BKV-botrány: kirúgják az informatikai igazgatót is

A BKV megkezdte az informatikai igazgató rendkívüli felmondásának előkészítését - közölte szűkszavú közleményében szerdán délután a közlekedési társaság.

Az informatikai vezető ellen egyébként elfogatóparancsot adott ki a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, mert hiába szerették volna meghallgatni a napokban kirobbant vesztegetési ügyben, nem jelentkezett. Fuzik Zsolt Béla állítólag Ausztriába ment síelni, majd megbetegedett, mindenesetre munkahelyén azóta sem látták.

Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, a Budai Központi Kerületi Bíróság hétfőn délután helyezte előzetes letartóztatásba a Budapest Airport Zrt. és a BKV Zrt. jogi igazgatóit. Rajtuk kívül előzetesbe került az ügy másik két gyanúsítottja, az ötödik ellen pedig lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság. A BKV informatikai igazgatója ellen elfogatóparancsot bocsátott ki a rendőrség. A gyanú szerint vesztegetési ügybe keveredtek, milliókat osztottak vissza a BKV és a Budapest Airport szerződött üzletfelei kétes megbízások után az igazgatóknak.

A jogi igazgatót már a hét elején felmentették a BKV-nál, megbízott igazgatónak a korábbi jogi osztályvezetőt, Tomasitz Istvánt nevezték ki. A BKV felülvizsgáltat minden szerződést, amit a korábbi jogi igazgató kezdeményezett, vagy felügyelt.

FH - barikád.hu

FRISS HÍREK