TOP 10 – Ki legyen az új országos rendőrfőkapitány?

SzolgálatbanSzolgálatbanA szeptemberben kezdődött rendőrterror, majd az azt követő szerecsenmosdatás eljutott a csúcspontjára. A bennünket szolgáló és védő testület tagjai – a mi pénzünkön – mára bankokat fosztanak ki, lőszerekkel kereskednek, lányokat futtatnak, másodállásban alvilági bárok kidobóiként feszítenek és fiatal lányokat becstelenítenek meg csoportosan. Ezt az illetékesek úgy kommentálták, hogy a társadalom és a rendőrség közötti bizalom kissé (sic!) megingott. Az „apró malőr” a két főkapitány – Bene és Gergényi – székébe került. Szerkesztőségünk úgy döntött, körülnéz a hazai piacon, ki lehetne méltó utód a megüresedett országos főkapitányi székre. Igyekeztünk olyan személyekre javaslatot tenni, akik alkalmasak lehetnek a miniszterelnökkel és a jelenlegi rendőri állománnyal való közös nevező megtalálására. Nézzük, kiket dobott a gép! Tasnádi Péter: Meddig tart a hidegvér?Tasnádi Péter: Meddig tart a hidegvér?10. jelölt: Tasnádi Péter Sokak szerint a hazai alvilág fejének tartott marcona férfi ideális jelöltnek tűnik. Igazi macsó, kemény, kissé érdes fellépéssel, ugyanakkor kifinomult úriember, a társaság központja. Megbízható, alapos személyiség, amolyan korabeli aranyember, kicsit necces a múltja, de amihez fog, abban mindig sikeres. A magyar rendőrséggel minden bizonnyal kifogástalan és harmonikus kapcsolatot lenne képes kialakítani. Számtalan új project indulhatna el és végre a kínai piac körüli balhék is elcsendesednének. Gyenge pontja éppen határozottsága lehet. Kérdés, hogy mennyire jönne ki a konfliktogén Gyurcsánnyal? Valószínűség-számítások szerint csupán három és fél óra összezárásra lenne szükség ahhoz, hogy a köztudottan hidegvérű Tasnádinál elfogyjon a türelem, és beverje a miniszterelnök orrát. Gál Junior Zoltán: Tuti megoldásGál Junior Zoltán: Tuti megoldás9. jelölt: Gál J. Zoltán Ha valaki megbukik a jelenlegi kormány háza táján, mindig van egy jolly joker, akire bármilyen feladat rábízható. Igazán komolyan terhelhető ember. Sehol semmit nem csinál, de jó beszélőkéje és vastag arcbőre révén bármit el tud adni. Még a Kádár-rendszerben vezetősködött édesapja révén belepillanthatott a népbutítás bolsevik boszorkánykonyhájába is, ahol a jelek szerint ellesett néhány mesterfogást. Kinevezése azért lenne szerencsés megoldás, mert sokkal összehangoltabbá válna a kormány és a rendvédelem kommunikációja. Nem beszélve arról, a kabinet számára hatalmas, hozadékáról, hogy a váltás látszólagossága mellett minden maradna a régiben. Hány 21 éves lány van még Budapesten?... Komáromi István: Dalban mondja elKomáromi István: Dalban mondja el8. jelölt: Komáromi István Izzasztó rémálmaink állandó szereplője a dalszerző ex-rendőr, aki a pesti folklór szerint még hivatásosként rendre térden állva, csak úgy olaszosan, dalolt a frissen felvett szőke rendőrcicáknak. Bár már nem tartja rettegésben a BRFK hölgydolgozóit és kollégái akut röhögő görcsei is elmúltak, Fásy Ádám zenés-tévés mulatója gondoskodott arról, hogy ne merüljön feledésbe ez a méltatlanul mellőzött kortárs művész. Egy megyei 2-es motorversenyzőnek és Balázs Palinak a keverékéből gyúrt stílusát ugyan még finomítani kell, de Pista képes a megújulásra. Lehet, hogy egy kis munkával ő lehet az eddigi legsármosabb főkapitány. És füleinkben már halljuk is a Komáromi remake-t: „Mr. Universe, a szépek szépe, női szívek főrendőre.” Doszpot Péter: Tőle hasra vágod magadDoszpot Péter: Tőle hasra vágod magad7. jelölt: Doszpot Péter A körúti török étkezdékben rendre a kinti, a járókelők számára jól látható asztaloknál üldögélő egykori nyomozósztár, majd szocialista honatya régen eltűnt a main stream-ből. Az utóbbi időben csupán kései nősülése ütötte át a közérdeklődés küszöbét. Itt lenne az ideje, hogy újra feltűnjön dögös fekete bőrdzsekijében a bulvárlapok címoldalain, azzal a semmivel össze nem téveszthető mosollyal az arcán. De jó volna újra látni a Kék Fényben éles bevetésen, amint szolgál és véd bennünket, egyszerű adófizető állampolgárokat, és hallani újra szállóigévé vált, elgondolkodtató ars poeticáját: „Gyerünk, tedd hátra a kezeidet, b…d meg!” Demcsák Zsuzsanna: KártérítésDemcsák Zsuzsanna: Kártérítés6. jelölt: Demcsák Zsuzsa Ugyan nemrég ért véget Demcsák meghurcolása, melynek során a jobboldal kifogásolta az erotikus fotózásokról és a babajátszóterek megválogatásáról elhíresült médiasztár kormányszóvivői kinevezését, mégis érdemes talonban tartani a nevét. A kínos incidens ellenére ugyanis számos súlyos érv szól mellette. Egyrészt felháborító, hogy