Cigánytámadás Sajóbábonyban és Vécsen - A Gárda kivonult (folyamatosan frissítve)
2009, november 16 - 09:17
November 14-én Sajóbábonyban járt a Gárda, eleget téve egy régi tartozásunknak. Mint az várható volt, a jobbikos lakossági fórumot kiemelt érdeklődés várta a településen mind a lakosság, mind a helyi kisebbség részéről...
Már a rendezvény előtt gyülekeztek a más nézeteket valló etnikum tagjai az eseménynek helyt adó iskola előtt. Gárdistáink a kapuban állva akadályozták meg a nem kívánt személyek bejutását, akik között pár ittas hangadó ellenére viszonylagos nyugalom uralkodott. Mielőtt elfajultak volna az indulatok, a kiérkező rendőri erők többször is szétzavarták a csoportosulást.
Kivételesen nem minket kezdtek el igazoltatni és előállítani, hanem végre azt tették, amire esküjük kötelezi őket! Így gárdista-cigány összecsapásra nem került sor.
A fórum rendben lezajlott, megtisztelve azt jelenlétével Murányi Levente Jobbik alelnök is. Felszólalt még Egyed Zsolt megyei elnök és a Gárda részéről Kisgergely András főkapitány helyettes, megyei kapitány. Minden tisztelet a B.A.Z. megyei rendőrségnek a példa értékű fellépésért.
Mindezt követően november 15-én Bencs Gábor Sajóbábony Jobbik elnökét életveszélyesen megfenyegették a helyi cigányok, illetve minden sajóbábonyi lakost, aki részt vett a fórumon!
A helyi üzlet boltvezető hölgyét saját boltjában, ma délelőtt tettleg bántalmazták a cigányok. A rendőrségi feljelentés mindkét esetben megtörtént, de a rendőrség nem tud a magyar lakosságnak védelmet biztosítani.
A helyzet súlyosságára való tekintettel - hogy védjük a magyar lakosságot - az Új Magyar Gárda Mozgalom vezetőségével egyeztetve dandár szintű kivonulás került foganatosításra, eleget téve ezzel hitvallásunknak és eskünknek, a nemzet és a magyarság védelmében! A kivonulás 17 órakor kezdődik.
Egyed Zsolt
Jobbik, B.A.Z.megyei elnök
Vécsre is elindultak
17:10 Kiss Róbert, az Új Magyar Gárda főkapitánya tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy Vécsen is hasonló, cigányok által elkövetett garázdaság történt: ott egy jobbikos vezető házába törtek be. A Gárda budapesti, Pest és Heves megyei szakasza, körülbelül 100-150 fővel indult meg a helyszínre. Ha ott sikeresen megoldják a problémát, ez a csapat is elindul Sajóbábonyba - mondta el Kiss Róbert.
Sajóbábonyban megtámadták a gárdistákat!
17:15 Két autót, mellyel a gárdisták csapatát vezették, baltával és kapával vertek szét helyi cigányok. Az erős rendőri jelenlét ellenére a cigányok támadásra készülnek! - tájékoztatta szerkesztőségünket Egyed Zsolt.
17:50 Sajóbábonyban a rendőrség lezárta a bevezető utat, három cigányt pedig előállítottak a baltás támadók közül. A helyszínre a Nemzeti Őrsereg is elindult.
18:20 A kuruc.info szerint korábban egy Suzuki leparkolt egy bekötőúton, és beszélgettek egy rendőrrel, amikor megállt mellettük egy kisbusz. Ebből 30-40 cigány ugrott ki és szó nélkül elkezdték ütni az autót, amelyben egy 16 éves kislány, 30 éves nő, és egy 18 éves fiatalember tartózkodott. A rendőrség közben megérkezett, ám csak igazoltattak, miközben több száz cigány állt kapával-kaszával a kezében. Velük szemben 80 gárdista készül felvenni a harcot.
18:50 A Minap.hu hírportál helyszíni tudósítójának jelentése szerint: "Hatalmas kocsisor torlódott fel a 26-os úton. Az emberek nem jutnak haza, nem engedik be őket saját településükre. A rendőrség lezárta a területet, egyelőre senkit nem engednek be. Több ember ideges, fél, attól tart baja esik a Sajóbábonyban lévő hozzátartozóiknak." A rendőri készültség hatalmas, mindenhol rohamrendőr látható.
