Na végre! Hungarica a Petőfi Csarnokban! - II. Koncert a nemzeti jogvédelemért (+ új videoklip)
2009, december 26 - 10:37
A Hungarica együttes neve összefonódott a nemzeti jogvédelemmel. A zenekar Szabadság betűi című dala rövid idő alatt a magyarok jogainak sárba tiprása ellen küzdők himnuszává vált. Az együttes 2010. március 20-ra, már második alkalommal szervez nagyszabású rendezvényt a nemzeti jogvédelemért, amely "Nincs más föld, nincs más ég" című, megjelenésének hetében a Mahasz lista csúcsán nyitó CD-jük lemezbemutató koncertje is egyben.
Ezúttal a helyszín is szimbolikus jelentőséggel bír, hiszen a Petőfi Csarnokban két évtizede nem játszhatott nemzeti rock csapat. A nemzeti jogvédelem erősödését jelzi, hogy a cenzúra most meghátrálásra kényszerült.
A zenekar a rendezvény tiszteletére Karácsonyra elkészítette „BALLADÁK” című akusztikus lemezét ami 9 számos válogatáslemez, amely a Hungarica egy vadonatúj és összes eddigi balladáját tartalmazza.
Most elővételben kedvezményes áron a különleges kiadvány
ide kattintva megrendelhető.
Császár Tamás aki Hungarica videóklippek rendezője, a „Rejtőzködő világ” című filmjéből részleteket felhasználva készített egy klipet a zenekar legújabb dalához:
Az este vendégei lesznek: Varga Miklós, Kalapács József, Gőbl Gábor, a Palmetta, valamint dr. Gaudi-Nagy Tamás és zenekara.
A koncertjegy illetve a CD megvásárlásával, a Nemzeti Jogvédő Szolgálatot is támogatod.
A koncert fővédnökei: Dr. Morvai Krisztina és Dr. Gaudi-Nagy Tamás
CD tartalma:
Vérrel szentelt föld
Ide születtem
Adjon az Isten
Villám sújtson
Büszkén és szabadon
A SZABADSÁG betűi (Morvai Krisztinával)
Adjunk esélyt
Mindent vissza
Nemzeti dal
Közreműködtek:
Varga Miklós-ének
Kalapács József-ének
Horváth Gabriella-ének
Morvai Krisztina-próza
Madarász Gábor-akusztikus gitár
Jancsó Miklós-basszusgitár
Kovács Barnabás-basszusgitár
Tumbász Márton-hegedű
Váraljai Szabolcs-tekerőlant
Schneider Szilveszter-ütőhangszerek
További részletek: www.hungaricazenekar.hu
Az üzletek ahol december 14-től biztos kapható:
- Fehérlófia Könyvesbolt (1085 Budapest, József u. 2.)
- Turul Márkabolt (1117 Budapest, Móricz Zsigmond körtér 16.)
- Turánia Hagyományőrző Áruház (1066 Budapest, Zichy Jenő u. 34.)
- Hammer Zenebarlang (Budapest XI.ker. Fadrusz u. 2.)
- Headbanger (Budapest VII.ker. Asbóth u. 17.)
- Szkita kézművesbolt (Budapest V.ker. Semmelweis u. 1-3.)
- Győr, Szkítia könyvesbolt
- Sopron, Szkítianosz Könyvesbolt
- Debrecen, Szkítia Könyvesbolt
- Székesfehérvár, Szkítia Könyvesbolt
- Siófok, Szkítia Könyvesbolt
- Várpalota, Fokos Íjászbolt
- Keszthely, Stereohonica hanglemezbolt (Fejér György utca 5.)
- Szolnok, Szkítia-Avangard könyvesbolt (Baross Gábor út 24.)
barikád.hu
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó linkek:
FRISS HÍREK
- 19:08
Malina Hedvig mellett is kiállnak a pozsonyi tüntetők
- 18:50
Bundabotrány: bedől az Aczél elleni vád?
- 18:44
Magas rangú hírszerzők a vádlottak padján Törökországban
- 18:21
Zuhannak az európai tőzsdék
- 18:04
A nap képe: hóba taposott Föld az ELTE-n
- 17:57
Még több ügyben emelhetnek vádat Geréb Ágnes ellen
- 17:40
Magyar helységnévtáblákat helyezett ki az MKP
- 17:29
Jobbik: abszurd, hogy a kommunista utódpárt akar feloszlatni minket
- 17:05
Spanyolországban kapcsolták le Djindjic egyik gyilkosát
- 16:37
A prémium-botrány miatt távozik a BKV vezérigazgatója?
- 16:25
Politikai boszorkányüldözés vörös lepelben
- 16:21
Vona Gábor a Ma Reggelben
- 16:16
A Ryanair veheti át a MALÉV helyét
- 16:09
Gyorshír: Lemondott a BKV vezérigazgatója
- 15:58
A Jobbik vizsgálatot követel a BKV-prémiumok ügyében
- 15:47
Rács mögött a nyíregyházi Egészségügyi Holding vezetője
- 15:19
Leminősítette Egyiptomot a Standard & Poor's
- 14:59
Elítéltek egy orosz mérnököt a CIA-vel való együttműködésért
- 14:44
Rijád: megingott az ENSZ iránti bizalom
- 14:35
Romániában már 57 áldozata van a hidegnek
- 14:20
Fazekas: a szembesítés nem vezetett eredményre
- 14:16
Profi párt és mozgalom a cél
- 14:10
Gyalogost gázoltak halálra a 42-es főúton
- 14:09
Az utolsó szó jogán is tagadtak a Hunvald-ügy vádlottai
- 13:52
Újabb hajléktalan lett a tél áldozata
- 13:44
Két év letöltendő a bábának
- 13:20
Öngyilkosság, nem szurkálás történt Sopronban
- 13:18
Pénteken 73 millió köbméter földgázfelhasználás várható
- 13:09
Szerb tömeggyilkost véd Anglia
- 13:05
Orvvadászt fogtak el Mátraszelén
- 12:49
Németország kiutasított négy szíriai diplomatát
- 12:43
Két robbantásos merénylet Aleppóban
- 12:35
Tizenhét további felekezetet kaphat egyházi elismerést
- 12:21
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 12:19
Nem közlekedik két szerb kishatárforgalmi vonat
- 12:17
Az Internazionale cáfolja, hogy szerződtetné Fabio Capellót
- 12:05
Gázórát és gázcsöveket loptak el Nemesdéden
- 11:42
Kétezer alkalmazottat bocsát el a Malév
- 11:29
A Gazprom a tervezettnél kevesebb gázt exportál Európába
- 11:25
Gyengült péntek reggelre a forint
- 11:20
Halált okozott a francia étvágycsökkentő gyógyszer
- 11:04
17 város levegője számít veszélyesnek az országban
- 10:57
Február 15-ig lehet választani az egyszerűsített bevallást
- 10:44
A zöldhatárról a kórházba vitték az illegális migránsokat
- 10:35
Elmarad a Ferencváros és a Vasas dallasi fellépése
- 10:20
Az a Jófiú, akit a hatalom annak tart
- 10:19
A MÁV mint „fejőstehén” 3. rész
- 10:11
Rendőröket raboltak el beduinok
- 10:05
Parlamenti gyakorlat
- 10:03
A portugál katolikus papok válogatottja nyerte az Eb-t
- 09:45
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- 09:34
EU: Moszkvának szembe kell néznie a valósággal
- 09:32
Fernando Gonzalez márciusban visszavonul
- 09:27
India és Kína verseng az iráni olajért
- 09:19
Baltasar Garzón: hivatalosan is bűnöző
- 09:15
Ma születhet ítélet Geréb Ágnes ügyében
- 09:01
Eltűnt bácsit keresünk
- 08:53
A katasztrófaturizmus újraértelmezése: korrupciótúra
- 08:40
Régészeti múzeum Kínában
- 08:26
Kolompár Gizella elismerte, hogy embercsempész
- 08:16
Újabb vádemelés Sarkozy 2007-es kampányának pénztárnoka ellen
- 08:12
Kórházbezárásokra készülnek?
- 08:00
A magyar himnusznak óriási ereje van
- 21:51
Szmog: riasztási fokozat lép életbe Székesfehérváron
- 21:42
Izrael továbbra sem fogadja el a palesztin kormányt
- 21:24
Gázkazán okozott szén-monoxid-mérgezést Érden
- 21:13
Általános sztrájkra készülnek Görögországban
- 20:49
Történelmi drogfogás egy mexikói ranchon
- 20:34
Izrael támadna, Amerika szankcionálna
- 20:26
Tragikus balesetben hunyt el a visontai Jobbik egyik alapítója
- 20:07
Nap képe: Ki emlékszik még az 1993-as bérletárra?
- 20:02
Lemondott a hitgyülis óvodavezető
- 19:35
Sarkozy nem támogatja a homoszexuális párok házasságát
- 19:32
Kellenek-e magyarnak a csángók?
- 19:15
Állatvédők okozták egy orrszarvú halálát





