A magyar szabadságért mindhalálig - Eltemették Pongrátz Ödön 1956-os szabadságharcost (Képgalériával)
2010, január 17 - 12:48
Pongrátz Ödön 1956-os szabadságharcost, a Corvin közi fegyveres ellenállás egyik szervezőjét, az ’56-os Történelmi Alapítvány elnökét 2010. január 16-án – végakaratának megfelelően – a kiskunmajsai 56-os Kápolnában helyezték örök nyugalomra. Gyászmisét és a temetési szertartást Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek végezte, barátai, tisztelői nevében Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke búcsúzott. Pongrátz Ödön a fiatalok körében élő történelem volt, rendíthetetlen hite, hazaszeretete példa marad minden magyar hazafi számára.
– Neked két hazát adott a végzeted – idézte fel Tompa Mihály versét emlékező beszédében Bábel Balázs, aki hangsúlyozta, noha Pongrátz Ödön Amerikában talált otthonra, lélekben mindig itthon maradt, s keresztény hitét haláláig megőrizte.
Lezsák Sándor búcsúbeszédében rámutatott, a most elhunyt szabadságharcost sokan várják az égi úton, többek között Csaba királyfi, Corvin Mátyás serege, Esze Tamás talpasai, a háború hősei, a trianoni igazságtalanság ellen szerveződő Rongyos Gárda tagjai, az ’56-os hősök. Kijelentette: Pongrátz Ödön mindvégig megtartotta örmény katolikus hitét, haláláig fegyelmező erőt jelentett a családi fészek.
Vajon mit gondolhatott Pongrátz Ödön magában, amikor a választások alkalmával visszatértek azok utódai, akik ellen fegyvert fogtak? Vajon miként élhették meg azt a szégyent a Pesti srácok, amikor Horn Gyula emberei megbilincselték Pongrátz Gergelyt? A Pongrátz fiúk sajnos nem láthatták e kanyargós út végét, pedig Lezsák Sándor szerint e példátlan népnyomorító korszak hamarosan befejeződik és tavasszal új korszak kezdődik, ahol a magyar, keresztény emberek számára kedvezőbb időszak következik. Nándorfehérvár híressé tette Magyarországot, hisz naponta harangoznak a török elleni győzelmünk emlékére. De vajon harangoznak-e ’56-ért?
Az Országgyűlés alelnöke beszédében hangsúlyozta: – A Pongrátz testvérek által épített templomot és iskolát – a nemzet javára – élettel töltik meg, és megtartják. Segítsd győzelemre néped! – zárta búcsúbeszédét Lezsák Sándor.
A Pongrátz-család nevében Pongrátz Ernő szólt a gyászoló tömeghez. Rámutatott, hogy Ödön a legidősebb testvérként – édesapjuk korai halála után – az apa szerepét is betöltötte a családban. Jelenleg 131 unoka, déd- és ükunoka gyászol a világban, s 50 éven át, noha két helyen, de mindig összegyűlt a család a nagyobb ünnepeken.
A fiatalság nevében egy mai „pesti srác” köszönte meg Ödön bácsi történelem óráit, s ígéretet tett ’56 szellemének továbbvitelére, ápolására.
Képgaléria
Képgaléria megtekintéséhez kattintson a képre!
. . .
Pongrátz Ödön 1922. november 6-án született Szamosújváron, örmény-magyar katolikus családban. Miután Erdélyt Romániához csatolták, 1946-ban a 11 tagú Pongrátz család elhagyta szülővárosát, és átköltöztek Magyarországra, Soroksárra.
1956-ban hat Pongrátz fiú vett részt a forradalomban. Pongrátz Ödön egyike volt a „Corvin köz” megszervezőinek, öccsét Gergelyt főparancsnoknak választották a corvinista szabadságharcosok. 1956. november 1-jén a Forradalmi Karhatalmi Bizottság Operatív Bizottsága tagjának választották. Küldöttként tárgyalt a Nagy Imre vezette kormánnyal a Parlamentben. A szabadságharc vérbefojtása után kényszerből elhagyta Magyarországot, s az Amerikai Egyesült Államokban, Bostonban telepedett le.
