Morvai Krisztina nyílt levele Bencze Józsefnek a mai Ferencváros-Újpest jégkorongmérkőzéssel kapcsolatban
2009, december 27 - 21:36
Tisztelt Dr. Bencze József Országos Rendőrfőkapitány úr!
Az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló 2004. évi LVII. törvény 17.§-a a következőképpen rendelkezik:
„Az állami szervek kötelesek az Európai Parlament képviselői részére a munkájukhoz szükséges felvilágosítást megadni.”
E jogszabályra figyelemmel európai parlamenti képviselőként és az EP Szabadságjogi, Rendészeti és Igazságügyi Bizottságának tagjaként az alábbi körben kérek felvilágosítást Öntől.
Sajtóhírek szerint a mai napon a Kisstadionban jégkorongmérkőzésre került sor, amelyről az érvényes jeggyel rendelkező Ferencváros drukkerek mintegy 200-300 fős csoportját a rendőrség „kitiltotta”, őket – videofelvételeken is látható módon – csapaterővel, megfélemlítő fellépéssel távol tartotta. A helyszínen lévő (láthatóan elkeseredett, de teljesen békés) „Fradi-szurkolókról” a rendőrök videofelvételeket is készítettek.
Egy rövid sajtóközleményből annyit lehetett megtudni, hogy a rendőrség a fellépést azzal indokolta, hogy : „50-60 főből álló erőszakos csoport érkezett a létesítményhez”.
Kérdéseim a következők:
1. Mi volt a szokatlan, s valószínűleg a diszkrimináció jogi tilalmába ütköző, így az európai emberi jogi normákat sértő rendőri intézkedés valódi ténybeli alapja, indoka?
2. Mi volt az intézkedés jogi alapja? (Kérem, szíveskedjék pontosan megjelölni az intézkedés alapjául szolgáló jogszabályt!)
3. Amennyiben igaz, hogy „50-60 főből álló erőszakos csoport érkezett a létesítményhez”, kérem, szíveskedjék az erről szóló videofelvételt haladéktalanul a nyilvánosság elé tárni, s részemre is megküldeni.
4. Amennyiben ténylegesen ez utóbbi lett volna a helyzet, szakszerű és arányos rendőri intézkedés az lett volna, hogy az 50-60 erőszakos személyt a rendőrség elszigeteli a jogkövető magatartást tanúsítóktól, s biztosítja, hogy az utóbbiak bejuthassanak érvényes jegyükkel a mérkőzésre. Miért nem ez történt?
5. Szándékozik –e a rendőrség kártérítésben részesíteni azokat a szurkolókat, akik a rendőri intézkedés miatt nem jutottak be érvényes jeggyel a mérkőzésre?
6. Egyes megjegyzések szerint a rendőrség ezúttal, s más esetekben is politikai hovatartozás alapján alkalmaz diszkriminációt a Ferencváros drukkereivel, támogatóival szemben. Volt-e már valamiféle vizsgálat annak megállapítására, hogy ezek a vádak igazak-e?
Tisztelettel várom válaszát, tájékoztatását.
Morvai Krisztina
EP képviselő
Budapest, 2009. december 27.