19:00 A rendőrség jelenleg a Suzukinál helyszínel. Egyed Zsolt beszámolója szerint a tettesek ellen garázdaság gyanújával indítanak eljárást, nem pedig gyilkossági kísérlet miatt...
A rendőrök mindeközben átvizsgálják a gárdisták autóit, önvédelemre alkalmas eszköz után kutatva. (Nehogy bármi esélyük is legyen - a szerk.)
A cigánysoron továbbra is nagy a mozgolódás.
19:20 A Minap.hu tudósítója szerint lassan megindul a kocsisor, s kijöhetnek azok az emberek, akik Sajóbábonyban rekedtek, de a városba csak lakcímkártya ellenőrzés után mehetnek be az ott élők. A honlap egy sajóbábonyi lakótól megtudta: a helyiek rettegnek a feldühödött cigányoktól, akik megvadulva járják a főutcát, és azt üvöltözik: "Holnapra megölünk minden magyart!"
19:45 Míg Sajóbábonyon belül a rendőrök visszaszorították a cigányokat, addig Taktaközből több száz roma kelt útra, hogy Sajóbábonyba menjenek - adta hírül a kuruc.info. A rendőrség is nagy erőket csoportosított át Budapestről és Nyírbátorból. A Sajóbábonyba vezető bekötő útra senki, még a tv-stábok sem mehetnek be. Ezáltal viszont a rendőrök meggátolták a helyszínre érkező gárdistákat, szimpatizánsokat, hogy segítsenek bajba jutott társaikon.
20:05 A minap.hu tudósítója szerint néhány perce hatalmas mozgolódás volt emgfigyelhető a rendőrök részéről. Legalább száz gárdista várakozott a lezárásnál, majd őket és a sajtót is továbbengedte a hatóság. A gárdisták folyamatosan érkeznek a helyszínre, többen a fővárosból. Bent a településen hatalmas a tömeg.
20:15 Szegedi Csanád, a Jobbik Európai Parlamenti képviselője közleményben szólítja fel a rendőrséget arra, vessen véget a cigányterrornak Sajóbábonyban és országszerte is.
20:20 Most már folyamatosan érkeznek - rendőri felvezetés mellett - a menetrendszerinti buszjáratok a településre, igaz jóformán üresen, hiszen az utasok a település határától korábban már gyalogosan közelítették meg a lakhelyüket. A teljes útzár megszüntetéséről egyelőre még nincs hivatalos információ.
21.05: A boon.hu tudósítója látva a cigányok által megtámadott autót, így fajadt ki: "Az autón körbe az összes ablakot betörték, fejsze és husángnyomok tömkelege található az Suzukin, a vezetőülés háttámlájánál oldalról egy fejszenyom (!!!) látható." (A rendőrség az ügyben, ugyebár garázdaság bűntettében nyomoz. Ha a fejsze talál, jó eséllyel már nem élne a sofőr. Ezt a vádat minden épeszű ügyész gyilkossági kísérletre fogja módosítani - a szerk.)
21.30: A megvadult cigányok farkasszemet néznek a rendőrökkel, akik felvették bevetési ruhájukat is. A romák egyébként a sajtósokat sem nézik jó eszemmel, egyikőjük halálosan megfenyegette a minap.hu fotósát: Ne villogjál öcsém, mert elvágom a torkod- üvöltötte neki az egyik cigány, miközben le akarta fényképezni. Egy másik pedig letolta a nadrágját és a hátsóját ajánlgatta az operatőröknek, fotósoknak.
21.33: Kisgergely András, az Új Magyar Gárda főkapitány-helyettese tájékoztatta a barikád.hu-t, hogy a rohamrendőrök sorfalat állnak Sajóbábony határában a több száz gárdista és szimpatizáns előtt is. A faluba vezető utat műveleti területté nyilvánította a hatóság. A cigánysoron továbbra is hatalmas tábortűz ég, melynek fényénél folyamatosan igazoltatják a kisebbségieket az egyenruhások. Az egyik rendőri vezető tájékoztatása szerint egyre több cigányt állítanak elő, pontos számot nem mondott. Kisgergely András tájékoztatta a rendőrséget, hogy a gárdisták addig nem hagyják el a helyszínt, amíg a rendőrök garanciát nem vállalnak minden egyes sajóbábonyi magyar ember testi épségéért.
