A tömegdemokrácia nyomora

Napjaink tömegdemokráciáját minden bizonyítás nélkül úgy szokták aposztrofálni, mint az összes társadalmi berendezkedés közül a legkevésbé rosszat. Holott, ha szertenézünk a világban és kutakodunk kicsit a történelemben, akkor messze nem biztos, hogy a ma demokratikusnak tartott államokban az egyszerű polgár számára élhetőbb az élet, nagyobb a rend, a közbiztonság, az érvényesülési lehetőség, mint azokban, ahol autoriter rezsimek uralkodtak vagy uralkodnak. Tulajdonképpen minden társadalmi rendszer oligarchisztikussá válik vagy eleve az, vagyis a kevesek uralmát stabilizálja a tömeg felett. A demokráciát elsősorban azért szokták méltatni és minden más társadalmi berendezkedés fölé helyezni, mert elméletileg ez biztosítja leginkább a társadalmi mobilitást, a többség akaratának érvényesülését s az egyes egyén jogait az állammal szemben.

Ettől függetlenül ténykérdés, hogy a szavazati joggal felruházott tömeg megdöbbentően tájékozatlan és érdektelen. Egy éve látott nyilvánosságot az a felmérés, mely szerint a magyarországi lakosság 17%-a több mint hat év szocialista kormányzás után is azt hitte, hogy FIDESZ kormány van az ország élén. Benne van ebben kétségkívül a szocialisták tudatos és cinikus politikája is, hiszen ők miközben második mandátumát tölti a kormányuk, az ellenzéket hibáztatják mindenért. De hogy nem röhögik őket körbe, hanem például a 60 év fölöttiek körében még mindig igen népszerűek, és még mindig a második legnépszerűbb pártnak számítanak országos szinten, az a politikai kultúra igen alacsony fokáról szól. De említhetem azt is, hogy ugyanezen felmérés szerint a polgárok fele nem tudta, hogy a „tiszta MSZP-s” kisebbségi kormány áll az ország élén. S hasonló ijesztő adatok még sorolhatók vég nélkül.

Mindeközben médiasztárokat von be a politika. Erdélyben a legutóbbi választásokon Dancs Annamari, a népszerű énekesnő is indult, Magyarországon az SZDSZ-hez húzó Vágó István kacérkodik a politizálás gondolatával. Vagyis felkészült szakemberek helyett népszerű arcokra van szüksége a pártoknak a tömegemberek megnyeréséhez. S mit számít ilyenkor, hogy Vágó István amilyen kiváló műsorvezető, olyan torzul gondolkodó potenciális politikus, aki hat év gyurcsányi ámokfutás után is harcosan védte a miniszterelnöki szék bitorlóját.

Az ilyen figurák megjelenése a politika holdudvarában a rendszerbe bennfoglalt hibának tulajdonítható mindaddig, amíg az általános választójog cseppet sem szent dogmáját el nem vetjük. Bizony mondom, a cenzusos rendszer, amikor végzettséghez és/vagy vagyonhoz kötötték a szavazati jogot, más minőségű elitet állított az ország élére. Gondoljunk csak vissza az 1944 előtti Magyarországra. Hol van a mai politikai garnitúra egy Tiszától, Apponyitól, Telekitől vagy Bethlentől?

Borbély Zsolt Attila
barikád.hu