"Minden magyarhoz egyformán szól!" - Interjú a Patrióta zenekarral

Igényes zene, igényes szöveg, igényes közönség. Ezzel a hármas egységgel találkozhat az érdeklődő, ha a Patrióta zenekarról akar információt szerezni a világhálón. Természetesen a legegyszerűbb "kutatás" az, ha az ember meghallgatja a csapat legsikerültebb dalait. A Sehonnai bitang nemzet vagy a Mondd meg, Isten!, netán a Magyarnak lenni így is jó című dalok meghallgatása után képet kaphat az ember arról, mi is az a Patrióta.

Ezeket a nótákat nem lehet csak egyszer végighajtani a lejátszón. Nem lehet háttérzeneként hallgatni. Ezeket a nótákat csak befogadni lehet. Oda kell figyelni rájuk. A Patriótára oda kell figyelni. A dalszövegeikre, a mondanivalójukra, a zenei megoldásaikra, és mindarra az élményre, amit egy-egy Patrióta-dal nyújthat a hallgatójának.

A Patrióta ugyan fiatal zenekar, de a tagjai mind igen jelentős zenei múlttal rendelkeznek. Nem nyeretlen kezdők, és nem divatból választották azt a stílust, amit képviselnek. Olyan hazafiak - csak Magyarországon bír ez a jelző megmagyarázhatatlan pejoratív értelemmel - akik teszik a dolgukat, az általuk választott műfajban, a velük született tehetséggel, a számukra legtermészetesebb közegben. Hozzáteszik a maguk tégláját a nagy egészhez, és amit hozzátesznek, az igen tetszetős, élvezhető és sok esetben felemelő. Azt az élményt nyújtja, hogy patriótának lenni jó.

A Szebb Jövő portál legénysége abba a szerencsés helyzetbe került, hogy kifaggathatta a Patrióta-titkokról a zenekart, és a csapat két oszlopos tagja, Szabó Attila (Attis) és Berczelly Csaba (Bero) válaszolt a kérdéseikre.

- Mindannyian profi zenészek vagytok, más csapatokban is zenéltek. Mégis, hogy képzeljünk el egy olyan pillanatot vagy akár folyamatot, amikor négy ember azt mondja, innentől kezdve ők a Patrióta zenekar?

Attis: A mi esetünkben a zenekar megalakulása egy hosszabb folyamat volt, ezért igyekszem összefoglalni tömören. Néhány év közös munka után Bero kezdeményezte, hogy kellene csinálnunk egy zenekart, ami a „miénk”. A saját dalainkat játsszuk, a mi gondolatainkat, véleményünket tükrözik a szövegek, zeneileg kevésbé függünk másoktól, és még sorolhatnám az okokat. Ehhez hozzátartozik, hogy az azt megelőző években mindketten inkább vendégzenészként dolgoztunk különböző zenekarokban, tehát volt közös sikerélmény, de csalódás is. Mivel meglehetősen egyezik a gondolatvilágunk, zeneileg pedig teljesen azonos az ízlésünk, így rövidesen beadtam a derekam és elkezdődött az ötletek megvalósítása. Az elsődleges cél azonnal egy nagylemez elkészítése lett, így gyorsan a stúdióban folytattuk a munkát. A felvételek befejezése után kezdtünk foglalkozni a csapat toborzásával, ekkor csatlakozott Laca és Ádám. Innentől négyesben folytatódott a történet, próbák, koncertek váltották egymást. 2008 őszén megjelent az első, bemutatkozó lemezünk „Ébredés” címmel.

- Profi zenész múltatokból fakadóan nem újdonság egyikőtök számára sem a koncertezés. Mégis, volt valami különlegessége, amikor először készülődtetek "Patriótaként" felmenni a színpadra?

Attis: Természetesen volt, hogyne lett volna! Minden alkalommal különleges felmenni a színpadra, de azért a Patriótával még különlegesebb volt az első koncert, de egyébként nekem a mai napig mindegyik az! Ennek talán az az oka, hogy mindent magunk igyekszünk megcsinálni, a zenétől a szervezésen át a kivitelezésig, így minden felelősség rajtunk van. Ha hiba van, azt mi rontottuk el, ha siker van, az is a miénk! Nincs menedzser, nincs „főhős”, aki elviszi a bulit. Vagyunk mi és a közönség, akinek ráadásul még újdonság is ez az egész… hát, valami hasonlót gondoltam az első Patrióta koncert előtt...

- A zenekari próbákat általában négyesben bonyolítjátok le, vagy mindig megjelennek rajongók, ismerősök, egyéb jó arcok, akik beleszólnak a folyamatokba?

Attis: A próbákat mindig négyesben bonyolítjuk le, de ennek több oka is van. Először is az, hogy négyen is alig férünk be a próbahelységbe! Másodszor: szeretünk gyorsan túl lenni rajta, viszont ha ott van egy ötödik ember, akkor biztos, hogy valamiért tovább tart a próba! Harmadszor pedig, nem szeretjük, ha beleszólnak a folyamatokba!

- A magánéletben mennyi időt töltötök el egymás között, mennyire jártok össze?

Attis: Sokat vagyunk együtt, mivel mindig van valami, amiért találkoznunk kell. Nekem a zenekar is a magánéletem része, nem választom szét a dolgokat. Én úgy fogom fel, hogy egy nagy család vagyunk: van, amikor dolgozni jövünk össze, van, amikor ünnepelni, aztán van, amikor meg egyszerre mind a kettőt!

- Az egyik szerkesztőnk folyamatosan elolvad a "Mondd meg Isten" refrénjétől és vokáljaitól. Elmondható kotta és különösebb zeneelmélet nélkül, hogy hogyan áll össze egy ilyen vokál a zenekari próbán?

