdistákról vagy a reformok és megszorítások szükségességét fel nem ismerő magyar társadalom felháborító korlátoltságáról. Ahol ismeretlen fogalom, hogy egy hírműsorban a vendégnek úgynevezett kérdéseket szoktak feltenni. Ehelyett komolykodó képpel, egyetértően bólogatnak az ő kutyájuk kölykeinek (rokonainak, üzlettársainak), és mázsás súlyú vádbeszédet tartanak a néha betévedő renitens fasiszták felett. Ahol evidencia, hogy kulturált ajrópai ember csakis liberális - esetleg, extravagáns csodabogarak esetében szélsőbalos - lehet. Ahol nem győzik hangsúlyozni a piaci szabadverseny és a teljesítményelvűség mindenhatóságát, de saját magukkal szemben hallani sem akarnak róla, hiszen ők már "évtizedek alatt bizonyított szakemberek". Ahol még mindig divat a kilencvenes évek elejének legigénytelebb butik-dizájnja a sárga zakóhoz felvett kék nyakkendővel, az olaszból becsempészett műbőr fotellel, és a körzeti kábeltelevíziókban is vállalhatatlan színvonalú low budget reklámokkal. (Ugyan, ki ne tudná álmából felébresztve is, hogy mi található a Vámház körút 9. szám alatt?)

Az MTV ostroma - bárki, bármit is gondol annak hátteréről, vagy eredményességéről - jelképértékű volt. Világos, és egyértelmű jelzés egy új generáció részéről: elvtársak, unjuk a műsort, engedjetek be, mi tudunk sokkal jobbat! Persze nem engedtek be - így, hát bementünk a magunk módján. Utána sajnos igen hamar távoznunk is kellett, ám a helyükre visszatérő médiaócskásoknak üzenjük: akkor még csak körülnéztünk, de nem utoljára jártunk benn!

Magyarország ma egy 93.000 négyszetkilométeres Nap-kelte stúdió, tele a rendszerváltoztatgatás avittas, idegenből behozott lim-lomjaival, húsz éve ugyanazokkal a tehetségtelen és dögunalmas "műsorvezetőkkel". Itt az ideje a műsorváltásnak!

Balogh Gábor
barikád.hu