Quo vadis SZDSZ?

Érdekes beszámoló-címekkel lehetett találkozni különböző nemzeti honlapokon és hírlevelekben az idei EP-választáson totálisan leszerepelt SZDSZ vonatkozásában. „Retkes lesz az SZDSZ elnöke”? – kérdezte az egyik írás címe, s rossz az, aki rosszra gondol, de sokaknak a kuruc.info vagy barikád.hu szóhasználata révén az ugrott be, hogy a társadalmi devianciákat masszívan támogató párt esetleg roma elnököt választ magának. Holott csak arról van szó, hogy Retkes Attilát négy megye választmánya is támogatta erre a posztra, amit hála a sorsnak, meg is nyert. Külön élvezet volt olvasni az elnökválasztás után az SZDSZ alapítóinak nyilatkozatait, miszerint a párt elnöke antiszemita toposzokat használ. Mi lehet ennél mulatságosabb? Egyik SZDSZ-es vádolja a másikat, sőt, nem is akárkit, hanem magát az elnököt - antiszemitizmussal.

Azt is olvashattuk pár hónapja, hogy „szétszéledt az SZDSZ-bagázs”. Nocsak, végre! -kiálthat fel a közélet iránt érdeklődő polgár - csak nem hallgatták meg a pártból már kilépett egyik alapító, Tamás Gáspár Miklós filozófus intelmét, hogy feloszlatták a pártot? No hát azt még nem. Viszont a júniusi választmányi gyűlésen a 100 választmányi tagból 61 jelent meg és közülük 41 maradt, mire a frakcióvezető személyéről és a vagyonadóról szóló döntésre sor került. Károlyi Mihályék nemzetbomlasztó utódai még húzhatják egy kicsit, sőt, rosszabb esetben talán még az országgyűlésbe is bekerülhetnek jövőre, de ezen a néven már sok vizet nem kavarnak a magyar közéletben.

Azt azért látni kell, hogy az Európa Parlamenti választáson való leszereplés nem elsősorban annak volt tulajdonítható, hogy nem akadt 200.000 liberális szavazó, mert annyi sajnos akad Magyarországon, hála a sok évtizedes baloldali agymosásnak. A kudarc annak köszönhető, hogy a liberális szavazókat nem sikerült az SZDSZ megtartsa a saját holdudvarában. Vélhető, hogy az MDF bejutása az EP-be ugyanannak köszönhető, aminek az SZDSZ kibukása: Bokros elszívhatott az SZDSZ-től néhány százaléknyi doktrinért, s ha ehhez hozzáadjuk azt is, hogy a „Lehet más a Politika” nevű képződmény is inkább az SZDSZ-es szavazókat szólította meg, akkor beláthatjuk, hogy sajnos nem oly reménytelen a párt helyzete, mint ahogy az elsőre kinéz.

Más kérdés, hogy nem lesz könnyű az elcsatangolt szavazókat visszacsábítani. S ha egy párt elindul a lejtőn, nem tudni, hol áll meg. Mind az MSZP-nek, mind az SZDSZ-nek jó esélye van a süllyesztőben eltűnni, de a meccs még messze nincs lejátszva. Annyi biztos: a magyar társadalom már nem vevő a riogatásra. Pár éve Bácsfi Dianáról még elhitte a szavazóközönség több, mint egyharmada, hogy reális veszélyt képvisel, az úgynevezett árpádsávosokra vonatkozóan ma ez már nem áll. Sőt, a választópolgárok közel fele örvend sikerüknek. S ez bizony reménykedésre ad okot.

Borbély Zsolt Attila
barikád.hu

FRISS HÍREK