„Egész életem egy hatalmas bosszú" – Beszélgetés Csaba testvérrel
2010, január 4 - 10:38
Karácsony közeledtével jobban figyeltünk embertársainkra, még az idegen rászorulók felé is megnyílt a szívünk. Hogyan őrizhetnénk meg a nyitottságunkat, az érzékenységünket az emberek felé az év többi napján is?
- Tudatosítanunk kellene magunkban, hogy mi mindannyian Isten ajándékai vagyunk. Isten úgy szerette a világot, hogy megteremtett bennünket és oda ajándékozott szüleinknek, barátainknak, nemzetünknek, az emberiségnek. Igazából minden szavunk, tettünk Isten simogató áldása kellene legyen. Mi Isten mosolyai vagyunk e csodaszép világban. Lehet, hogy előre furcsának tűnik ez a gondolat, de én hiszem, hogy ez az egyik legszebb igazság, mely értelmet ad a létünknek. Csodálatos ezt megérteni, átélni, eszerint élni.
- Sokszor kevésnek érezzük magunkat arra, hogy változtassunk az Istentől egyre inkább elforduló világon. Tehetünk valamit mégis, annak ellenére, hogy csak apró láncszemek vagyunk a hatalmas gépezetben?
- Jó dolog kicsinek lenni és lehajolva megmosni egy- egy gyermek, vagy testvérünk lábát. Egészen biztos, hogy a nagy dolgok igazából a kis dolgokban vannak. A nanotechnika korszakában élünk. Egy szál virág, egy jó szó, egy jó poén, mely senkit sem bánt biztos, hogy szebbé teszi a világot. A többit Istenre kell bízni. Szent Fölsége, majd tartóra teszi pislákoló lámpásunkat, ha akarja.
- Sok száz gyermek számára nyújt menedéket, adja vissza a reményt az életre. Miért a kicsiket választotta? Sok felnőttnek is szüksége van arra, hogy valaki a karját nyújtsa feléjük.
- Hát valahol el kell kezdeni, én a gyermekeknél kezdtem, de ha Isten erőt és időt ad én szívesen kisebb testvére lennék mindenkinek. Persze erre a kérdésre van egy viccesebb válaszom is. Egyszer egy maratoni futás célegyenesében álltam, az elsőket nagy-nagy ováció fogadta, aztán az emberek elszéledtek, és a legutolsót már csak én fogadtam. Nem kellett gyúródnom, az a versenyző csak az enyém volt. Végül is, ő is lefutotta az óriási távot. Azóta jelmondatommá vált, hogy én azt csinálom meg ingyen, amit más pénzért sem. Én azokat szeretem ingyen, kiket más pénzért sem szeret. Azokat, akiket pénzért sokan szeretnek, tanítanak, szolgálnak – hát én azok körül nem lihegek. Viccesen azt mondom, hogy nem szeretem a konkurenciát.
- Édesapját egy verse miatt a Ceausecu-rezsim hét évi börtönre ítélte. Négy és fél év után szabadult ugyan, de belehalt az elszenvedett kínzásokba. Hogyan tudott megbocsátani?
- Nem bocsátottam meg, bosszút állok, egész életem egy hatalmas bosszú. Végül is apámat ki ölte meg? A kommunista verőlegények? Vagy maga a Román Kommunista Párt? Szerintem nem, hanem az emberi butaság, a balgaság, a sötétség, mely ellen én küzdök életem minden napján. A sötétet ugye nem lehet feldarabolni, és kipenderíteni az ablakon, egyszerűen fényt kell gyújtani, és a sötétség eltűnik. Azt a történelmi balgaságot, buta hatalomvágyat, mely akkoriban sok-sok gyermeket árvaságra kárhoztatott és mely ma is kísért, nem lehet elpusztítani. De ha az emberek látják, hogy a szolgáló szeretet mérhetetlenül boldogabbá tesz, mint a fanatikus, mindenkin áttörtető hatalomvágy, talán, ez a fény, ez az igazság a szeretet és a jóság oldalára vonzza az embereket.
- Miért fontos a megbocsátás? Hogyan küzdhetjük le a fájdalmat, a gyűlöletet, amely sokszor talán okkal gyűlik fel a szívünkben?
- A harag egy nagy csomag, melyet butaság hurcolni, fárasztó. Sokszor a másik nem is tudja, hogy te görnyedezel a gyűlölet alatt, ez mire lenne jó? Ö is csak egy marék porból született emberke, még az is csuda, hogy tudunk két lábon járni, miért ostorozzam? Karácsony van, ajándékozzam meg magamat is, és testvéremet is a kiengesztelődéssel. Óriási szabadság Istengyermeki szeretetben élni, ezt a tiszta, nyugodt örömet semmiért a világon nem érdemes odaadni. Mi nem bírók, hanem orvosok kellene legyünk, a mi urunk-Krisztusunk példájára.
