Fűnyíró-elv: a KDNP és a Jobbik a drogliberalizáció ellen

A KDNP minden eszközzel meg kívánja akadályozni a könnyű drogok liberalizálását, és a drogellenes harcban a megelőzés, a felvilágosítás érdekében kíván lépéseket tenni – mondta Hoffmann Rózsa kereszténydemokrata parlamenti képviselő. A hétvégén az ország hat városában szervez tüntetést a Kendermag Egyesület az ún. "könnyű drogok" fogyasztásának dekriminalizációjáért.

Hoffmann Rózsa közölte: a hivatalos adatok szerint a középiskolás korosztály 44 százaléka életében legalább egyszer kipróbált valamilyen drogot. Hozzátette: a valóság ennél rosszabb lehet, mert sok fiatal rejtőzködik, nem meri bevallani ilyen próbálkozását, ezért az arány vélhetően meghaladja az 50 százalékot. Szólt arról is, hogy 2005-ben több mint kétszáz fiatal halt meg droghasználat miatt Magyarországon.

Mint elhangzott, a tapasztalatok azt mutatják, hogy már a drog első kipróbálása veszélyes, hiszen hozzájárul a függőség kialakulásához, ezért a kereszténydemokraták szerint nem szabad támogatni a könnyű drogok használatának liberalizálását.

Rétvári Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke közölte: a Fűnyíró című, jelenleg is zajló drogellenes filmvetítések azt mutatják, a fiatalokat érdekli a téma. Hozzátette: az IKSZ a vidéki nagyvárosokban, Szegeden, Pécsett, Debrecenben is meg kívánja szervezni a vetítéseket. Rétvári Bence elmondta, a vetítések után beszélgetéseket szerveznek, ilyenre hívták meg a Kendermag Egyesület szóvivőjét és az SZDSZ Új Generáció elnökét, Léderer Andrást, hogy ne csak beszélgetés, de vita is legyen a témában.

Az IKSZ elnöke úgy vélte, a legnagyobb hiba az, ha a pártok, civil szervezetek drogpolitikájukat csak és kizárólag a Büntető törvénykönyv (Btk.) módosítására alapozzák. Szerinte a Kendermag Egyesület törekvése a Btk. módosítására „korszerűtlen és nagyon beszűkült drogpolitika", és a járható út csak a megelőzés és a felvilágosítás lehet. Úgy vélte, ha a megelőzésben mindent megtettünk, utána lehet a Btk.-t módosítani.

Jobbik: Fel is lépnek ellene

A marihuána-fogyasztás büntethetősége ellen tüntet az ország 5 városában május 13-án, az SZDSZ által támogatott Kendermag Egyesület. Mivel a Gyurcsány-kabinet - érintettsége folytán - nem próbálja határozottan megakadályozni a szélsőséges szervezet tevékenységét, ezért a Jobbik a tüntetések helyszínein és időpontjában ellendemonstrációkat szervez - áll a párt közleményében.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom szerint a kábítószer-fogyasztást népszerűsítőkkel szembeni elnéző kormányzati magatartás egy jól körvonalazható magyarellenes politika része, amely minél szélesebb néprétegek manipulálhatóságát célozza.

(MNO - gondola.hu - barikad.hu)

FRISS HÍREK