1961-től a Sulyok Dezső szellemi támogatásával működő Október 23. Mozgalom alapítója és elnöke. A rendszerváltás kezdetén térhetett csak haza, miután az utolsók egyikeként megszűntették vele szemben a beutazási tilalmat.
2004-ben valamennyi Pongrátz-testvért vitézzé avatták Budapesten. Öccse, Pongrátz Gergely halála után, 2005-ben hazatelepült.
Az '56-os Történelmi Alapítvány elnökeként irányította a kiskunmajsai ’56-os Múzeum, valamint az ’56-os Ifjúsági Tábor munkáját.
. . .
Mint ismeretes: 1999 márciusában avatták fel Kiskunmajsán az ország első és mindmáig egyetlen ötvenhatos múzeumát. Az alapító: Pongrátz Gergely, a Corvin-köz legendás főparancsnoka saját erőből állított emléket 1956 hőseinek. A múzeum – a várostól mintegy 4 kilométerre –, a Szegedre vezető főút mellett, az egykori népiskola épületében kapott helyett. A kiállított relikviák, dokumentumok, képzőművészeti alkotások jórészét az egykori bajtársak ajánlották fel. A Hadtörténeti Múzeum révén korabeli arzenál is megtekinthető a Molotov-koktéltól a T-55-ös harckocsiig. Szégyenszemre sem az Antall-, Boross kormány, sem a később hatalomba visszatérő kommunista kormány nem támogatta az ’56-os Múzeum létrejöttét és fennmaradását.
Az ’56-os múzeummal átellenben épült fel a kápolna 1956 áldozatainak emlékére, akiknek neveit márványtáblákon őrzik. A Csete György Kossuth-díjas építész által tervezett kegyhely az első, melyet az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére építettek. E kápolnában helyezték örök nyugalomra Pongrátz Gergely öccse mellé Pongrátz Ödön szabadságharcost. Békéjük legyen áldott!
Frigyesy Ágnes
barikád.hu
FRISS HÍREK
- 08:51
Létezik a reptéri titkos záradék, bár Gyurcsány nem emlékszik rá
- 08:43
Visszaeshet a bónusz-besorolás
- 08:30
Lemondott a hitgyülis óvodavezető
- 08:18
Százezer helyett néhány tízezer Szócska ajánlata
- 08:12
Sarkozy baráti figyelmeztetése Izraelnek
- 08:00
A magyar himnusznak óriási ereje van – Megjelent a Bar!kád legfrissebb száma
- 21:59
Capellót elűzte a politikai korrektség az angol kispadról
- 21:41
Tömegverekedés a szülészeten
- 21:27
Csak adósságtörlesztésre használhatják a görögök az uniós pénzeket
- 21:02
A MÁV mint „fejőstehén”- 2. rész
- 20:53
Az Európai Bizottsághoz fordult a HÖOK
- 20:46
Félelem és reszketés Washingtonban: a Fidesz egyetlen alternatívája a Jobbik
- 20:32
Ezentúl közvetlenül választják elnöküket a csehek
- 20:15
Nálunk mutatja be vb-pályázatát Uruguay és Argentína
- 20:00
Eltemették az Etiópiában meggyilkolt magyar geográfust
- 19:50
Tesco-botrány: súgtak, vagy nem súgtak?
- 19:33
Ősztől több magyar osztály indul Szatmárban
- 19:19
Furcsa tél: csak Izlandon nem fagyoskodnak
- 18:50
Vége az olcsó kínai munkaerőnek: minden évben emelik a minmálbért
- 18:37
Isztambul nemzetközi értekezletet sürget Szíria ügyében
- 18:09
Milliárdos károkat okozott az aszály
- 17:57
A Moszadnak dolgozott a szlovák belügyminiszter?
