A Hódmezővásárhelyi Jobbik elutasította a polgármester közeledését
2010, január 14 - 14:27
Miért utasította el a Hódmezővásárhelyi Jobbik Lázár János polgármester közeledését?
A Hódmezővásárhelyi Jobbik egyrészt elhamarkodottnak, másrészt megkésettnek ítélte Lázár János azon kezdeményezését, miszerint egy konstruktív beszélgetést kíván folytatni a helyi Jobbikkal.
Úgy véljük, hogy ez a felvetés idő előtti, hiszen választási évnek nézünk elébe, mely lehetőséget ad minden tekintetben a változásoknak. Ugyan Lázár úrnak meggyőződése az, hogy 2010-től Orbán Viktor lesz Magyarország miniszterelnöke, ő maga pedig a választókerület országgyűlési képviselője, azonban véleményünk szerint mind országos, mind pedig helyi szinten nagy meglepetésre számíthat.
Álláspontunk szerint másodsorban elkésett ezen témakörben a beszélgetésre invitálás, figyelemmel arra, hogy a Polgármester úr ezidáig, azaz megközelítőleg 8 évig a város fejlődése érdekében működő politikai és gazdasági élet képviselőivel való egyeztetéseket nem tartotta lényegesnek.
A Jobbik Magyarországért Mozgalomnak hazánk jövőjére, illetve körzetünkre vonatkozó részletes tervét 2010. január 16-án megjelenő programunkból ismerheti meg a közvélemény. A belső- és külső szakértők által készített, mintegy 140 oldalas, keménykötésű program minden érdeklődő, így Lázár János részére is megküldésre fog kerülni. Alapszervezetünk, a Fidesz Magyar Polgári Párt programjáról csak annak hivatalos közzétételét követően tud nyilatkozni, de ezidáig még tájékoztatást sem kaptunk arról, hogy létezik-e, vagy készül-e ilyen valójában.
A két párt közötti esetleges kommunikáció első lépéseként pedig azt tartjuk elképzelhetőnek, hogy Orbán Viktor és Vona Gábor pártelnök tárgyalást folytatnak le egymás között. Álláspontunk szerint, kizárólag ezt követően képzelhető el egy konstruktív és előremutató helyi szintű párbeszéd.
Ezentúl tisztelettel kérnénk a Polgármester urat, hogy mint 2010 tavaszáig a körzet országgyűlési képviselője, illetve 2010 őszéig városunk Polgármestere ezen fennmaradó pár hónapban tegyen meg minden tőle telhetőt városunk és a 6. számú választókerület érdekében.
Nagy-György Anna
A Hódmezővásárhelyi Jobbik elnöke
barikád.hu
FRISS HÍREK
- 14:48
Hóátfúvás miatt sebességkorlátozás az M7-esen
- 14:38
Törökország ellenzi Mubarak kivégzését halálos ítélet esetén
- 14:32
Holtan találtak egy férfit házának udvarán Bocskaikertben
- 14:16
Baleset miatt lezárták az M5-ös autópályát Kiskunfélegyháza közelében
- 14:00
Udvarnál nem léphetnek be Horvátországba a kamionok
- 13:58
Egyelőre nincs nagyobb fennakadás a MÁV-nál
- 13:54
Pert nyert a Jobbik a TV2-vel szemben - itt a helyreigazítás
- 13:30
Lavrov: Moszkvának nem felel meg a BT előtti határozati javaslat
- 13:28
Több térségben másodfokú riasztás van érvényben a hófúvás miatt
- 13:15
Volner János Békéscsabán
- 13:00
Hadgyakorlatot kezdett az iráni Forradalmi Gárda a Hormuzi-szorosban
- 12:38
A Jobbik részvétnyilvánítása
- 12:31
A Gondviselés irányította az életemet - Grosics Gyula 86 éves
- 12:24
Tiltakozó akciók Oroszországban
- 12:11
A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület segítséget kér
- 12:07