22.10: Kisgergely András, az Új Magyar Gárda főkapitány-helyettese a barikád.hu-nak elmondta: Egyre több gárdista gyűlik a falu határába. Jelenleg mintegy 300-an vannak, de szükség esetére több, mint 600-n állnak készenlétben. A cigányok által gyújtott óriási tábortűz még mindig ég, a faluba egy tűzoltó autó is érkezett, egyelőre nem tudni, miért.
A gárdisták továbbra is tartják magukat ahhoz az elhatározásukhoz, hogy addig nem hagyják el a helyszínt, amíg a hatóság nem biztosítja minden egyes helyi lakos biztonságát.
Kisgergely András hozzátette: Célunkat elértük, a közbiztonság Sajóbábonyban helyreállt. Ha a Gárda nem vonul ki ma, akkor a rendőrök biztosan nem mozgósítottak volna ekkora erőt a rend helyreállítására, és a halálosan megfenyegetett helyi magyarok megvédésére.
Nem mer hazamenni a sajóbábonyi Jobbik elnöke
22.18: Bencs Gábor, a sajóbábonyi Jobbik elnöke nyilatkozott a sajtó munkatársainak a település táblájánál. A politikus felvázolja az előzményeket, miszerint tegnap a lakossági fórum kezdete előtt már egy másfél órával megjelentek a cigányok. Bencs Gábor, megerősíti azt, amit órákkal ezelőtt leírtunk és azt állítja felvétel is bizonyítja, hogy a helyi boltban megverték a tulajdonost, mert az üzlet be volt kamerázva. Bencs Gábor azt állítja, őt és családját megfenyegették a romák, ezért védelmet kért a rendőrségtől. A rendőrség személyi védelmet nem tudott biztosítani, de megerősített jelentétet igen a településen. A gárdisták a sajóbábonyi Jobbik elnöke szerint az ő védelmére siettek a településre, de rögtön megtámadták őket a romák, akik baltával, csákánnyal estek a gárdisták autójának. Bencs Gábor fél, nem mer hazamenni, örül, hogy az ország több pontjáról érkeznek a gárdisták.
A minap.hu tudósítója szerint most már kicsit nyugodtabb a hangulat, a rohamrendőrök és a romák nem csaptak össze. A cigányok már nem olyan ellenségesek a sajtóval, mint korábban, hangulatuk hullámzó, olykor örülnek jelenlétüknek, máskor meg el akarják vágni a torkukat. Az árokparton és több utcában tüzet gyújtottak, csapatokba verődtek a helyi romák, nem mennek haza.
22.41: A napi.hu tudósítója szerint ismét érkeztek rendőrök a helyszínre, nem tudni, hogy erősítés jött vagy egyszerűen váltás van. A tűzoltók a szántóföldeket világítják be, hogy a hatóságok lássák azt a terepet is, ahol nem áll rendőrsorfal. Az országos vajda a helyszínre érkezett. és bement a polgármesteri hivatalba. Többen azt állítják, látták Dr. Pásztor Albertet, a miskolci rendőrkapitányt, ahogy elhagyta a hivatalt és Sajóbábonyt. A gárdistáknak egyébként kifejezetten jó a kedvük, énekelnek.
Cigányvajdákkal tárgyalnak a rendőrök - a gárdistákat meg sem hívták
22.48: A település polgármestere, Nagy Imre egyeztetett a rendőri vezetőkkel és reméli, minél hamarabb helyreáll a rend Sajóbábonyban. A borsodi cigányvajda, Lakatos Attila kijelentette: "garantálom, hogy itt nem lesz semmi baj, le kell csillapítanunk az indulatokat, senkinek nem eshet bántódása."
