A Jobbik nem szavazza meg a botcsinálta biztosokat
2010, január 13 - 19:39
Andor László szélsőbaloldali közgazdászt minden bizonnyal megválasztják Az Európai Bizottság biztosának. A marxista "tudóst" lényegében csak érintőlegesen faggatták orda eszméiről. Balczó Zoltán közölte: a Jobbik egyik biztost sem fogja megszavazni, mert az egész jelölési rendszert elutasítja.
Elemez, áttekint, konzultál, kialakítja az irányvonalat, aztán kezdeményez, szoros együttműködésre törekszik az Európai Parlamenttel Andor László foglalkoztatási és szociális biztos, akinek a szerdai meghallgatásán elhangzott válaszait alkalmasint ködösnek és általánosságban mozgónak ítélték a jobboldalon, s meggyőzőnek a baloldalon. Jóváhagyása aligha ütközhet falakba, az EP már tudja, kikbe köt bele.
Felkészültsége vitathatatlan, mondta a szocialista Göncz Kinga a szerda délutáni meghallgatás után. Felkészületlennek mutatkozott - aggályoskodott a fideszes Őry Csaba. Mindketten ugyanazon meghallgatásról nyilatkoztak, miután Andor László magyar biztosjelöltet három órán át faggatták az Európai Parlament brüsszeli épületének Antall Józsefről elnevezett szárnyában.
Kétségtelen - s ezt Andor a meghallgatás után maga is elismerte -, általánosságban mozgó válaszokat fogalmazott meg arról, hogyan lehetne növelni a foglalkoztatást, csökkenteni a munkanélküliséget, bevonni a kirekesztett társadalmi rétegeket, mérsékelni a fiatalok körében az állástalanságot, bár ezen politikák alakítása jórészt tagállami hatáskörbe tartozik. Vagy miként lehetne továbblépni a tagországok körében például súlyos vitákat kiváltó munkaidő direktíva, s esetleg a kiküldetésben lévők jogait illetően.
A törvényhozás foglalkoztatási és szociális bizottsága szervezte a meghallgatást, s a frakciók képviselői kérdezték Andort, aki azzal kezdte, hogy a diákéveire esett a nagy kelet-európai változások kezdete, s kutatóként már korábban is foglalkozott azon kérdésekkel, amelyeket a múlt század nagy válságát követő mostani krízis következményei újra a felszínre hoztak, azaz a foglalkoztatás megőrzésével, a munkahelyteremtéssel.
Erre és más hasonló kérdésekre, amelyek a tőle várható konkrét kezdeményezésekről akartak választ kicsikarni, Andor úgy reagált, hogy elemezni és konzultálni akar. De elképzelései közé sorolta például a klímaváltozás és a zöld fejlesztések nyomán létrejövő új munkahelyek támogatását, a Szociális és a Globalizációs Alap további mozgósítását, hogy ne a legsérülékenyebb, legkiszolgáltatottabb rétegek viseljék a válság legsúlyosabb terheit, a rugalmas biztonság (flexicurity) elvének alkalmazását, amely mind az egyénnek, mind a munkaadónak lehetővé teszi az alkalmazkodást az új kihívásokhoz.
Az EP a jövő héten szavaz Strasbourgban az egész Bizottságról, a képviselőknek esetleg nem tetsző jelölteket a szakbizottságok állíthatják meg, s Barrosónak sürgősen cselekednie kell, ha minél előbb működő testület élén szeretne állni. Andorral kapcsolatban ilyen aggály nem merült fel, de a személyi játszma az utolsó pillanatig tartogathat meglepetéseket.
Jobbik: nem az összes biztosra
Balczó Zoltán (Jobbik) az MTI-nek elmondta: a párt képviselői nem vettek részt a meghallgatáson, mert saját EP-bizottságaikban volt elfoglaltságuk. Bejelentette azonban, hogy a január végi szavazáson a Jobbik nem fogja megszavazni a biztosokat, mert rossznak tartja az egész rendszert. Úgy vélte, ahelyett, hogy az egyes kormányok jelölte emberekhez keresnek feladatokat, fordított rendszert kellene alkalmazni, és a feladatokhoz jelölteket állítani. Az EP-bizottságoknak pedig szerinte lehetőséget kellene biztosítani arra, hogy titkos szavazáson mondjanak véleményt a jelöltekről.