- Hogyan juthatunk vissza Isten közelébe, ha úgy érezzük, hogy eltávolodtunk tőle?
- Isten az áldott nap, ő nem nyugszik le felettünk soha, nem kell őt kiengesztelnünk. Egyszerűen, ha valaki árnyékban, a pincében van, keljen fel és menjen a fényre, Isten szeretete átöleli őt. Ő az ajtóban áll és kopog, ha megnyitjuk az ajtót ő egészen biztos, hogy bejön és átölel minket. Én egyszer még a lelki életem elején írtam egy őszinte levelet az Úrnak, majd papírhajót hajtogattam a levélből és rátettem a folyó vizére. Biztos vagyok benne, hogy levelem célba ért, és mostani életem az Úr válasza az akkori imámra.
magnificat.ro - barikád.hu
FRISS HÍREK
- 15:20
13 jégtörő biztosítja a jeges árvíz elleni védelmet
- 14:52
Munkaerőhiány miatt aggódik Hongkong
- 14:42
Kíméletlenül szedi áldozatait a fagy Lengyelországban
- 14:30
A hulladékokról alkothat törvényt az Országgyűlés
- 14:24
Nem a parlament küldte Rogánt Abu-Dzabiba
- 13:41
Kiraboltak egy boltot a fővárosban
- 13:25
Március 1-től távozik a hitgyülis óvodavezető
- 12:52
Megduplázódott az eladósodott nyugdíjasok száma Szlovákiában
- 12:31
Halálra fagyott egy idős nő Monorierdőn
- 12:19
Békés életre ösztökélte gyermekeit bin Laden?
- 12:11
Afgánok próbáltak Magyarországra jutni
- 12:00
A forint gyengült, az üzemanyag tőzsdei ára emelkedett
- 11:45
Török gépek mértek csapást kurd búvóhelyekre Irakban
- 11:37
Kigyulladt egy családi ház Veszprém-Gyulafirátóton
- 11:25
Közvetlen államfőválasztás elé néz Csehország
- 11:13
Négy magyar jégtörő dolgozik a szerb-horvát Duna szakaszon
- 10:51
Feltételezett emberrablókat lincseltek meg Mexikóban
- 10:38
66 millió köbméter földgázt is felhasználhatunk ma
- 10:18
Bukdácsoltak az árfolyamok az elmúlt héten
- 09:59
Felgyújtotta magát egy tibeti szerzetesnő Kínában
- 09:46
Politikai válság árnyékában az új maldív-szigeteki elnök
- 09:32
Szívműtét előtt a japán császár
- 09:22
Megszüntették a szmogriadót Budapesten
- 09:10
Újbudai Nemzeti Estek - EU: Kint vagy bent?
- 08:55
Guinness-rekordra készülnek a nagykanizsai fánkfesztiválon
- 08:49
Borítékolható a türkmén „választás” eredménye
- 08:33
Leégett egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
- 08:21
Alonso elégedett a Ferrari új versenyautójával
- 08:10
Az al-Kaida vezére a szíriai felkelőket támogatja
- 08:00
Nótin Tamás: Globális Jenga
- 21:57
Százezrek korcsolyáztak Hamburgban
- 21:31
Rendkívüli állapot Montenegróban a havazás miatt
- 21:09
Amerikai és egyiptomi katonai vezetők találkoztak Kairóban
- 20:49
Munkába áll a fővárosi jégtörő hajó
- 20:35
Újra nyitnak a hideg miatt bezárt borsodi iskolák
- 20:18
Lezuhant egy magyar nő egy osztrák síliftről
- 20:03
Rendhagyó kezdeményezés a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjétől
- 19:41
Éjjel mínusz 30 fok várható Szlovákiában
- 19:25
Nem találták a korcsolyázót a Balaton jegén
- 19:02
Megemlékezés a kommunizmus áldozataira
- 18:55
Kigyulladt a gyöngyöspatai vajda háza
- 18:44
Tőrünk keleti rokona
- 18:42
Rendszámváltás helyett rendszerváltást!
- 18:30
Kigyulladt egy présház Óbudaváron
- 18:18
A Magyar Polgári Párt távirata Markó Bélának
- 18:06
Európa szerte a szerzői jogok szigorítása ellen tüntettek
- 17:43
Putyin nem ér rá fogadni az európai megfigyelőket
- 17:28
Eltemették az etiópiai merénylet egyik áldozatát
- 17:17
Iraki dzsihadisták harcolnak Szíriában
- 17:00
A görögök az EU és az IMF ellen tüntetnek
- 16:45
Lassan felszabadul Európa a fagy uralma alól
- 16:29
Több százan vonultak fel a Malévért
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén




