Vona: Már a 2010-es választás is a Jobbik és a Fidesz párharcáról szól
2009, november 19 - 09:18
Vona Gábor szerint a magyar lakosság kétharmada jobbikos, csak még nem tud róla. Abban is biztos a pártelnök, hogy idővel ők irányítják majd az országot. A múlt hét végén Zalaegerszegen járt, akkor kérte a Zalai Hírlap beszélgetésre.
A Sonda Ipsos felmérése szerint a biztos pártválasztók körében 12 százalékon, a teljes lakosságra vetítve 6 százalékon áll a Jobbik. Ez a kormányzati szerepvállaláshoz kevés, önök (a kommunikáció szintjén) mégis kormányra készülnek. Hogyan?
Egyrészt a közvélemény-kutatásokat óvatosan érdemes kezelni, másrészt a Jobbik támogatottságát illetően jelentős tartalékok vannak még a társadalomban. Különösen a már lejáratódott pártokkal nem szimpatizáló, bizonytalan szavazók körében.
Tehát balról is, jobbról is hódítanának el szavazatokat?
Mi nem e kategóriák alapján gondolkodunk, van egy programunk, ehhez szeretnénk szavazókat toborozni. Egyébként egyre kevésbé látom a jobb- és baloldalt értékes modellnek, ma már inkább a nemzeti kontra multinacionális erők alkotják a politikai térképet. Mi a nemzeti térfélen vagyunk jelen, programunkban pedig sok olyan elem található, amire bárki igent mondhat. Úgy szoktam fogalmazni: az emberek kétharmada jobbikos, legfeljebb még nem tud róla. Abban egyébként biztos vagyok, hogy előbb-utóbb a Jobbik kormányozza Magyarországot, csak az a kérdés, a társadalom mikor dönt így. Már a 2010-es választás is a Jobbik és a Fidesz párharcáról szól.
Ám a Fidesz nélkül kormányt alakítani 2010-ben nyilván nem lehet...
Én ezt nem fogadom el, az a célunk, hogy többséget szerezzünk. A Fidesz-Jobbik koalíció lehetőségét viszont egyértelműen kizárom.
Ugyanakkor a társadalom jelentős része erős ellenérzéssel tekint a Jobbikra, sőt, sokan félnek a párttól. Szélsőséges, antiszemita, rasszista: néhány jelző, amivel önöket illetik.
Kormányzati munkánkkal ezeket az alaptalan vádakat cáfolni fogjuk. Magyarországon bejegyzett magyar párt a miénk, ami a magyar nemzet érdekeit kívánja képviselni itthon és a nagyvilágban. Ami pedig a félelmet illeti: szerintem nem félnek többen a Jobbiktól, mint a Fidesztől vagy az MSZP-től. Tőlünk a jelenlegi parlamenti erők félnek leginkább, mivel alulról szerveződő párt vagyunk, amelyik képes a nép hangját bejuttatni a törvényhozásba.
Nem így látja egykori szövetségesük, Csurka István, aki szerint a Jobbikban a bukásra ítélt MSZP-s és SZDSZ-es káderek lelnek menedékre. Mi végre e szembefordulás?
Csurka Istvánt én mindig drámaírónak tartottam inkább, mint politikusnak, és ez a kijelentés is a drámaírói munkásságának lehet a része. Ha mégsem, akkor sajnos irigységével együtt átlépte az épelméjűség határát... Hiszen aki ismeri a Jobbikot, látja, hogy nem csak antikommunisták vagyunk, hanem antiliberálisok is, sőt, ez utóbbi elv a politikánk magva.
Meddig lesz még jelen a közterületeken a Magyar Gárda? A szervezet feloszlatása óta rendőrségi jogértelmezés kérdése, hogy eljárnak-e a gárdaruhát viselőkkel szemben, vagy sem.
A jogi háttér rendezése vélhetően az új kormányra vár. Eleve abszurd, hogy egy jogi személyiséggel nem rendelkező mozgalmat feloszlat a bíróság, az viszont a másodfokú ítéletben sincs benne, hogy a gárdisták ne élhetnének alkotmányos jogaikkal, gyülekezési és vélemény-nyilvánítási szabadságukkal.