- 17:53
Csángó-ügy: a kormány visszaélésekre hivatkozik
- 17:44
Egy hun testvérháború
- 17:30
Lelőhető lesz a felfegyverzett bűnöző
- 17:11
Megalakulhat a reptér privatizációját vizsgáló bizottság
- 16:44
Nem fogta el kőrözött ismerősét a rendőr
- 16:11
Csehországban korlátozzák a képviselők mentelmi jogát
- 16:02
Csanádi Gábor Ferenc: Ez a Való Világ!
- 15:58
Nem a válság miatt épít le a Nokia
- 15:27
Két út még mindig járhatatlan Borsodban
- 15:05
Ékszertolvajt fogtak el Kőbányán
- 14:56
Az építész szakmával egyeztetnek a Puskás ügyében
- 14:49
Kisiklott egy 41-es villamos a Móricz Zsigmond körtéren
- 14:42
Ezer milliárdos adósság jöhet a Malév-csőd után?
- 14:29
A franciák halasztják az államadósság csökkentését
- 14:22
Oroszország kevesebb gázt szállít?
- 13:59
Magyar tulajdonos szünteti meg az erdélyi magyar televíziózást?
- 13:54
Fiatalokból fog állni az új román kormány
- 13:53
Libalegelő lesz a Liszt Ferenc repülőtérből?
- 13:49
A lengyel központi bank nem változtatott irányadó kamatlábán
- 13:35
Balzsay április 21-én Sartison ellen védhet címet
- 13:28
Bulgária fizetett a transzbalkáni olajvezetéktervből történő kilépésért
- 13:16
Tizenöt Volán-busz nem indult el Tolnában
- 13:05
Orbán bezzegcége több mint kétezer embert tesz utcára
- 13:05
Idén már 55 ember halálát okozta kihűlés
- 12:47
Orbán előkészítette az IMF-megállapodást és a megszorításokat
- 12:44
A Jobbik szerint megmenthető lett volna a Malév
- 12:37
A pártok közül a Jobbik 2011 nyertese
- 12:26
"Mért kell kilépni az EU-ból", avagy Kelet felé tágasabb
- 11:51
Nincs válság: a BMW csoport tovább növelte eladásait
- 11:48
Történeti táj minősítést kapott a tokaji borvidék
- 11:43
Új tömegközlekedési szolgáltatót keres Salgótarján
- 11:38
Megütközést keltett a lengyel kiállás Magyarország mellett
- 11:38
Hat megyében másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat
- 11:27
Az idén tovább nőhet a külkereskedelmi aktívum
- 11:19
Auster – és a Nyugat – kapott Erdogantól
- 11:03
Síparadicsom épülhet Hargitafürdőn, 18 pályát alakítanának ki
- 10:42
Újabb konfliktus Észak-Kenyában
- 10:30
Rostás Pál magyar huszár szobrát állítják helyre Szlovéniában
- 10:20
Elítéli a külföldi munkavállalás tananyaggá tételét a Jobbik
- 10:07
Szaka kincsek az Újvilágban
- 09:44
Műszaki hiba miatt több vonalon késnek a vonatok
- 09:34
Több mint 10 százalékkal nőtt a külkereskedelmi termékforgalom
- 09:06
Santorum feltámadt, három államban győzött
- 09:00
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 08:55
Folytatódtak a harcok Lavrov látogatása után Szíriában
- 08:34
Már a héten vitázhatnak az árfolyamgátról
- 08:26
Szmogriadó tájékoztatási fokozata a fővárosban
- 07:56
Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy fiatal lány Szombathelyen
- 07:42
Erősödött a forint szerda reggelre
- 21:46
A börtönőrök is segítették Djindjic gyilkosának szökését?
- 21:28
Contador ártatlannak vallja magát
- 21:16
Több mint 400 gyermeket öltek meg a szíriai felkelés kezdete óta
- 20:55
Harmincra nőtt a hideg áldozatainak száma Olaszországban