a hazai liberális felső tízezer egy prominens hölgytagjának nem szolgáltatott még az állam igazságot az őt ért atrocitásokért. Férje vitatott pénzügyletei révén sokat tudhat, talán gyors és sikeres nyomozómunka indulhatna meg a baloldali politikai és kulturális elit bűnszövetkezetének felgöngyölítése érdekében. Mivel a magyar férfiak jelentős része ábrándozik szexuális kalandról egy rendőrnővel, a rendőrségbe vetett bizalom megingását is orvosolhatná egy-egy bevállalósabb aktfotóval. Kulcsár Attila: Ég a keze alatt a pénzKulcsár Attila: Ég a keze alatt a pénz5. jelölt: Kulcsár Attila Ugyan iskolázottsága hagy némi kívánnivalót maga után, de kétségtelen, hogy ő már bizonyított. Nagyszerű és hálózatbarát frissítést jelentene a Gyurcsány-klán számára. Fantasztikus képességekkel bír a human relations, azaz a HR világában. Megannyi befolyásos ember bizalmát volt képes elnyerni, és nem is ijedős fajta. Mindannyian olvashattuk az újságokban és láthattuk a híradásokban, hogy komoly tapasztalattal bír nagyobb összegek kezelésében is. Ez lehetővé teszi, hogy a ORFK költségvetésének tisztességes felhasználásával tízmillió magyar szívről egyszerre essen le a nagy kő. Belpolitikai előnyt is hozhatna ez a talptól talpig becsületes férfi, hiszen kinevezésével végleg ki lehetne fogni az MDF „tiszta kezek” vitorláiból a szelet. Fekete Pákó: Kislány vigyázz!Fekete Pákó: Kislány vigyázz!4. jelölt: Fekete Pákó Tetszik, nem tetszik, a globalizált, neoliberális trendek begyűrűztek hazánkba is. Tömegek zabálnak McDonald’s-ban, ropogtatnak zsíros chips-et a tévé előtt, pókereznek interneten, stb. Mikor lenne jobb apropó a mostaninál arra, hogy végre teljesüljön milliók vágya: fekát az ORFK élére! A sok „hule” meg, akinek nem tetszik a dolog, jobban teszi, ha „vidzsáz, hodzs el ne hibázzsa”. A lakosság félelmeit pedig oldhatná az új főkapitány által meghonosítandó rendőr közhely: adide a forgalmit, a jogsit meg a didid, adide! Pándy András: Földalatti tevékenységPándy András: Földalatti tevékenység3. jelölt: Pándy tiszteletes Akik számára Fekete Pákó túl sok, de nem lennének ellenére némi nemzetközi nyitásnak, azok számára lehet ideális jelölt Belgiumba szakadt hazánkfia, Pándy András tiszteletes. Bizonyára mindenki emlékszik az évekkel ezelőtti reality horrorra, amikor kiderült, hogy a zavaros tekintetű lelkész sorban gyilkolta le környezetét és ásta el maradványaikat a pincében. Volt már egy vasprefektusunk a BRFK élén, van egy pszichikai esetünk a kormány élén, igazán beleférne egy sorozatgyilkos az ORFK-nál is. A rendőrbűnözés és a belső ellenőrzés problematikája pedig önmagától megoldódna. Pándy Bandi, a főkapitány ugyanis péntek éjfélre világítatlan alagsori irodájába hívná a szabálysértő „yardokat” egy elbeszélgetésre… Schobert Norbi: Az ORFK-ból is lehet pénzt csinálniSchobert Norbi: Az ORFK-ból is lehet pénzt csinálni2. jelölt: Schobert Norbi Doszpot és Komáromi után van még egy ex-rendőrünk, aki talán még kacifántosabb karriert futott be kollégáinál. Schobert Norbiról van szó, a magyar zsírpárnák elleni háború kereszteslovagjáról. Megválasztásával új trendek jelennének meg a hazai rendvédelmi hatóságnál. Norbi gumibot környezetkímélő kaucsukból, Norbi vízágyú pí-vízzel, szigorúan update 1-es rendőr menü, valamint a kick-boksz fitness egy speciális változata, az oszlató aerobic. Utóbbi során a rendőrök gyakorolhatnák a járókelők pontosan elhelyezett fejberúgását és tüntető nyugdíjasok full-kontakt ártalmatlanítását. Az ORFK élén eltöltött felejthetetlen évekről pedig idővel egy méregdrága, exkluzív DVD-t lehetne kiadni számos extrával, valamint nagy színes fotókkal egy leleplező bestsellert: Rendőrök rubintja címmel. Rex felügyelő: Ígéző szemek, de megázva büdiRex felügyelő: Ígéző szemek, de megázva büdi1. jelölt: Rex felügyelő Bár sorra maradnak el a kutya hideg telek, kutya nehéz körülmények várnak arra, aki rendbe akarja tenni a széteső ORFK-t, így nem csoda, hogy a legvalószínűbb jelölt a főkapitányi székre egy kutya. Mindannyian szunyókáltunk már el vasárnap koradélután a német sorozaton, amelynek főszereplője egy kedves, okos németjuhász, aki mindig jókor van jó helyen. Tőle pedig talán mindannyian elfogadnánk azt, amit elődeitől nem tudtunk, hogy a főkapitányok mindenbe beleugatnak, hogy mindenkit leugatnak, és hogy kutyaszámba se veszik az embert. És az sem egy utolsó szempont, hogy ha egy ebnek azt kell mondjuk: „tűntél, takarodtál a helyedre, de azonnal!”, akkor az azonmód meg is teszi. Dobozinál, Gergényinél és Benénél ezt sokáig kellett ismételgetni. barikad.hu

FRISS HÍREK