barikád.hu
FRISS HÍREK
- 12:38
A Jobbik részvétnyilvánítása
- 12:31
A Gondviselés irányította az életemet - Grosics Gyula 86 éves
- 12:24
Tiltakozó akciók Oroszországban
- 12:11
A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület segítséget kér
- 12:07
Eltűntek az eltűnt világot kereső tudósok
- 11:49
Három személygépkocsi ütközött össze az M3-as bevezető szakaszán
- 11:45
Minden vádat ejtettek az amerikai katona ügyében
- 11:36
Egy egész mozdonyt loptak el cseh színesfémtolvajok
- 11:28
Félméteres hóra is számíthatunk
- 11:03
Mai gyógynövényünk: A mák
- 10:56
Elhunyt Csurka István
- 10:34
Egymilliónál is többen tartoznak adóval
- 10:27
Oroszország kezdi elzárni a gázcsapot
- 10:14
Százezer eurót ér egy orosz olimpiai aranyérem
- 10:07
Gyulán fociznak a papok
- 09:38
Farkas sem érti Mohácsit
- 09:29
Fegyveres támadók foglyokat szabadítottak ki egy kairói rendőrőrsről
- 09:00
A Mária Rádió költözhet a HM épületébe
- 08:50
Még mindig van megtévesztő jelölés a termékeken
- 08:35
Elmennek az országból az orvosok
- 08:23
Felborult egy pulykákat szállító tehergépkocsi
- 08:19
"Hagyni kell, hogy fájjon, hogy később el tudjuk engedni"
- 21:53
Majdnem teljes az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága az országban
- 21:29
Mozgáskorlátozott tanárt bántalmaztak egy debreceni iskolában
- 21:17
Szíriaiak hatoltak be hazájuk berlini nagykövetségére
- 21:11
Fehéroroszországban felakasztotta magát egy magyar férfi a kocsijában
- 20:43
Nagy-Britanniában is divat lett a színesfémlopás
- 20:14
A hó fogságában rekedt a szerb és a horvát államfő
- 20:05
Két helyen is égett a nádas a Balatonnál
- 19:51
Tovább erősödött a forint kora estére
- 19:39
Békés megye több iskolájában nem lesz tanítás
- 19:22
A vég: elindultak Írországba a Malév lízingelt Boeingjei
- 19:12
Felrobbant egy kazán Gigében
- 19:00
Meghiúsult a dél-szudáni békéltető tárgyalás
- 18:52
Áprilisban robbanthatja ki Izrael a III. világháborút?
- 18:42
Kairóban hárman életüket vesztették a tüntetésekben
- 18:36
Barcsnál ismét átléphetik a határt a kamionok
- 18:22
Az Orangeways öt napig ingyen szállítja a Malév utasait
- 18:16
Sztrájkok az Air France-nál a jövő héten
- 18:03
Önkormányzati lakás bombaáron
- 18:00
Aradon is fogy a magyar
- 17:54
Kétszer mentették meg egy hajléktalan életét
- 17:50
A fiatalokat itthon kell tartani
- 17:39
Szombatra másodfokú készültséget rendelt el a MÁV
- 17:33
Előzetes letartóztatásba helyezték a tabajdi emberölés gyanúsítottját
- 17:21
Borsodban is szünetel a tanítás
- 17:18
Módosították az első magyar műhold indításának időpontját
- 16:57
A harcot nem adjuk fel!
- 16:35
Nem az olimpikonok kalotaszegi formaruhájára
- 16:30
A hioniták temetési szokása
- 16:07
Az energiaitalok aggasztó hatásai
- 16:05
Ultimátumot adott az IMF Argentínának
- 16:00
Összecsapások Kairóban és Szuezben
- 15:45
Saját lakásán szurkálták össze az anyát és kisfiát
- 15:44
Szórólapokon tájékoztatják a hajléktalanokat Komlón
- 15:33
Elraboltak két amerikai turistát
- 15:30
Felmentette a bíróság a szocialista polgármestert
- 15:24
Rendkívüli tanítási szünet Nyírbogdányban
- 15:15
Megjelent a Hazai Pálya legújabb száma
- 15:14
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 14:53
Nem vállalta, mégis kinevezték államtitkárnak
- 14:41
Napi kábeltolvaj: most épp Heves megyében kaptak el egyet
- 14:27
Leálltak a tiszai kompok
- 14:25
Túlélő pontot nyit hétvégére a Magyar Református Szeretetszolgálat
- 14:24
Egy súlyos sérült a Szentes melletti balesetben
- 14:13
A MÁV növekvő utasforgalomra készül a nemzetközi vonalakon
- 14:09
Elegendő a földgáz Magyarországon
- 13:52
EU-tolerancia a gyakorlatban: jogosan tiltották ki Sólyomot Felvidékről
- 13:33
A lengyeleknek nem sürgős az IMF tárgyalás
- 13:30
Nyílt és részletes vitára van szükség az Európai Unióról
- 13:22
Újabb magyar vállalatot kell felszámolni EU-tagságunk miatt
- 13:06
Olaj lehet a következő Falkland-szigeteki háború oka?
- 12:47
Készültségben van a fővárosi katasztrófavédelem
- 12:30
Áram már van, hamarosan fűtés és meleg víz is lesz Százhalombattán
- 12:03
Fegyvereket és lőszereket foglaltak le Nőtincsen