nol.hu - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 16:10
Polgárőrök mentettek meg a kihűléstől egy fiatal férfit
- 15:59
Legalább nyolc százalékos gazdasági növekedést várnak Kínában
- 15:33
Oszama bin Laden nem terroristának szánta gyermekeit
- 15:20
13 jégtörő biztosítja a jeges árvíz elleni védelmet
- 14:52
Munkaerőhiány miatt aggódik Hongkong
- 14:42
Kíméletlenül szedi áldozatait a fagy Lengyelországban
- 14:30
A hulladékokról alkothat törvényt az Országgyűlés
- 14:24
Nem a parlament küldte Rogánt Abu-Dzabiba
- 13:41
Kiraboltak egy boltot a fővárosban
- 13:25
Március 1-től távozik a hitgyülis óvodavezető
- 12:52
Megduplázódott az eladósodott nyugdíjasok száma Szlovákiában
- 12:31
Halálra fagyott egy idős nő Monorierdőn
- 12:19
Békés életre ösztökélte gyermekeit bin Laden?
- 12:11
Afgánok próbáltak Magyarországra jutni
- 12:00
A forint gyengült, az üzemanyag tőzsdei ára emelkedett
- 11:45
Török gépek mértek csapást kurd búvóhelyekre Irakban
- 11:37
Kigyulladt egy családi ház Veszprém-Gyulafirátóton
- 11:25
Közvetlen államfőválasztás elé néz Csehország
- 11:13
Négy magyar jégtörő dolgozik a szerb-horvát Duna szakaszon
- 10:51
Feltételezett emberrablókat lincseltek meg Mexikóban
- 10:38
66 millió köbméter földgázt is felhasználhatunk ma
- 10:18
Bukdácsoltak az árfolyamok az elmúlt héten
- 09:59
Felgyújtotta magát egy tibeti szerzetesnő Kínában
- 09:46
Politikai válság árnyékában az új maldív-szigeteki elnök
- 09:32
Szívműtét előtt a japán császár
- 09:22
Megszüntették a szmogriadót Budapesten
- 09:10
Újbudai Nemzeti Estek - EU: Kint vagy bent?
- 08:55
Guinness-rekordra készülnek a nagykanizsai fánkfesztiválon
- 08:49
Borítékolható a türkmén „választás” eredménye
- 08:33
Leégett egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
- 08:21
Alonso elégedett a Ferrari új versenyautójával
- 08:10
Az al-Kaida vezére a szíriai felkelőket támogatja
- 08:00
Nótin Tamás: Globális Jenga
- 21:57
Százezrek korcsolyáztak Hamburgban
- 21:31
Rendkívüli állapot Montenegróban a havazás miatt
- 21:09
Amerikai és egyiptomi katonai vezetők találkoztak Kairóban
- 20:49
Munkába áll a fővárosi jégtörő hajó
- 20:35
Újra nyitnak a hideg miatt bezárt borsodi iskolák
- 20:18
Lezuhant egy magyar nő egy osztrák síliftről
- 20:03
Rendhagyó kezdeményezés a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjétől
- 19:41
Éjjel mínusz 30 fok várható Szlovákiában
- 19:25
Nem találták a korcsolyázót a Balaton jegén
- 19:02
Megemlékezés a kommunizmus áldozataira
- 18:55
Kigyulladt a gyöngyöspatai vajda háza
- 18:44
Tőrünk keleti rokona
- 18:42
Rendszámváltás helyett rendszerváltást!
- 18:30
Kigyulladt egy présház Óbudaváron
- 18:18
A Magyar Polgári Párt távirata Markó Bélának
- 18:06
Európa szerte a szerzői jogok szigorítása ellen tüntettek
- 17:43
Putyin nem ér rá fogadni az európai megfigyelőket
- 17:28
Eltemették az etiópiai merénylet egyik áldozatát
- 17:17
Iraki dzsihadisták harcolnak Szíriában
- 17:00
A görögök az EU és az IMF ellen tüntetnek
- 16:45
Lassan felszabadul Európa a fagy uralma alól
- 16:29
Több százan vonultak fel a Malévért
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be