Kálai Csaba az országos cigányvajda, a médián keresztül azt üzente a gárdistáknak, hogy ne vonulgassanak, ne masírozzanak, hanem ismertessék meg programjukat a cigánysággal, és ha megfelelő programot tudnak lerakni a romák majd mellé állnak. (A Jobbik már számos alkalommal ismertette a cigánykérdéssel kapcsolatos elképzeléseit. Szombaton is épp ezért érkeztek Sajóbábonyba, de a cigányok nem voltak rá kíváncsiak, hanem rájuk támadtak, és fenyegették őket. - a szerk.)
Dr. Pásztor Albert, Miskolc rendőrkapitánya is a helyszínen van, sétál, és egyeztet a rendőrökkel, telefonál. Valamelyik kollégájával beszélgetett, mikor elcsíptem néhány mondatot, miszerint nagyon komoly tanúkutatást, kihallgatásokat, nyomozást kell folytatni az autókat széttörő helyiek ügyében. (Reméljük ezúttal végre valóban így is lesz. - a szerk.) Kiderült, az előbb nem erősítést, hanem váltást kaptak a rendőrök.
23.06: A helyszínen tartózkodó gárdisták szerint a cigányvezetőkkel ellentétben őket senki sem invitálta tárgyalásra, holott nem ők támadtak a romákra, hanem azok rájuk. (Kállai Csaba országos cigányvajdát ezzel ellentétben nem csak beengedték a településre, de még tárgyaltak is vele, sőt provokatív, rosszindulatú üzeneteit is úgy tolmácsolja a média, mint, ha ő bárkit is, bármit is képviselne - a szerk.)
23.35: Kisgergely András gárdakapitány tartott tájékoztatást a „Sajóbábony tábla” tövében. Kisgergely András arról számolt be, mit tudott meg a rendőrkapitánytól. A gárdisták óránként kérik a rendőrség tájékoztatását.
- Négy embert már őrizetbe vettek, azok közül, akik csákánnyal, baltával támadtak rá a gárdisták autójára. Két embernek kezdeményezik az előzetes letartoztatását, további tettesek felkutatásán dolgozik a rendőrség, hiszen nem négyen, hanem legalább tízen püfölték az autót. A rendőrség biztosított minket arról, hogy megerősíti Sajóbábonyban a rendőri jelenlétet, ahol egyébként négy körzeti megbízott dolgozik- mondta el Kisgergely András a gárdistáknak.
A gárdisták felháborítónak tartják, hogy a cigányvajdákat beengedték a városközpontba, ők pedig a település szélére szorultak, ettől függetlenül nyugalom van Sajóbábonyban, a gárdisták zsíros kenyeret majszolnak, a sajtósok száma apad, a borsodi cigányvajda hamarosan sajtótájékoztatót tart a helyszínen és azt ígéri, hazaküldi aludni a romákat. Dr. Pásztor Albert ott van a helyszínen, igyekszik csillapítani a kedélyeket minden oldalon.
0.02: Mivel az éjszaka (éjszakák) hosszú és hideg,főleg Sajóbábonyban,a Jobbik megyei vezetése intézkedett a jelen lévő gárdisták és szimpatizánsok ellátásáról! Nemsokára érkezik a vacsora,sajóbábonyi magyarok pedig forró teát készítenek a gárdistáknak és a szimpatizánsoknak. A gárda továbbra is kitart!
Rasszista bűncselekménnyel vádolják a megvadult cigányokat
0.16: Kisgergely András úgy tájékoztatta barikad.hu-t, hogy a gárdisták autójára támadó cigányok közül kettőt etnikai csoport elleni erőszakkal, másik kettőt pedig életveszélyes fenyegetéssel vádol a rendőrség. Az előbbi lényegében rasszista alapú bűncselekményt takar, büntetési tétele 2-6 évig terjed. (Üdvözlendő, hogy a hatóság végre tudomásul veszi ,hogy létezhet a cigányok körében is magyargyűlölet, illetve ebből fakadó erőszak. Ugyanakkor a valóban tényszerű vád ez esetben egyértelműen a rasszista indokból elkövetett gyilkossági kísérlet lett volna. - a szerk.)