Eltűntek az eltűnt világot kereső tudósok
- 11:49
Három személygépkocsi ütközött össze az M3-as bevezető szakaszán
- 11:45
Minden vádat ejtettek az amerikai katona ügyében
- 11:36
Egy egész mozdonyt loptak el cseh színesfémtolvajok
- 11:28
Félméteres hóra is számíthatunk
- 11:03
Mai gyógynövényünk: A mák
- 10:56
Elhunyt Csurka István
- 10:34
Egymilliónál is többen tartoznak adóval
- 10:27
Oroszország kezdi elzárni a gázcsapot
- 10:14
Százezer eurót ér egy orosz olimpiai aranyérem
- 10:07
Gyulán fociznak a papok
- 09:38
Farkas sem érti Mohácsit
- 09:29
Fegyveres támadók foglyokat szabadítottak ki egy kairói rendőrőrsről
- 09:00
A Mária Rádió költözhet a HM épületébe
- 08:50
Még mindig van megtévesztő jelölés a termékeken
- 08:35
Elmennek az országból az orvosok
- 08:23
Felborult egy pulykákat szállító tehergépkocsi
- 08:19
"Hagyni kell, hogy fájjon, hogy később el tudjuk engedni"
- 21:53
Majdnem teljes az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága az országban
- 21:29
Mozgáskorlátozott tanárt bántalmaztak egy debreceni iskolában
- 21:17
Szíriaiak hatoltak be hazájuk berlini nagykövetségére
- 21:11
Fehéroroszországban felakasztotta magát egy magyar férfi a kocsijában
- 20:43
Nagy-Britanniában is divat lett a színesfémlopás
- 20:14
A hó fogságában rekedt a szerb és a horvát államfő
- 20:05
Két helyen is égett a nádas a Balatonnál
- 19:51
Tovább erősödött a forint kora estére
- 19:39
Békés megye több iskolájában nem lesz tanítás
- 19:22
A vég: elindultak Írországba a Malév lízingelt Boeingjei
- 19:12
Felrobbant egy kazán Gigében
- 19:00
Meghiúsult a dél-szudáni békéltető tárgyalás
- 18:52
Áprilisban robbanthatja ki Izrael a III. világháborút?
- 18:42
Kairóban hárman életüket vesztették a tüntetésekben
- 18:36
Barcsnál ismét átléphetik a határt a kamionok
- 18:22
Az Orangeways öt napig ingyen szállítja a Malév utasait
- 18:16
Sztrájkok az Air France-nál a jövő héten
- 18:03
Önkormányzati lakás bombaáron
- 18:00
Aradon is fogy a magyar
- 17:54
Kétszer mentették meg egy hajléktalan életét
- 17:50
A fiatalokat itthon kell tartani
- 17:39
Szombatra másodfokú készültséget rendelt el a MÁV
- 17:33
Előzetes letartóztatásba helyezték a tabajdi emberölés gyanúsítottját
- 17:21
Borsodban is szünetel a tanítás
- 17:18
Módosították az első magyar műhold indításának időpontját
- 16:57
A harcot nem adjuk fel!
- 16:35
Nem az olimpikonok kalotaszegi formaruhájára
- 16:30
A hioniták temetési szokása
- 16:07
Az energiaitalok aggasztó hatásai
- 16:05
Ultimátumot adott az IMF Argentínának
- 16:00
Összecsapások Kairóban és Szuezben
- 15:45
Saját lakásán szurkálták össze az anyát és kisfiát
- 15:44
Szórólapokon tájékoztatják a hajléktalanokat Komlón
- 15:33
Elraboltak két amerikai turistát
- 15:30
Felmentette a bíróság a szocialista polgármestert
- 15:24
Rendkívüli tanítási szünet Nyírbogdányban
- 15:15
Megjelent a Hazai Pálya legújabb száma
- 15:14
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 14:53
Nem vállalta, mégis kinevezték államtitkárnak
- 14:41
Napi kábeltolvaj: most épp Heves megyében kaptak el egyet
- 14:27
Leálltak a tiszai kompok
- 14:25
Túlélő pontot nyit hétvégére a Magyar Református Szeretetszolgálat