Vona Gábor gyakori szónoki fordulata, hogy a két nagy kereskedelmi tévéadót elzavarják az országból. Mint mondta, majdani ORTT-delegáltjuk révén azt szeretnék elérni, hogy az adók sugárzásra vonatkozó koncessziós jogát (s ezáltal az állami támogatást) visszavonják. "Nem vagyok prűd, nem gondolom, hogy klerikális forradalmat kellene végrehajtani a kereskedelmi médiumokban, de igenis értékadó műsorokra volna szükség - tette hozzá."
Zalai Hírlap - barikád.hu
FRISS HÍREK
- 11:45
Török gépek mértek csapást kurd búvóhelyekre Irakban
- 11:37
Kigyulladt egy családi ház Veszprém-Gyulafirátóton
- 11:25
Közvetlen államfőválasztás elé néz Csehország
- 11:13
Négy magyar jégtörő dolgozik a szerb-horvát Duna szakaszon
- 10:51
Feltételezett emberrablókat lincseltek meg Mexikóban
- 10:38
66 millió köbméter földgázt is felhasználhatunk ma
- 10:18
Bukdácsoltak az árfolyamok az elmúlt héten
- 09:59
Felgyújtotta magát egy tibeti szerzetesnő Kínában
- 09:46
Politikai válság árnyékában az új maldív-szigeteki elnök
- 09:32
Szívműtét előtt a japán császár
- 09:22
Megszüntették a szmogriadót Budapesten
- 09:10
Újbudai Nemzeti Estek - EU: Kint vagy bent?
- 08:55
Guinness-rekordra készülnek a nagykanizsai fánkfesztiválon
- 08:49
Borítékolható a türkmén „választás” eredménye
- 08:33
Leégett egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
- 08:21
Alonso elégedett a Ferrari új versenyautójával
- 08:10
Az al-Kaida vezére a szíriai felkelőket támogatja
- 08:00
Nótin Tamás: Globális Jenga
- 21:57
Százezrek korcsolyáztak Hamburgban
- 21:31
Rendkívüli állapot Montenegróban a havazás miatt
- 21:09
Amerikai és egyiptomi katonai vezetők találkoztak Kairóban
- 20:49
Munkába áll a fővárosi jégtörő hajó
- 20:35
Újra nyitnak a hideg miatt bezárt borsodi iskolák
- 20:18
Lezuhant egy magyar nő egy osztrák síliftről
- 20:03
Rendhagyó kezdeményezés a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjétől
- 19:41
Éjjel mínusz 30 fok várható Szlovákiában
- 19:25
Nem találták a korcsolyázót a Balaton jegén
- 19:02
Megemlékezés a kommunizmus áldozataira
- 18:55
Kigyulladt a gyöngyöspatai vajda háza
- 18:44
Tőrünk keleti rokona
- 18:42
Rendszámváltás helyett rendszerváltást!
- 18:30
Kigyulladt egy présház Óbudaváron
- 18:18
A Magyar Polgári Párt távirata Markó Bélának
- 18:06
Európa szerte a szerzői jogok szigorítása ellen tüntettek
- 17:43
Putyin nem ér rá fogadni az európai megfigyelőket
- 17:28
Eltemették az etiópiai merénylet egyik áldozatát
- 17:17
Iraki dzsihadisták harcolnak Szíriában
- 17:00
A görögök az EU és az IMF ellen tüntetnek
- 16:45
Lassan felszabadul Európa a fagy uralma alól
- 16:29
Több százan vonultak fel a Malévért
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén
- 10:12
barikádTV: A szebb jövőért kértek segítséget Medgyesegyházán
- 09:55
Cenzúrázható lesz az internet
- 09:39
15 milliárdos kárt okozhattak a MÁV-nak
- 09:20
Kadhafi egyik fia visszatérne Líbiába
- 09:00
Obamát akarta likvidálni egy üzbég férfi
- 08:50
Védelmet kaphatnak a kommunista diktatúrák kitelepített áldozatai
- 08:33
Hackerek bénították meg a CIA honlapját
- 08:29
A görög kormány jóváhagyta az EU-IMF-hitelmegállapodást
- 08:18
Illegális bevándorlók ostromolják a határokat
- 22:06
Ügyészségen a MÁV-székház ügye
- 21:55
Ankara: katasztrófa volna az Irán elleni háború
- 21:02
Tovább fosztogatnak Bagon