kuruc.info, minap.hu és boon.hu nyomán barikád.hu
FRISS HÍREK
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén
- 10:12
barikádTV: A szebb jövőért kértek segítséget Medgyesegyházán
- 09:55
Cenzúrázható lesz az internet
- 09:39
15 milliárdos kárt okozhattak a MÁV-nak
- 09:20
Kadhafi egyik fia visszatérne Líbiába
- 09:00
Obamát akarta likvidálni egy üzbég férfi
- 08:50
Védelmet kaphatnak a kommunista diktatúrák kitelepített áldozatai
- 08:33
Hackerek bénították meg a CIA honlapját
- 08:29
A görög kormány jóváhagyta az EU-IMF-hitelmegállapodást
- 08:18
Illegális bevándorlók ostromolják a határokat
- 22:06
Ügyészségen a MÁV-székház ügye
- 21:55
Ankara: katasztrófa volna az Irán elleni háború
- 21:02
Tovább fosztogatnak Bagon
- 20:39
A görög radikális jobboldal beintett Brüsszelnek
- 19:56
Szombaton temetik a visontai Jobbik egyik alapítóját
- 19:48
A névtelen fegyver
- 19:39
Arculcsapás volt az első fizetés
- 19:08
Malina Hedvig mellett is kiállnak a pozsonyi tüntetők
- 18:50
Bundabotrány: bedől az Aczél elleni vád?
- 18:44
Magas rangú hírszerzők a vádlottak padján Törökországban
- 18:21
Zuhannak az európai tőzsdék
- 18:04
A nap képe: hóba taposott Föld az ELTE-n
- 17:57
Még több ügyben emelhetnek vádat Geréb Ágnes ellen
- 17:40
Magyar helységnévtáblákat helyezett ki az MKP
- 17:29
Jobbik: abszurd, hogy a kommunista utódpárt akar feloszlatni minket
- 17:05
Spanyolországban kapcsolták le Djindjic egyik gyilkosát
- 16:37
A prémium-botrány miatt távozik a BKV vezérigazgatója?
- 16:25
Politikai boszorkányüldözés vörös lepelben
- 16:21
Vona Gábor a Ma Reggelben
- 16:16
A Ryanair veheti át a Malév helyét
- 16:09
Gyorshír: Lemondott a BKV vezérigazgatója
- 15:58
A Jobbik vizsgálatot követel a BKV-prémiumok ügyében
- 15:47
Rács mögött a nyíregyházi Egészségügyi Holding vezetője
- 15:19
Leminősítette Egyiptomot a Standard & Poor's
- 14:59
Elítéltek egy orosz mérnököt a CIA-vel való együttműködésért
- 14:44
Rijád: megingott az ENSZ iránti bizalom
- 14:35
Romániában már 57 áldozata van a hidegnek
- 14:20
Fazekas: a szembesítés nem vezetett eredményre
- 14:16
Profi párt és mozgalom a cél
- 14:10
Gyalogost gázoltak halálra a 42-es főúton
- 14:09
Az utolsó szó jogán is tagadtak a Hunvald-ügy vádlottai
- 13:52
Újabb hajléktalan lett a tél áldozata
- 13:44
Két év letöltendő a bábának
- 13:20
Öngyilkosság, nem szurkálás történt Sopronban
- 13:18
Pénteken 73 millió köbméter földgázfelhasználás várható
- 13:09
Szerb tömeggyilkost véd Anglia
- 13:05
Orvvadászt fogtak el Mátraszelén
- 12:49
Németország kiutasított négy szíriai diplomatát
- 12:43
Két robbantásos merénylet Aleppóban
- 12:35
Tizenhét további felekezetet kaphat egyházi elismerést
- 12:21
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 12:19
Nem közlekedik két szerb kishatárforgalmi vonat
- 12:17
Az Internazionale cáfolja, hogy szerződtetné Fabio Capellót
- 12:05
Gázórát és gázcsöveket loptak el Nemesdéden
- 11:42
Kétezer alkalmazottat bocsát el a Malév
- 11:29
A Gazprom a tervezettnél kevesebb gázt exportál Európába
- 11:25
Gyengült péntek reggelre a forint
- 11:20
Halált okozott a francia étvágycsökkentő gyógyszer