Attis: Igen elmondható: nem a zenekari próbán áll össze, mert ha ott állna össze, még a felvételig sem jutottunk volna el!

Bero: Előző zenekarainkban sok volt a vokállal színesített dal, ott volt idő bőven megtanulni a módszert, nem beszélve a nagy elődökről, példaképekről. A vokál véglegesítését a dalokban rengeteg kísérletezés előzi meg, bár ez mindegyik alkotóelemre igaz.

- A dalszövegeitek a magyarsághoz, néhol konkrétan a nemzeti ellenálláshoz is kapcsolódnak. Éreztétek valaha ennek hátrányát?

Bero: Ez divattá is vált manapság, de azt mondom: VÉGRE! Divat „magyarkodni”! Előnye is van, meg hátránya is. Előnye, hogy konkrét célközönsége van, és főleg a 2006 utáni Magyarországon sok értő fülre talál. A hátrány viszont „be volt tervezve”. Aki ilyen zenébe fog bele, ne várja, hogy a bulvárlapok címlapjára kerül! Nagy dolgokról nem maradtunk le emiatt, nincs bankár apukánk, de még csak hátszelünk sincs! Az már más kérdés, hogy húsz évvel a rendszerváltozás után teljesen természetes, hogy a magyarsággal foglalkozó előadók, zenekarok sem a tévében, sem a rádióban nem szerepelnek.

- A mi, viszonylag fiatal honlapunkon keresztül is érdeklődtek már utánatok a Délvidékről. Elmondható, hogy a teljes Kárpát-medencei magyarság körében hallgatóságra találtak a dalaitok. Koncerteztetek már a határokon túl is. Van valamilyen különbség a honi és a határon túli közönség között? És a zenészek másképp készülődnek, ha mondjuk Erdélyben lépnek fel?

Attis: Ez egy hosszú és érdekes kérdés, nem is tudom, hol kezdjem… Talán a legfontosabb, hogy a zenénkben és a szövegeinkben nincsenek határok, ez minden magyarhoz egyformán szól! Mivel jóformán csak az interneten lehet hallani rólunk - néhány kivételtől eltekintve - aki kíváncsi ránk, meg is talál minket, éljen bárhol a Kárpát-medencében! Igazság szerint nem tudom megbecsülni sem, hogy mennyien ismerhetik a zenekart csonkaországon kívül, mivel az érdeklődések ritkán érnek célba nálunk. Elsősorban itt a koncertekre gondolok, mivel ott lehet leszűrni pontosabban az érdeklődést, de a koncertmeghívás még igen ritka. Amiken viszont túl vagyunk, azokról elmondhatom, hogy mindegyik sikeres volt, és nagyon jól fogadták a dalainkat! A tapasztalat az, hogy az elcsatolt területeken élő magyarok jobban értékelik a magyar zenekarokat, mivel ritkábban hallhatják őket, így hálásabbak is mindezért. Senkit nem szeretnék megsérteni, de mi itthon azért kissé el vagyunk kényeztetve, mert ma már minden megmozdulást koncerttel kötünk össze, ami persze valahol jó is meg nem is, valakiknek jó, valakiknek nem. A vendégszeretetről pedig nem is beszélek! Mi egyformán készülünk minden koncertre, mindenhova nagy örömmel megyünk zenélni, de ha Erdély az úti cél, akkor igyekszünk egy nappal korábban indulni és később haza érkezni!

- A "Mondd meg, Isten" című számotok elején Bero kislánya hallható. Könnyű volt őt "munkára fogni", vagy nehezebb, mint mondjuk egy zenekari tagot a ritmusszekcióból a lemezfelvétel idején?

Bero: A demo verzióhoz probléma nélkül felmondta, de amikor élesben ment, volt egy pillanat, hogy majdnem lemondtam az egészről. Később az édesanyja kezelésbe vette a kislányt, így aztán összeszedte magát. Hozzáteszem, négy éves volt akkor.

- A színpadról - néhány szomorúbb hangvételű nóta dacára is - süt rólatok az optimizmus, az életigenlés, a vidámság. A zenén kívüli életben is jól érzitek magatokat a bőrötökben?

Attis: Abszolút jól érezzük magunkat, sőt jól „kell” éreznünk magunkat, hiszen példát kell állítani a nálunk elesettebbek elé! Mindenkinek megvannak a hétköznapi gondjai, problémái, sajnos ez most egy ilyen világ, ahol ráadásul már-már pofátlanul megnehezítik az életed és nyomják le a torkodon a „vesztes” életérzést. Mi is ebben az országban élünk, mi is ezeket éljük át, tehát tesszük a dolgunkat, és harcolunk a mi fegyvereinkkel! Ha jobb életet szeretnénk élni, hinni kell benne, elérni pedig csak optimistán lehet!

- Mik a rövid- és hosszútávú terveitek a Patrióta zenekarral?

Attis: A rövidtávú terveink között az első, hogy mihamarabb elkészítsük a második lemezünket, aminek a munkálatait éppen a napokban kezdtük el! A hosszú távú terveink is erre épülnek, mivel ennek a kivitelezése nem kis feladat, ráadásul időigényes. Szeretnénk, ha még többen megismerhetnék a zenénket - és erre lehetőséget is kapnának - akár koncerteken, vagy bármilyen más formában.

- Ha a mesebeli aranyhal helyében lennék, mit kívánnátok tőlem magatoknak a 2010-es esztendőre?

Attis: Rengeteg koncertet! Szívesen kipróbálnánk, milyen fárasztó mindennap fellépni. Távlati célként pedig egy sokkal igazságosabb, élhetőbb Magyarországot!

Szebb Jövő - barikád.hu